Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1773 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1774 Következik a közúti közlekedésről szóló törvény­javaslat tárgyalása. Urban Lajos közlekedési minisz­tert illeti a szó. URBÁN LAJOS: Tisztelt Országgyűlés! A parla­menti üléseken az előadók igen gyakran nagy előde­ink idézeteivel kezdik, vagy végzik beszédeiket. Saj­nos, a közutak, illetve a közúti közlekedés ügyében támogatóként Széchenyi Istvánt nem említhetem, mert, az általa kialakított magyar közlekedéspolitika szerint „a közutak legkevésbé alkalmasak a közleke­dések alapját szolgálni, ezért országos fővonalakra nem ajánlhatók". Ezzel a 150 évvel ezelőtti megállapítással szemben nem kell érvelnem amellett, hogy ma országunkban a közúti közlekedés a leggyorsabban fejlődő közlekedé­si alágazat, amelynek zavartalan működtetése nélkül sem gazdaságunk, sem társadalmunk nem képes lé­tezni. A közúti közlekedés rohamos fejlődésének ér­zékeltetésére szükségesnek tartok néhány adatot is­mertetni. Magyarországon 1960 óta a személy gépkocsiállo­mány több mint ötvenszeresére növekedett, és túlha­ladta az 1,7 millió darabot. Több mint három millió személynek van gépjárművezetői engedélye, minden második család, rendelkezik gépkocsival, és használ­ja munkábajárásra, pihenésre, külföldi utazásokhoz. A tehergépkocsi-állomány elérte a 200 ezret, az autó­buszok száma 27 000, a motorkerékpároké mintegy 400 000. Ezek a járművek, valamint az évente ha­zánkban megforduló több mint hárommillió külföldi személygépkocsi, és az országon áthaladó mintegy 300 000 kamion vesz részt a közúti forgalomban. A rendkívül dinamikusan növekvő közúti forga­lommal útjaink állapota és kapacitása — sajnos — nem tudott lépést tartani. A forgalom folyamatos nö­vekedését csak jelentős késéssel tudja követni a közút­hálózat fejlesztése, korszerűsítése, az új utak építése. Az útfelületi egyre szűkebbnek bizonyul, és így nö­vekszik az utakon a zsúfoltság, a balesetveszély. A közúti balesetek száma 25 év alatt az 1960. évi­nek több mint háromszorosára emelkedett. Évente 1500—1700 ember veszíti életét az utakon. A szám annak ellenére is riasztó, hogy az utóbbi 15 évben a balesetek következtében megsérültek és elhunytak száma lényegében nem változott. Tisztelt Országgyűlés! A vasúti, a légi és a víziköz­lekedést 15-20 éve már törvények szabályozzák. A közúti közlekedésben, ahol a legnagyobb szükség van a viszonylag gyorsan változó különböző érdekek ösz­szehangolására, széles körű hatósági teendők megha­tározására, ma még nincs törvény, amely keretet ad­hatna a jogi szabályozás számára. A közúti közelekedésben a forgalmi szabályokat a járművezetőknek, de a gyalogosoknak is a nap min­den órájában önállóan, saját érdekükben természetes módon kell alkalmazniuk. Ez az a terület, ahol a for­galomban részt vevőknek sokszor egyéni érdekek alá­rendelésével együtt kell élni a nehezedő forgalmi kö­rülmények között. A közúti közlekedés gyorsütemű fejlesztése az éle­tet rugalmasan követni képes jogszabályokat igényelt, ezért eddig a közúti közlekedést elsősorban miniszte­ri rendeletek és minisztertanácsi rendelet szabályozta. A motorizáció fejlettségének jelenlegi szintje azonban már lehetővé teszi, hogy hosszabb távon meghatároz­zuk azokat az alapvető elveket és rendelkezéseket, amelyeknek a keretei között a szabályok ezen túl már nemcsak követik a kialakult gyakorlatot, hanem előre is mutatnak, segítik a közúti közlekedés helyes irányú továbbfejlődést. A közúti közlekedést a különböző országokban vi­szonylag nagyszámú, a részletkérdésekre is kiterjedő jogszabályokkal, törvényekkel szabályozzák. A szabá­lyozás formája, módszere szinte államonként külön­böző. Mi egyetlen törvényben tartottuk legjobbnak összefoglalni a közúti közlekedés egészére, az utakra, ezen belül természetesen a kerékpárutakra, azok fej­lesztésére, fenntartására, használatára, és ezen belül a közúti közlekedésben gyalogosként, kerékpárosként, járművezetőként részt vevő emberre, járművekre, a közúti közlekedés által egyre fokozódó környezeti ártalmak mérséklésére vonatkozó szabályozás alapjait. Tartalmát tekintve azonban szorosan igazodnunk kell elsősorban a fejlett közúti közlekedéssel rendelkező európai államok szabályaihoz. Ehhez biztosítanak ke­retet a közúti közlekedést és a közúti jelzéseket sza­bályozó sokoldalú nemzetközi egyezmények, ame­lyekhez hazánk is csatlakozott. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Az eddig elmondot­tak alapján javasolom a tisztelt országgyűlésnek, hogy törvényben határozza meg a közúti közlekedés továb­bi jogi szabályozásának, valamint a hatóságok műkö­désének legfontosabb céljait, az állami szervek fel­adatait, a közlekedésben részvevők alapvető jogait és kötelességeit, mindazok felelősségét, akiken akár köz­vetlenül, akár közvetetten múlik a közúti közlekedés továbbfejlődése, biztonságának növelése. A törvényjavaslat egyes fejezetei átfogják az egész közúti közlekedést, annak valamennyi lényeges ele­mét. Meghatározzák a közúti közlekedés jogi szabá­lyozásának elveit, megállapítják az állam feladatait, az állami és egyéb szervek felelősségét. Felhatalmazást adnak a Minisztertanácsnak és a minisztereknek a to­vábbi szükséges szabályozásra. Végül megállapítják azokat a legfontosabb részletszabályokat is, amelyek az állampolgárok széles körét, alapvető jogait és érde­keit érintik. Tisztelt Parlament! Az önök kezében lévő tör­vényjavaslat több mint két éve folyó előkészítő és egyeztető munka eredménye. Az országgyűlés két bi­zottsága már a javaslat téziseit is megtárgyalta, így ala­kult ki a törvényi szabályozás kerete, amelyet széles körű társadalmi és szakmai viták formáltak tovább. A vitákban tevékenyen működtek közre a közúti köz­lekedés hivatásos és nem hivatásos, aktív és passzív résztvevői. A Minisztertanács által elfogadott tervezetet ismét megtárgyalta az Országgyűlés kibővített építési és közlekedési bizottsága, ahol további tartalmi és szöve­gezési változtatásokra is javaslatokat kaptunk. A javas-

Next

/
Oldalképek
Tartalom