Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1825 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1826 az általános jelenségekhez, amelyek a magánszektor szerepét és funkcióját az országban meghatározzák. Azt ígérhetem a képviselő elvtársaknak, hogy na­gyon rövid időn belül a kormány elé terjesztjük azo­kat a módosító, „enyhítő", egyszerűsítő javaslatun­kat — amely az üres-futásira is vonatkozik —, (a 100 kilométer fölötti üres futásra); s meggyőződésem, hogy ezekkel meg tudnak békélni — és meg tudnak egyezni. Ismételten szeretném megköszönni a képviselő elvtársak támogató hozzászólásait, észrevételeit. S újólag kérem, Markója elvtárs nevében is, hogy a törvényt a parlament fogadja el. Köszönöm a figyel­met. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A határozathoza­talkövetkezik. Először bejelentem, hogy tudomásom szerint Elek József képviselőtársunk a szünetben abban állapodott meg közlekedési i miniszterünkkel, hogy az általa javasolt módosított szöveg a végrehajtási utasításban fog szerepelni. Jól tudom? URBÁN LAJOS: Nem most beszéltük meg - de: én egyetértek vele. ELNÖK: A második dolog: Nemes Tamás képvise­lőtársunk egy helyre — nem értettem, hogy melyik § ­ba — az egészségügyi védelem kifejezés bevételét java­solta. Melyikbe? NEMES TAMÁS: A 12. § (2) bekezdésébe. HORVÁTH JENŐ (Közbeszól): A 11. §-ba java­solta! ELNÖK: Tehát először 11. §-t mondott; de most a 12. § (2) bekezdésébe javasolja e kifejezés beiktatá­sát? NEMES TAMÁS: Igen. ELNÖK: A miniszter hajlamos ezt elfogadni? (Igen). Kérdem, hogy az országgyűlés elfogadja-e? (Igen). Most akkor a határozathozatalra térünk. Mindenki megkapta a 63-as sorszámmal ellátott együttes jelentést az építési és közlekedési, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságok nevében. Erről kell most döntenünk. Én azt javaslom, hogy ne egy szavazással döntsünk a 16 módosító észrevételről. Az indokom a következő: előfordulhat, hogy valakik egyik vagy másik ponttal nem értenek egyet, és akkor kénytelenek minden ellen szavazni, vagy kénytelenek a saját véleményük nyilvánításától elállni. A másik észrevételem az, hogy viszont a 16 javaslat között van néhány olyan, ahol egy kifejezést egy pon­tosabb vagy szakszerűbb kifejezéssel váltanak fel — a javaslat szerint —, vagy a túlmagyarázást csökkentik, vagy a kerettörvénytől eltérő jelleget javasolják meg­szüntetni. Hét ilyen pont van. Azt hiszem, hogy ezek­ről nem kellene külön-külön szavazni, hanem csak a valóban a törvény mondanivalóját megváltoztató pon­tokról kellene külön-külön szavazni. Tehát szerintem - ha gyorsan mondom, szóljanak! - egy szó betűzé­sét, egy szó elhagyását vagy egy mondat elhagyását ja­vasolja a 2., a 3., az 5., a 8., 11., 12. és 15. pont. Ja­vaslom tehát, hogy ezekről együttesen szavazzunk! Az összes többiről pedig külön-külön. Elfogadható? (Igen.) Akkor rögtön ezekre teszem fel a kérdést: e ponto­kat ki fogadja el a bizottságok együttes jelentése, az eredetileg javaslatot tevő képviselők akaratának és a miniszter igenlő válaszának megfelelően? — ki fogadja el? Köszönöm.' Ki van ellene, hogy elfogadjuk? (Senki.) Ki tartóz­kodott a szavazástól? (Senki.) Akkor ebben a hét pontban elfogadtuk az együttes jelentést. Most térjünk rá az egyes pontok fölötti állásfogla­lásra! Az l.pont - remélem mindenkinek a kezében van, s látja, hogy miről van szó. Ki az, aki elfogadja ezt a módosítást? Köszönöm. Ki van ellene? (Senki.) Tartózkodott valaki a szavazástól? (Nem. ) A 4. pont következik, amely a 8. § (3) bekez­dését módosíttatja — ez komoly feladatot ad a jármű­vezetőknek. Ki fogadja el ezt a módosítást? Köszö­nöm. Ki van ellene? Öt ellenszavazatunk van. Ki tar­tózkodott a szavazástól. (Hárman.) Három tartózko­dással és öt ellenszavazattal elfogadtuk ezt a módosí­tást. A 6. pont következik — ezzel kapcsolatban kér­dem, ki fogadja el a módosító javaslatot? Köszönöm. Ki van ellene? (Senki.) Tartózkodott valaki a szava­zástól? (Nem.) Nem — tehát: elfogadtuk. A 9. pontot teszem föl szavazásra, amely szerint az érintett tárcák és szervek bevonásával bizottságot kell alakítani. Ki fogadja el a javaslatot? Köszönöm. Ki van ellene? (Senki.) Tartózkodott-e valaki a szavazás­tól? (Nem. ) Köszönöm — elfogadtuk. A 10. pont következik, amely a 35. §-t érin­ti. Ki fogadja el a módosító javaslatot? (Szavazás.) Ki van ellene? (Senki.) Ki tartózkodott a szavazástól? (Senki.) Elfogadtuk. A 13. pontra térünk át; kérem, hogy aki elfogadja, kézfelemeléssel jelezze! (Megtörténik.) Köszönöm. El­lene ki van? (Senki.) Ki tartózkodott a szavazástól? (Senki.) Elfogadtuk. A 14. pont következik. Kérem, aki elfogadja, kéz­felemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Ki van ellene? (Nincsjelentkezés.) Ki tartózkodott a sza­vazástól? (Nincs jelentkezés. ) Aki egyszer sem emelte fel a kezét, igenlő szavazatnak számít ezek szerint! — Köszönöm. A 16. pont a 48. §-t o/ és p/ pontokkal java­solja kiegészíteni. Ki fogadja el a kiegészítést? Köszö­nöm. Ki van ellene? (Nincs jelentkezés.) Ki tartózko­dott a szavazástól? (Nincs jelentkezés.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés az előbb megállapított ellensza­vazattal vagy tartózkodással egy pontnál az együttes jelentést elfogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom