Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1775 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1776 latok többségét elfogadtuk, és minden képviselői felvetésre írásban válaszoltunk. A módosításokat a Minisztertanács utólagosan tudomásul vette, és egyetértett a törvényjavaslat előterjesztésével. A parlamenti ülésszak előkészítése során a törvényjavaslatot a fővárosi és megyei képviselőcsoportok, majd együttes bizottsági ülésen az Országgyűlés Építési és Közlekedési, valamint Jogi, Igazgatási és Igazságügyi Bizottsága megtárgyalta, ahol a képviselők újabb pontosításokat kezdeményeztek, a törvényjavaslat szövegében. A képviselőcsoportok ülésein élénk vita volt a javaslat egészéről és részleteiről. Ezeket a vitákat, amelyekben az érvek a mindennapok valós tapasztalatait tükrözték, természetesnek tartom, különösen egy olyan területen, ahol még eddig nem volt törvényi szintű szabályozás. A módosítási javaslatokkal az igazságügyminiszter elvtárssal együtt egyetértek, úgy értékelem, hogy azok továbbfejlesztették, jobbá tették a törvényjavaslatot. Fontosnak tartok a vitában elhangzottak közül két kérdést kiemelni. Felvetődött, hogy kell-e a jelenlegi érvényes közúti közlekedési szabályok — közismert nevén a KRESZ — rendelkezései közül néhányat a törvényben szerepeltetni? Az a véleményünk, hogy a közúti közlekedési szabályokat tartalmazó miniszteri szintű rendelet, még ha a gyakorlat számára nap mint nap megfelelőnek bizonyul is, nélkülözi az alapvető kérdésekben a törvényi hátteret. Ennek természetszerűen az az oka, hogy eddig nem rendelkeztünk közúti közlekedési törvénnyel. Ezért tartjuk továbbra is indokoltnak, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény foglalkozzon a mindenkori közúti közlekedési szabályok olyan meghatározó elemeivel, amelyekre a részletes forgalom szabályozás ráépülhet. Szükségesnek tartom azonban, hogy a törvényben alkalmazott fogalmak és elvek azonos tartalommal kerüljenek át a részletes közúti közlekedési szabályok körébe, és azok továbbfejlesztésénél, korrekciójánál az alapelveket a közlekedési miniszter és a belügyminiszter maradéktalanul érvényesítse, alkalmazza. A vitában felvetődött az is, hogy a törvénynek foglalkoznia kellene a gépjármű várakozó helyek kialakításával, általában a parkolás kérdéseivel. Ezt az építésügyről szóló törvény és végrehajtási jogszabályai rendezik, a mi törvényjavaslatunkban tehát ennek a szerepeltetésére nincs szükség. A közúti közlekedéssel kapcsolatos kérdések szabályozásában természetesen a jövőben szerepe lesz néhány más törvénynek — köztük elsősorban az építésügyről szóló, valamint a környezetvédelmi törvénynek. Tisztelt Országgyűlés! A gyorsan fejlődő motorizációt gyakran változó, különböző szintű rendeletek, utasítások, leiratok szabályozták és szabályozzák még ma is, amelyek ugyan a céloknak megfeleltek, de nem minden esetben tudták kellően érvényre juttatni a közlekedésben részt vevők jogait, érdekeit. Az egymástól eltérő, gyakran egymásnak ellentmondó társadalmi, gazdasági és egyéni érdek, a résztvevő személyek és a szállított értékek nagyfokú veszélyeztetettsége pontos, hatékony, közérthető jogi szabályozást, az azon nyugvó következetes hatósági tevékenységet és nem utolsósorban ellenőrzést igényel. A törvényelőkészítő munka egyik legnehezebb feladatát az eltérő érdekek egyeztetése jelentette. Ellentétes az érdek például az utak és az útmenti ingatlanok használatában. Az utak biztonságos és zavarmentes használata elsősorban a forgalomban résztvevők érdeke, míg az ingatlanok zavartalan használata azok tulajdonosáé. Az út az ingatlan tulajdonosának előnyt is, hátrányt is jelent. Előnyt, hiszen így válik ingatlana megközelíthetővé, így kapcsolódhat a közúti forgalomba, s ezáltal növekszik az ingatlan értéke. Hátrányt jelent a közúti forgalomból származó zaj, a por, a járművek környezetszennyező anyaga. Az útmenti ingatlanon végzett egyes tevékenységek a közúti forgalom számára veszélyt is jelenhetnek. Ezért korlátozza például a javaslat a vasúti átjárók közelében, lakott területen kívül a magas növények termesztését, továbbá az utak mentén az égetést. Az érdekek ütköznek, a történelmi és műemléki városrészek közlekedésénél is. Ezek védelme a közúti környezeti ártalmaktól fokozottan szükséges, de itt is kell közlekedni, itt is laknak járműtulajdonosok. Kérdés; melyik érdeket és milyen mértékben helyezzük előbbre, mit kell tennünk az érdekek összehangolásáért? A javaslat a forgalom szabályozási megoldásokat, a forgalom csillapítását, meghatározott járműfajták teljes vagy részleges kitiltását helyezi előtérbe. De folytathatnám a sort. Szabad-e a magasabb szolgáltatási színvonalat nyújtó autópályák használatáért díjat szedni, ezzel is hozzájárulva az állami erőforrások felhasználása mellett az autópályák továbbépítéséhez? Maradnak ilyen kérdések a végrehajtási jogszabályokra is. Például: használhatják-e a járdát parkolás céljából a járművek is, ott, ahol erre lehetőség van, vagy a járda kizárólag csak a gyalogos közlekedést szolgálja? Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatba beépültek a közúti forgalomban érvényesítendő korlátozó rendelkezések is, és éppen abban segített legtöbbet a széles körű társadalmi konzultáció, hogy a törvény csak a feltétlenül szükséges mértékig szabályozzon, ne eredményezzen kellően meg nem indokolható, vagy felesleges érdeksérelmet. Az előkészítő munka során széles körű érdeklődés mutatkozott a közúti járművek használatának szabályozásával kapcsolatban. Az utóbbi 5-10 év tapasztalatai egyértelműen arra utalnak, hogy a magánszemélyek részvétele a személy- és árufuvarozásban Magyarországon teljesen új helyzetet teremtett, ami új szabályozást követelt, amelyről már ma is látni, hogy hasonlóan a közületi szervek gépjárműhasználatának szabályozásához, túl sok adminisztratív kötöttségekkel befolyásolják ezt a tevékenységet. Oldásuk alig kerülhető el. Ezzel együtt azonban ki kell alakítani azt a feltételrendszert, amely védi az utasok, a fuvaroztatók, de egyúttal a fuvarozók érdekeit is. Meggyőződésem, hogy a közületi szervek és a ma-