Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1851 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1852 olyan legyen, amelyik garanciát biztosít az önkormányzat belső tartalmának a kibontakozásában. Az önkormányzat tartalmi kibontakozását illetően különösen az alábbi kérdésekben vártak volna nagyobb előrelépéseket: Elsőként azt vetik fel, hogy a tsz által nyújtandó juttatások, például a háztáji juttatás munkaidőhöz van kötve. Az a vélemény, hogy ezt nem a törvénynek valahonnan felülről megfogalmazottan kellene meghatározni, hanem a mindennapi életet, az adott terület gazdasági lehetőségeit messzemenően jól ismerő önkormányzatra kellene bízni. Az ágazati törvénynek elegendő annyit kimondani, hogy a tagnak háztáji föld adható. A társadalmi juttatásoknak ne kizárólag az eltöltött idő — a férfiaknál az 1500, a nőknél az 1000 óra — lehessen az alapja, ne csak arra ösztönözzenek, hogy ezt teljesítsék, hanem a jó minőségben termelt árura ösztönözzenek. Az legyen a fő törekvés, hogyha egy tsz-tag minél több jobb minőségű árut termel, minél több nyereséget tesz a közösség asztalára, az ne csak a magasabb bérben jusson kifejezésre, hanem a tsz által nyújtott társadalmi juttatásokban is kerüljön elismerésre. Ennek egyértelmű a másik oldala is, hogy aki kevesebbet ád, az részesüljön kevesebb juttatásban, vagyis egyszóval a társadalmi és a szövetkezeti juttatással is a nyereséges gazdálkodást ösztönözzük, ne pedig a munkaidőalap hajszolására ösztönözzük a termelőszövetkezeti tagokat. A másik, de nem lényegtelen dolog az önkormányzattal kapcsolatban, hogy az ágazati törvény egy nagyon rugalmas keretet ad és biztosít. Ugyanakkor a szövetkezetek változatlanul szigorú szabályok között működnek. Néha szorosan gúzsbakötve, tömegében vannak a különböző szintű és tartalmú jogszabályok, különösen pénzügyi vonatkozásban, amelyek szinte megbénítják az önkormányzatot. Választókörzetemben, de az egész Hajdú-Bihar megyében szerzett tapasztalataim azt mondatják velem, hogy az utóbbi időben újra éledt és erőteljesebbé vált a túlszabályozás és direkt jellegű központi beavatkozás a termelőszövetkezetek gazdálkodásában. A közös gazdaságoknak szűkült a mozgásterük, a döntési lehetőségük. Ebből vonom le azt a következtetést, amit a gyakorlat is igazol, hogy a szövetkezeti demokrácia sokat vesztett tartalmából, sajnálatos módon több vonatkozásban formálissá vált. Példaként említem, hogy a zárszámadási mérleget a közgyűlés, vagy a küldöttgyűlés csak formálisan erősítheti meg, mert a tsz-tagság érdemben ebben a kérdésben nem dönthet, mivel az eredmény felosztásra kötelező előírások vannak. Hadd említsek egy másik példát is. Közel 30 olyan intézmény, hivatal van, amelyek a kisebb-nagyobb hatósági jogköröket magas szinten érvényesítik a termelőszövetkezetek felé. Ezek a hivatalok ellenőriznek, jelentést kérnek, idéznek, leveleket küldenek, bírságolnak, kártérítésre köteleznek, és így tovább. Felvetődik a kérdés, hogy hol van itt az önállóság? Hol lehet itt a demokratizmust megvalósítani a tagság tulajdonosi jogát érvényesíteni? Ha komolyan gondoljuk és igényeljük az önkormányzatnak a kibontakozását, akkor sürgős lépéseket kell tenni a korlátozó jogszabályok felülvizsgálatára, a meglévő kötöttségek feloldására. Ha ez nem történik meg, akkor tartalmában nagyon szegény marad ez az önkormányzat. Ez pediglen semmiképpen sem segíti a termelőszövetkezet és a népgazdaság gondjainak megoldását, sőt azt is kijelenthetem, hogy nagyon sok gazdaságban a bajokat csak növeli. S végül harmadik témaként a részjegy, célrészjegy termelésfejlesztési hozzájárulásról kívánok néhány szót ejteni. Ezt jónak, kiválónak tartják a termelőszövetkezetek, mert segít egy-egy nagyobb beruházás pénzügyi finanszírozásában, segíti a termelőszövetkezetek önálló pénzpolitikájának megvalósítását. De nem erről akarok beszélni, hanem arról, hogy a nyugdíjas, földdel rendelkező tagok a következő észrevételt teszik. Ha egy szövetkezeti tag jegyez 50.000 forint értékű célrészjegyet, ezért 12 százalékos kamatot figyelembe véve évi 6.000 forintot kap az 50.000 forintja után. Az a szövetkezeti tag, aki az 1960—6l-es átszervezéssel bevitt 2 hektár földet, 46 aranykorona értékben, tíz kilogramm búza egységet véve alapul, a 46 aranykoronája után kap 1.600-1.700 forintot. Felvetődik a földdel rendelkező nyugdíjasok részéről, hogy melyik ér többet? Melyik hoz nagyobb hasznot a termelőszövetkezetnek? Az 50.000 forint-e, vagy pediglen a 2 hektár föld? Azt hiszem egyértelmű: a 2 hektár föld mindenképpen értékesebb. A beszélgetések során mindig szóvá tették és szóvá teszik, hogy mi már 70-75 évesek vagyunk, nem sokáig élünk már, de megnyugvással vennénk, ha elégtételt kaphatnánk földjeinkért, amit nagyon sokan sok évtizedes, keserves munkával, cselédsorssal, vagy kubikolással szereztünk. Még azt is hozzáteszik, hogy amikor 1960—61-ben ezeket a földeket bevittük, jó néhány éven keresztül nem kaptunk érte semmit, mert abban az időben vagy vetőmagra kellett a pénz, vagy pediglen éppen a szántásdíjat kellett a földjáradékból fizetni. Tisztelt Országgyűlés! Javaslom, értsünk egyet ezekkel az idős emberekkel: a földet tekintsük vagyonnak, a földjáradék jelenlegi rendszerét fokozatosan szüntessük meg, a földet mint bevitt vagyont értéke szerint ismerjük el, és a tsz-tagok részesüljenek a földjükért megközelítőleg hasonló osztalékban, mint a céljegyként átengedett pénz után. (Taps.) Tudatában vagyunk annak, hogy a javaslat gyakorlati megvalósítása többlet terheket ró a termelőszövetkezetekre, ezért nem lehetséges ennek a javaslatnak a máról holnapra való bevezetése. De úgy gondolom, hogy a Hütter Csaba elvtárs által is említett, valamint az Eleki elvtárs által is említett mozgásban lévő új törvénnyel egyidőben ezt a javaslatot érdemes lenne alaposabban megvizsgálni, kimunkálni a gyakorlatnak megfelelően, és megoldását minden körülmények között az önkormányzat hatáskörébe utalni. Meggyőződésem, hogy a szövetkezeti önkormányzat tartalmi kibontakozása jelentős mértékben segít-