Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-23
1827 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1828 tartózkodással egy pontnál az együttes jelentést elfogadta. Most áttérünk a törvényjavaslat sorsa fölötti döntésre. Kérdem az Országgyűlést, hogy ki fogadja el a közúti közlekedésről szóló törvényjavaslatot általánosságban és a már megszavazott módosításokkal együtt? Köszönöm. Ki van ellene? (Nincs jelentkezés.) Ki tartózkodott a szavazástól? (Nincs jelentkezés.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a közúti közlekedésről szóló törvényjavaslatot általánosságban és a már megszavazott módosításokkal részleteiben is elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A napirend szerint következik a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Dr. Markója Imre igazságügyminisztert illeti a szó. Dr. MARKÓJA IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Közel két évtized telt el a szövetkezetekről szóló törvény megalkotása óta. Megtisztelő feladatomnak tartom, hogy a módosítására vonatkozó törvényjavaslatot a Minisztertanács megbízásából — alkotmányunkkal és a jogalkotásról szóló új törvényünkkel összhangban — most első alkalommal az Országgyűlés elé terjeszthetem. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a szövetkezetekről szóló törvény elfogadásával az Országgyűlés 1971ben gazdasági, társadalmi és politikai szempontból egyaránt jelentős kódexet alkotott. A törvény — amely szorosan kapcsolódott a gazdasági mechanizmus 1968. évi reformjához — először juttatta kifejezésre szövetkezetpolitikánknak azt az elvét, hogy társadalmunkban a szövetkezetek nem valamilyen átmeneti jellegű gazdálkodási formát jelentenek, hanem az állami vállalatokkal egyenrangú gazdálkodó szervezetek, s vagyonuk, a szövetkezeti tulajdon az állami tulajdonnal azonos értékű szocialista tulajdon. Ez az elvi alap széles körű és mélyreható vita során alakult ki, amelynek vezéregyénisége Erdei Ferenc volt. Engedjék meg ezért, hogy most is tisztelettel emlékezzem meg róla. Kétségtelen, hogy a szövetkezeti törvény a törvényerejű rendeletekkel végrehajtott módosítások során egyes részletkérdésekben osztotta a gazdasági mechanizmus sorsát, s így szövetkezeti jogunk fejlődése sem volt töretlen. Mégis a törvénynek jelentős szerepe volt abban, hogy keretei között a szövetkezeti tagok szorgalmas és hozzáértő munkájának eredményeképpen a szövetkezeti mozgalom jelentős sikereket ért el. Ez éppen úgy érvényes a mezőgazdaságra — ahol a nemzeti jövedelem túlnyomó részét a szövetkezetek állítják elő —, mint az iparra, a kereskedelemre és gazdasági életünk más területeire. Hazánk ma a társadalmi és gazdasági reformok korát éli át. Jogalkotásunkra jelentős felelősség hárul abban, hogy ennek a reform-folyamatnak a kibontakozását a maga eszközeivel minél következetesebben elősegítse. Meggyőződésem, hogy megújulásra van szükség a szövetkezeti jog területén is, s ezért a nem is távoli jövőben indokolt napirendre tűznünk a szövetkezetekre vonatkozó szabályozás átfogó és teljes felülvizsgálatát, egy új szövetkezeti törvény megalkotását. Ehhez azonban komoly, tudományosan is megalapozott előkészítő munkára van szükség, amely egyébként már el is kezdődött. Ebből következik, hogy az Országgyűlés elé terjesztett mostani törvénytervezet — s ezt hangsúlyozni szeretném —, nem a szövetkezeti jog átfogó reformját tűzte ki céljául. A javaslat — az 1986. évben tartott szövetkezeti kongresszusok ajánlásait figyelembe véve—a szabályozásban azokat a változtatásokat kívánja végrehajtani, amelyek elősegítik a törvényben megfogalmazott elvek következetesebb érvényesülését, s ezzel azt, hogy a szövetkezetek jobban betölthessék a társadalmi, gazdasági kibontakozásban reájuk háruló szerepet. Tisztelt Képviselőnők és Képviselők! A továbbiakban a módosítás fő törekvéseiről szeretnék röviden szólni. Először: szövetkezeti törvényünk alapelve, hogy a szövetkezet a „tagoké": ők döntenek a szövetkezet ügyeiben, így a szövetkezeti önkormányzat kérdéseiben is. Ehhez nélkülözhetetlen eszköz, hogy a szövetkezetek belső életében meghatározó szerepük legyen az alapszabályoknak és egyéb belső szabályzatoknak, a jogi szabályozás pedig tág keretet adjon ezek demokratikus, a tagok akaratát tükröző, s az egyes szövetkezetek adottságaihoz igazodó kialakítására. Ez az elv azonban jelenleg - részben a törvény időközi módosításai folytán — nem valósul meg következetesen. A szövetkezetek Önkormányzati szervezetére és ezek működésére vonatkozó magasszintű jogi rendelkezések túlzottan aprólékos, bürokratikus jellegű szabályozásukkal gátolják a szövetkezetek döntési önállóságának, s ezzel a szövetkezeti demokráciának mind teljesebb érvényesülését. Ennek következtében a szövetkezeti alapszabályok és más belső szabályzatok sem töltik be megfelelően a szerepüket, szabályaik sokszor mechanikus ismétlései a jogszabályok rendelkezéseinek. A szövetkezeti önkormányzat erősítése ezért szükségessé teszi annak felülvizsgálatát, hogy össztársadalmi érdekből milyen kérdésekben szükséges a továbbiakban is egységes központi szabályozás, s megköveteli az ilyen érdekkel nem indokolható jogi kötöttségek feloldását. Ezt a célt követve a javaslat kimondja, hogy a jövőben a szövetkezet dönt alapszabályában - arról, rendszeresít-e a közgyűlés mellett küldöttgyűlést is, és ha igen, néhány — a közgyűlés kizárólagos hatáskörében maradó - ügyön kívül — a döntési jogköröket milyen módon osztja meg a két vezető testület között. A tervezet szerint bővülne a szövetkezetek önállósága más kérdésekben is, így például abban, hogy egy vagy több önkormányzati szabályzatot alkotnak-e, milyen bizottságokat alakítanak, a tisztségviselőiket milyen időtartamra választják meg és így tovább. A szövetkezetek autonómiáját szélesíti a törvényjavaslat azzal is, hogy feloldja az úgynevezett státuszváltozással, tehát az átalakulással kapcsolatos merev szabályozási kötöttségeket. A jövőben a közgyűlés általában szabadon dönthet a szövetkezetnek más ágazatba tartozó vagy más formájú szövetkezetté való át-