Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1255 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1256 további szocialista fejlődés útján járhassunk majd, mert ez a mi népünk elképzelhető szebb és jobb jövőjének az útja. Ezzel összefüggésben: népünk elemi érdeke, hogy most megoldjuk ezeket a feladatokat, most a stabilizáció szakaszában, később a kibontakozás szakaszában, de ehhez nemzetközi érdekünk is fűződik. Még abban az értelemben is, hogy jelen vagyunk a nemzetközi életben, képviselve vagyunk az ENSZ-től kezdve mindenütt, kétoldalú tárgyalásaink vannak, és a mi szavunknak a súlya a nemzetközi életben pontosan arányos azzal, ahogy itthon intézzük az ügyeinket. Ez attól nem függetleníthető. Ha jól oldjuk meg, akkor nagyobb a súlya, növekszik, ha rosszul, a súlya is csökken. Van egy olyan kérdés, ami bizonyos értelemben — azt hiszem — nemzeti becsületünk dolga is. Nagyon sokszor szóba kerül az, hogy a magyarok járják most már a világot, hivatalos, nem hivatalos kiküldetésben, stb. A nemzeti becsület megkívánja, hogy akárhol vannak, nyugodtan, az emberek szemébe nézve mondhassák, magyarok vagyunk, és nem lesunyva, a padok alatt lopakodva. De ugyanez olyan értelemben is áll, hogy jelentős számú magyar él az ország határain kívül, közel Magyarországhoz és messze. Ha azoknak az ügyét mi segíteni akarjuk, akkor itt úgy kell dolgoznunk, mindenekelőtt, hogy azok önérzetesen lehessenek magyarok és ne kelljen szégyenkezniük a haza miatt. Azzal szeretném befejezni, hogy én bízom. A mi pártunk, most már úgy mondom, népi demokratikus rendszerünk felelős kormányai már ennél nehezebb helyzetben is voltak, és ettől még nehezebb feladatot is megoldottak. Nem akarom lecsökkenteni a feladat súlyát, ez nagy és nehéz feladat, csak meg akarom mondani, egy kicsit több és nagyobb az erőnk, mint a korábbi nehéz helyzetekben. Ebbe a több nagyobb erőbe beleszámítom, sőt első helyre teszem, hogy népünk politikailag érettebb, mint korábban. Sokat tud és tanult a történelem tapasztalataiból és tudom, nem felejtik el az emberek. Értékelik eddig elért alapvető vívmányainkat, és ennek tudatában lát hozzá a mostani feladatok megoldásához is. Úgyhogy én bízom. Elfogadom az előterjesztést és kérem, hogy az országgyűlés támogassa. Köszönöm a figyelmüket. (Hoszszantartó, nagy taps.) ELNÖK: Javaslom tisztelt képviselőtársak, hogy most tartsuk meg szokásos déli szünetünket. Ülésünket mintegy 60 percre, 15 óráig felfüggesztem. {Szünet: 13.55-14.58. Elnök: Cservenka Ferencné) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Dr. Fodor László, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 19. sz. választókerületének képviselője kíván szólni. Dr. FODOR LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Széchenyi István Világ című munkájában ezt írta: „A közönséggel meg akarom ismertetni s vallatni, hogy Magyarország mindenben hátra van, mert míg ezen önvallomáson túl nem esünk, mindaddig helybül nem mozdulhatunk..." A legnagyobb magyar 156 évvel ezelőtt leírt mondata akár mottója is lehetne országgyűlésünk jelen ülésszakának. Hazánkban, akárcsak a reformkor idején, természetesen más történelmi és gazdasági különbségek között jócskán felgyülemlettek a gazdasági problémák, s emiatt feszült és aggodalmas várakozást, olykor indulatoktól sem mentes türelmetlenséget tapasztalni országszerte. Szerencsére azonban, az elmúlt hónapok felgyorsult politikai eseménysorozatának következményeként — a Központi Bizottság ez év július 2-i állásfoglalására, a Minisztertanács most előttünk szereplő munkaprogramjára, Grósz elvtárs expozéjára, Kádár elvtárs előbb meghallgatott beszédére gondolok elsősorban — megismerkedhettünk azokkal az elképzelésekkel, amelyek hivatva vannak kivezetni az országot a gazdasági nehézségekből, szocialista választ adni a gazdaság kihívására, új lendületet adni a szocializmus építésének. A Minisztertanács az elképzeléseket három évre szóló munkaprogramba ötvözte, nyüt és egyértelmű választ adva a feszültségekre, s egyben bizonyítva, a megfogalmazott főbb gazdaságpolitikai célok a nehézségek ellenére is megvalósíthatók. A kormányprogram fő törekvéseit Borsod-AbaújZemplén megyei képviselőként, de mint választott szakszervezeti tisztségviselő, a SZOT Elnökség tagjaként is támogatásra és elfogadásra alkalmasnak tartom. Azt hiszem, valóban nincs más választás számunkra, mint az ország fizetőképességének megőrzése, a gazdasági teljesítmények differenciált ösztönzése, a kormányzati és gazdasági irányítás hatékonyságának fokozása és nem utolsósorban e feladatok teljesítése közben a társadalmi, szociális feszültségek mérséklése minden eszközzel. A programnak ahhoz, hogy valóban iránytűként működhessen, és ne váljon puszta jókívánságok halmazává, három követelménynek kell megfelelnie: 1. legyen reális, 2. tartsa fenn a gazdaság működőképességét, és növelje hatékonyságát, 3. legyen a tömegek számára politikailag elfogadható. Mit értek ezeken a követelményeken? Talán az első, a realitás számonkérése az, amit legkevésbé kell magyaráznom. Sajnos, hosszan sorolhatnám azokat a szép terveket, elképzeléseket, amelyek megvalósíthatósága szinte hatályba lépésükkel egyidejűleg megkérdőjeleződött. A gazdaságpolitikát figyelő emberek az utóbbi években megdöbbenve szemlélték elképzeléseink, döntéseink viharos gyorsaságú „értékvesztését". Néhány éve gyakorlattá vált, hogy már a nyár elején kezdtük mondogatni: az éves terv nem tartható, a világpiac számunkra kedvezőtlen változásai felerősödtek, a tervszámok a reálisnál feszítettebbek. Az idén pedig