Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1257 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1258 már februárban eljutottunk az előző év decemberében jóváhagyott éves terv módosításához. Nem valamiféle kőbe vésett előírást kérek számon, hanem azt, hogy olyan programra mondjunk most igent, amely a valóságból indul ki, amely reális célokat tűz elénk, s nem vágyainkat és illúzióinkat veti papírra. Nem kis jelentőségű a második követelmény sem; a gazdaság működőképességének fenntartása, a hatékony vállalatok életképességének megőrzése, és ha lehet, mozgásterük bővítése. A külső-belső egyensúly megőrzésének követelménye, a szigorú visszafogás annak veszélyét is magában hordozza, hogy a növekedésre képes, hatékony ágazatok, vállalatok is stagnálásra kényszerülnek. Szeretném aláhúzni a kormányprogramnak azt a szándékát, hogy kiemelt figyelmet kapjon a gazdaság jövedelemtermelő képességének erősítése, és az ehhez szükséges társadalmi, gazdasági feltételek megteremtése. A gazdaság működőképességének fenntartása szempontjából — ahogyan azt a SZOT júliusi ülése is hangsúlyozta —, kiemelt jelentősége van annak, hogy a kormányprogram megvalósításához szükséges döntések megfelelő feltételeket biztosítsanak a szocialista nagyüzemek gazdálkodásához, a dolgozók főmunkaviszonyban, főmunkaidőben kifejtett teljesítményeinek növeléséhez. Amikor a nagyüzemek hatékonyságát, működőképességét hangsúlyozom, akkor ezt nem valamiféle nagyüzemi demagógia mondatja velem. Egyszerűen arról van szó, hogy elképzelhetetlen a hatékony gazdálkodás ott, ahol a termelési eszközök túlnyomó többségét működtető, a termékek zömét előállító és nem utolsósorban a dolgozók döntő többségét foglalkoztató, jól dolgozó nagyüzemek fejlődési lehetősége korlátozott. Úgy gondolom, hogy már a stabilizáció időszakában meg kell kezdeni a kibontakozás érdekében a nagyüzemeket értelmetlenül gúzsbakötő korlátok feloldását. Ebből a szempontból kiemelkedő fontosságot tulajdonítunk az ár- és adóreformmal egyidejűleg meghirdetett bérreformnak. A szakszervezetek tisztában vannak azzal, hogy jelenlegi gazdasági nehézségeink közepette ez nem történhet meg egyik napról a másikra, hisz a bérarányok változtatásához jelentős összegekre lenne szükség. De addig is, amíg erre lehetőség nyílik, éppen ezért, hogy a szükséges anyagi források megteremtődjenek, mielőbb változtatni kell a merev bér- és keresetszabályozáson, megszabadítva azt a szigorú kötöttségektől és ezzel bővülő szerepet adva az érdekegyeztetésen alapuló bérmegállapodásoknak. Egyébként ez van logikai összhangban a beterjesztett adótörvénnyel is. A szakszervezeteknek meggyőződése, hogy a gazdaság működőképességének fokozásához, hatékonyságának növeléséhez elengedhetetlen a szerkezetváltás. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy ezt átgondoltan, az érintett dolgozók érdekeit, érzelmeit is messzemenően figyelembe véve szabad végrehajtani; türelmetlenség és kapkodás nélkül. Ahhoz, hogy a szerkezeti változások ösztönzően hassanak a gazdaság növekedésére, hogy ne okozzanak bénító működési zavarokat — a szükségszerű átmeneti foglalkoztatási nehézségeken túl —, el kell kerülni a munkanélküliséget. Nem kis részben éppen a szakszervezetek ösztönzésére született döntés az önálló foglalkoztatáspolitikai alap létrehozására, és az előrelátó foglalkoztatáspolitika más, hatékony eszközeinek bővítésére. Az elmúlt hónapok tapasztalatait értékelve el kell mondanom, hogy a szakszervezetek nagy figyelmet szenteltek a szerkezetváltás során nehéz helyzetbe kerülő dolgozók egyéni érdekvédelmére, szociális biztonságuk fenntartása. Ez olyan szakszervezeti kötelesség, amely egybeesik a népgazdaság és az össztársadalom érdekével is. De a jövőben még többre van szükség, egyebek mellett arra, hogy a szakszervezetek határozott érdekképviseleti, érdekvédelmi tevékenységet folytassanak, mi több, lehetőségeikhez mérten anyagi eszközeikkel is járuljanak hozzá a feszültségek feloldásához, kezeléséhez. Meggyőződésünk ugyanis, hogy csak akkor tudjuk az előttünk álló feladatokat nagyobb társadalmi, szociális megrázkódtatások nélkül végrehajtani, ha azok nem ütköznek túlzott mértékben az emberek érdekeivel, ha a szakszervezetek az érdekvédelemnek ezen a szintjén és betöltik hivatásukat, ha a dolgozók egyéni és közös érdekeit egyforma következetességgel képviselik. Végül, de nem utolsósorban minden társadalmi vagy gazdasági program megvalósulásának alapvető követelménye, hogy politikailag elfogadható legyen, mi több, az emberek azt támogassák. A gazdaság nem önmagáért való. A kormány és a Parlament nem önmagáért dolgozik. Amit teszünk, azt az ország lakosságáért tesszük. Lehet az általunk elfogadott program bármilyen jó, de csak akkor valósul meg, ha azt a széles közvélemény elfogadja, magáénak vallja és velünk együtt dolgozik érte. Ha jobb minőségű és korszerű versenyképesebb terméket akarunk, csak az emberek akaratára, szellemi és fizikai erejére számíthatunk. Mindannyiunknak fegyelmezettebben, felelősségteljesebben kell dolgoznunk a tervezőasztalok, a munkagépek mellett éppúgy, mint a földeken, a minisztériumokban, a főhatóságok irodáiban. Néha kissé aggódva hallgatom egyes közgazdászaink nyilatkozatait, számolnak, osztanak, szoroznak, minden tényezőt figyelembe vesznek, pénzt, gépet, nyersanyagot, csak a legfontosabbat, az embert nem. Ha mégis szóba kerül a nyilatkozatokban az ember, akkor csak, mint munkaerőt emlegetjük, akit át kell szervezni, át kell képezni, vagy jobban, igazságosabban kell bérezni. Ne felejtsük el, hogy az ember nem ugyanolyan termelési tényező, mint a gép, vagy a nyersanyag. Az ember gondolkodik, érez, akarata, véleménye van. Vagy egyetért velünk és csinálja lelkiismeretesen, amit akarunk, vagy nem ért egyet és akkor, ha dolgozik is hanyagul, közömbösen és felelőtlenül teszi azt. Ezért szeretném hangsúlyozni a tömegek, a dolgozó emberek meggyőződését, egyetértésének megnye-