Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-22
1689 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1690 Először felteszem a kérdést, hogy az országgyűlés elfogadja-e a terv- és költségvetési bizottság által benyújtott módosító javaslatokat? Aki igen, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Ki van ellene? (Két ellenszavazat van.) Ki tartózkodott a szavazástól? (Nincs. ) Megállapítom, hogy két ellenszavazattal az országgyűlés a módosító javaslatokat elfogadta. Most felteszem a kérdést, ki fogadja el az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény módosítására vonatkozó kormány-előterjesztést és -törvényt? Aki igen, az kézfelemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Ki van ellene? (Nincs.) Ki tartózkodott a szavazástól? (Nincs.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az országgyűlés a pénzügyi törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatot elfogadta. Javaslom, hogy most szünet tartása nélkül térjünk rá a következő napirendi pont tárgyalására, melynek előadója Borics Gyula igazságügyi minisztériumi államtitkár. Átadom a szót. Dr. BORICS GYULA: Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy most, amikor a Minisztertanács megbízásából előterjesztem a jogalkotásról szóló törvényjavaslatot, röviden emlékeztessem Önöket az előző ülésszakra, amelyen jóváhagyták a Minisztertanács 1990-ig terjedő munkaprogramját. Ez a parlamenti állásfoglalás a jogalkotás szempontjából is kiemelkedően fontos, egyrészt, mert a kormányprogram megvalósítása érdekében jogszabályok alkotására is szükség van, másrészt mert a kormányprogram feladatként határozza meg a jogalkotás, a törvényhozás színvonalának további emelését. Ha mérleget készítünk az elmúlt öt évről, megállapíthatjuk, hogy a parlament törvényalkotó tevékenysége megélénkült, növekedett az országgyűlési bizottságok szerepe a törvények és más jogszabályok előkészítésében, a jogszabály-előkészítés és a jogalkotás minden eddiginél jobban igyekezett kielégíteni a politikai, társadalmi és gazdasági szükségleteket, a joganyagot tudatosan és folyamatosan korszerűsítettük és egyszerűsítettük, s a jogszabály-előkészítés demokratikusjegyeit is bővítettük. Ezekkel az eredményekkel azonban távolról sem lehetünk elégedettek. Az elmúlt évek során a jogszabályok kritizálása az egyik leggyakoribb és igen népszerű téma volt a hivatalos, a tömegtájékoztatási fórumokon és a közvéleményben egyaránt. Szinte nem is emlékszem olyan esetre, amikor dicsértek volna egy jogszabályt. A vitathatatlan fejlődés ellenére a kritikai észrevételekben sok igazság van. Ezek közül most csupán azt emelném ki, hogy a jogszabályok száma az indokoltnál nagyobb mértékben, évente 4—5 százalékkal növekszik, 1986-ban már 5529 hatályos jogszabályunk volt. Különösen a rendeletek száma emelkedett. S bár a törvények száma is növekvő tendenciát mutat, szerepük a jogrendszerben a kívánatosnál kisebb, 1986 végén a számuk csupán 146 volt. Mindezekkel párhuzamosan gyengült a jogszabáyok stabilitása, egyes területeken főként a gazdaság szabályozásában túlságosan gyors a változás. A jogrendszer áttekinthetősége is csökkent. Sokféle elnevezésű, különböző jogi erővel bíró szabályozás van, bizonytalan a jogalkotó szervek köre. Összegezve tehát, fokozódott a túlszabályozás, az életviszonyokba való indokolatlan beavatkozás. A jogalkotásnak ezek a problémái egymással szorosan öszszefüggenek. így például a törvények kisebb szerepe nagyobb teret enged a gyors jogszabályváltozásnak, az egyszerűbb módosítási lehetőség megkönnyíti a felesleges jogi szabályozást. A hibák okainak közös gyökerei vannak. Egyebek mellett az, hogy az állami feladatok megoldása esetenként túlszervezett, bürokratikus, ami szintén elkerülhetetlenül túlszabályozáshoz vezet. A leginkább és jogosan ostorozott túlszabályozásnak azonban szemléletben okai is vannak. A társadalmi-gazdasági problémák megoldása céljából ugyanis gyakran akkor is jogi szabályozáshoz folyamodunk, amikor más jellegű intézkedésekre lenne szükség. Gyakori módszerré vált, hogy nem a jogsértést kiváltó okokat szüntetjük meg, hanem csak az adminisztratív eszközökre, a tiltásra és a büntetésre gondolunk. Ha valamilyen hibát meg kell szüntetni, vagy eredményt kell felmutatni, akkor a jogszabály kiadása a hatásos, gyors cselekvés látszatát kelti. Sokszor eredményesebb lenne, ha a jogszabály kiadása helyett csupán a munkánkat javítanánk meg. Ez azonban nehezebb dolog, mint jogszabályt kiadni. A reális megítélés érdekében azonban azt is meg kell mondani, hogy a jogszabályok nagy száma, a jogrendszer bonyolultabbá válása az életviszonyok differenciálódásának, a fejlődésnek szükségszerű velejárója. Az alá-, fölérendeltségen alapuló irányítási viszonyok háttérbe szorítása, a közvetlen intézkedésekkel való beavatkozás csaknem teljes megszűnése megnövelte a jog szerepét az irányításban, a társadalmi-gazdasági folyamatok befolyásolásában. Ez viszont még inkább szükségessé teszi az áttekinthetőbb jogrendszer kialakítását. A jogszabáyok rendszerének, a jogalkotásnak az áttekinthetőségét a szabályozás szétszórtsága is gátolja. Ez abból fakad, hogy a mindenkori konkrét kívánságoknak megfelelően, sokszor egységes koncepció nélkül történt a szabályozás. Él az a téves nézet, hogy az állami szervek minden megnyüvaníliásának jogszabályi formát kell ölteni. Ezért egyre több állami szerv kért széles körű szabályozási lehetőséget. Ez már esetenként a jogalkotás alkotmányosságát is érinti, gondokat okoz például akkor, amikor az állampolgár törvényre vagy rendeletre alapozott jogának érvényesülését az általa meg sem ismerhető utasítás szabályozza. Tisztelt Országgyűlés! Nem vitás, hogy a felsorolt problémák együttesen elég gyakran kétségeket keltettek és keltenek a jogszabályok betarthatóságával jogrendszerünk eredményességével kapcsolatban. A jog viszont csak akkor szolgálhatja hatékonyan az előttünk álló feladatok megoldását, ha megőrzi társadalmi tekintélyét. Ehhez pedig elengedhetetlen az állami szervek által kibocsátott jogszabályok világos, áttekinthető és egységes rendszerbe foglalása, továbbá a
