Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1783 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1784 lapítja meg a jogokat és kötelezettségeket. A végrehajtási rendeletben feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a jelenlegi szabályok merevsége oldódjon úgy a közületi, mint a magán-gépjárművek használatára vonatkozóan. Idó'skorú választóim gyakran teszik szóvá, hogy kertjük — értem alatta a zárt kertet is — műveléséhez megvásárolt kistraktorokkal, illetve a hozzá kapcsolt kicsi pótkocsin miért nem lehet a vezetőn kívül plusz még egy fő felnőtt személyt is szállítani. Miért esik azonos elbírálás alá a nagyteljesítményű erőgép és a kis háztáji traktor. Ez esetben idős, beteges emberekről van szó, akik a napi munka után gyalog már nagyon nehezen közlekednek. Ha felülnek a kicsi traktor pótkocsijára, büntetés vár rájuk. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter elvtárs! Miniszteri rendelettel szükségesnek tartom a tömegközlekedési eszközök útvonala mellett kijelölt autóbusz-megállóhelyeken a váróhelyiségek építési és fenntartási gondjait szabályozni, mert jelenleg ez nem megoldott. A tanácsok sem tudnak mindent felvállalni. Különösen azon a területen jelentett fokozott gondot, ahol a vasútvonal megszüntetésre került. Azért jelent azon a területen nagyobb gondot, mert míg hozzászoktak az emberek a vasúti közlekedéshez, télen fűtött váróterem várta őket, ha kisgyermekkel utaztak, meleg helyen le tudtak ülni. Míg a közúti közlekedés, illetve vasút megszűnése által a közútra történt áthelyezése miatt ez nem megoldott kérdés, és a választókörzetemben ezért jelentett nagyobb gondot. Fontosnak tartanám, hogy legalább egy-egy lakott területen, illetve községben vagy településen legalább egy olyan váróhelyiség legyen, ami esetleg fűthető. Fontosnak tartom, hogy legyen váróhelyiség, s annak néven nevezett kezelője, illetve gazdája. Tisztelt Országgyűlés! Úgy ítélhetjük meg, hogy az alapvető jogokat és kötelezettségeket meghatározó törvény végrehajtásához a jelenleginél rugalmasabb, az élet minden napjához igazodó rendeletek szükségesek. Az általam elmondottak igényével a törvényjavaslatot — mint arra már bevezetőmben is utaltam — elfogadom és támogatom, a tisztelt Országgyűlésnek is elfogadásra javaslom. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Bódi János, Baranya megyei képviselő következik. BÓDI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Az ország lakossága közül nem hiszem, hogy nagyon sokra tehető azoknak a száma, akik a közlekedésben valamilyen módon még ne vettek volna részt. Közhely egyébként, de el kell mondanom: mindenki közlekedik és mindenki ért a közlekedéshez. A közlekedés a mindennapi élet szükségszerű velejárója lett. Nekem úgy tűnik, utazásra vagyunk kényszerítve. Úgy nagyjából számolgattam, ha például valaki 70 évig él, abból 3-4 évet elközlekedik. Ez persze nagyon durva becslés, s van aki egy évtizednyit is elutazgat. Az utóbbi évtizedben rendkívül erős volt a közúti közlekedés fejlődésének az üteme. A motorizáció igen erős fejlődésével párhuzamosan viszont az úthálózat nem fejlődött megfelelően sem kilométer-hosszban, sem pedig minőségében. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a közlekedési kultúra terén is van még tennivaló. Az eddig elmondottak is megkövetelték, hogy közúti közlekedési törvény készüljön, a más többi okok ismeretében is. A közúti közlekedésben a fejlődés azonban akkor sem vitatható, még ha vannak is helyenként erős ellentmondások. A törvényjavaslat előkészítése során szerzett személyes tapasztalataim mondatják velem, hogy a törvényjavaslat igyekszik feloldani az ellentmondásokat — utalhatok a javaslattevők gondos, részletes munkájára és partneri kapcsolatára, rugalmasságára. Az ország különböző területein a közúti fejlődés eltérő volt egymástól. Vannak kiemelt területek, ahol jónak mondható a közlekedés, de vannak hátrányos helyzetben lévők is, mint itt már elmondták a felszólalók. Nálunk például Baranya megyében — mely köztudottan aprófalvas szerkezetű terület — viszonylag elfogadható ütemű fejlődés volt látható a közlekedésben. Megyénkben napjainkig 98 bekötőút épült, szervezettebb, fejlettebb lett a tömegközlekedés. Nemzetközi mércével mérve is elmondhatjuk, hogy szép új autóbuszaink vannak, elfogadható az utak minősége, a közlekedési fegyelem összességében viszonylagosan megfelelő. Mégis meg kell néhány olyan jellemző gondot említenem, ami egyébként azt hiszem nálunk is látható, de úgy vélem, hogy nemcsak megyei gond. A megyében 118 olyan település, falu van, amely úgymond útvégi, attól a falutól nem vezet tovább az út. Pedig a településtől nem messze ott van a másik szomszédos település, lakott hely és nem is földrajzi akadálya van az átkötő utak megépítésének. Ezek a lakott területek ezen okok miatt is kicsit elszigeteltek. Gondoljunk csak arra, amikor például nagy hóesés, hófúvás van és csak egyetlen becsatlakozó útja van a falunak, az is ilyenkor időnként járhatatlan. E falvakból igen jókora kerülővel lehet eljutniuk a lakosoknak tartós fogyasztási cikkért orvoshoz, gyógyszerért, sok esetben húsáruért, nem is beszélve az iskolába járókról és „uram bocsa' " a szórakozni, művelődni vágyókról. A világért sem akarom az elmondottakat a közlekedés nyakába varrni, hiszen az is csak végrehajtó a szabályozók között. Máig is kiható következménye van a megyénkben több vasúti szakasz megszüntetésének. Az okok ismertek, és előttük akkor meg kellett hajolni. De nyilván a közútra terelődött a még nagyobb forgalom a központosítás és az említett dinamikus motorizáció szerintem zsúfoltságot eredményezett. A zsúfoltság pedig több időráfordítást igényel, ugyanakkor megnövekszik nyilvánvalóan a balesetveszély. A Volán — nálunk a Pannon Volán — minden tőle telhetőt igyekszik megtenni a közlekedés lebonyolítására, de csak amennyire az erejéből telik. Hozzáteszem: a számára is nem túl kedvező szabályozók kö-