Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1685 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1686 lyett 500 forinttal történő emelésével tettünk egy érdemleges lépést, hiszen pont ezt a réteget sújtja legjobban a gyermekruházati cikkek árának emelkedése. Elhangzott egy sor más javaslat is. Egyebek között a nyugdíjak reálértéke megőrzésének a szándéka. Ez szintén olyan kérdés, amelyen hosszabb ideig töprengtünk, és végül több tényező elemzése alapján jutottunk erre a megállapodásra. A különböző elemekbe beletartozik az is, amit a képviselő felvetett, hogy tudniillik mintegy tíz év alatt romlott annyit a nyugdíjak reálértéke, hogy egy régen meáTlapított nyugdíjnál ez különösen nagy gondot okoz. De azért úgy véltük, körülbelül ez is az a korhatár, ameddig még kiegészítő munkával valamilyen módon ki tudják egészíteni a nyugdíjukat az idős emberek. Hetven éves koron túl már ez alig-alig képzelhető el. Ilyen szempontból azt gondolom, hogy a férfiak és a nők azonos feltételekkel indulnak, még talán egy kissé a nők természete, fizikai állapota idősebb korban erősebb is, mint a férfiaké, ami egyébként megmutatkozik az átlagos életkor alakulásában is. A nyugdíjrendszer fejlesztésének a kérdéskörén belül a társadalombiztosítási kiadásokkal összefüggésben elhangzott egy sor kérdés, ezekre szeretnék nagyon röviden, konkrétan válaszolni. A táppénz növekedésében a bruttósítás hatása kereken 2,7 milliárd forint. A szövetkezeti tagok táppénze is megjelenik a kiadások között, ami 1,3 milliárd forintos többletet jelent, és 600 millió forint következik az átlagkeresetek növekedéséből. Felvetődött az is, hogy a társadalombiztosításnak az egyéb kiadásai miből tevődnek össze. Ebből egy tételt szeretnék kiemelni, a gyógyszerkiadást, ami a 16,9 milliárdból 14,7 milliárd forint. Végül kérdésként fogalmazódott meg, hogy mi a központosított társadalombiztosítás tartalma. A szociálpolitikai intézkedésnek egy meghatározott hányada, 17,6 milliárd forint ezen a soron van elszámolva. Felvetődött a nyugdíjrendszer és a lakáspolitika fejlesztésének a kérdése. Azt szeretném kérni, hogy ezeknek a részletes ismertetésétől most eltekinthessek. A lakáspolitika olyan fontos téma, amelyről a későbbiekben úgyis részletes információt kell hogy adjunk a parlamentnek, amikor már elérkezett a munkának az a fázisa, hogy be tudunk számolni. A nyugdíj-kérdés pedig szintén rövidesen napirendre kerül a bevezetés szempontjából is. Ennek kapcsán egy sor olyan társadalombiztosítási kérdésre is vissza kell térni, amellyel a szakemberek szintén részletesen foglalkoznak. Megfogalmazódott, hogy ellenmondás van az anyagokban abban a kérdésben, hogy a vállalati teljesítményhez kötött bérszabályozás most végül is működtethető vagy nem. Az az álláspontunk, hogy a teljesítmény és a bér egyénileg összekötendő és összeköthető. A vállalati nyereség és a vállalati bér közötti mutatókon keresztül történő ilyen, eléggé erőltetett összeköttetés nem vált be az elmúlt 20 évben, s ennek a konzekvenciáit tudomásul kell venni. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell a teljesítmény és a bér között öszszefüggést találni. A vállalati kategóriában ennek az értékítélete a piacon az árakban kell hogy megmutatkozzék, az egyén szempontjából pedig az egyén és a teljesítmény közötti közvetlen kapcsolat teremtése oldaláról. Szeretném azt is elmondani, - egyetértve azzal, hogy nagyobb mozgásteret kellene adni a bér kérdéseiben —, hogy meghatározott kör számára nagyobb mozgásteret adtunk, mint valaha, mert az a bizonyos bérklub, amiről az expozéban szóltam, az olyan vállalatoknak, amelyek támogatás nélkül nem belföldi áremelésekkel gazdálkodnak, és beilleszkednek az állami prioritások rendjébe, terjes szabadság-fokot ad a bérpolitika terén. Ilyen szabadságot még senkinek soha nem tudtunk az elmúlt húsz évben adni a bérgazdálkodásban. Nyilvánvaló azonban, hogy ezzel csak azok tudnak élni, akik ezeknek a szigorú követelményeknek megfelelnek: de ez a társadalmi érdek, mert ha valaki a bért úgy fogja növelni, hogy a termelői árat megemeli, utána joggal kérik tőlünk számon azt, hogy milyen antiinflációs politikát folytatunk. Többen aggodalommal vetették fel az infláció problémáját, s lépten-nyomon, amerre az országban járunk, mindenütt ezzel lehet találkozni, őszintén meg kell mondani, itt tényleg nagy gondosságra van szükség a kormány részéről, hogy a jövő évi ártervet be lehessen tartani. De egy dolgot világosan tudni és látni kell. Az inflációnak mélyenfekvő, valós gazdasági gyökerei vannak az esetek döntő többségében. Mik ezek? Nem a teljesítmények szerint fizetjük ki a béreket, ott is kiáramlik jövedelem, ahol ezt messze nem indokolja a teljesítmény. A termelési szerkezetünk nem eléggé korszerű, nem felel meg az igényeknek, elpocsékolunk erőforrásokat, s ugyanakkor nem tudjuk olyan áron értékesíteni a termékeket, mint amilyen befektetés van mögötte. Nem elég szigorú a pénzpolitika, annak ellenére, hogy mindig azt mondjuk: nagyon szigorú és megfontolt. Mégsem az, mert több vásárlóerő van kint, mint amennyi árut mögé tudunk tenni. És ezek okozzák az inflációt. Ha ezeken az alapvető problémákon nem tudunk segíteni, az infláció veszélye mindig ott fog lebegni a fejünk fölött. Ez olyan dolog — kollégáim, barátaim óvtak attól, hogy ezt a példát elmondjam, de mégis megteszem, ez egy olyan dolog — mint a láz a betegségnél. Ha egy orvos csak a lázat akarja lenyomni, s nem keresi meg azt az okot, ami a lázat előidézte, akkor a beteg abba még bele is pusztulhat. Tehát nem elegendő nekünk a lázat lecsillapítani, nekünk meg kell találni azokat a betegségeket, és ott érdemleges változásokat kell tudni hozni a szervezetben, a gazdaság szervezetében, ami végül itt ezt megoldja. Ezzel együtt is, úgy érzem, 1988-ban kötelességünk garantálni azt, hogy az életszínvonal romlása ne legyen nagyobb, mint amit ez a terv figyelembe vesz. Erre vonatkozó garanciákat próbáltam az expozéban is elmondani. Több felvetés volt az ár- és adórendszer változásával összefüggésben. Szeretnék néhány dologra visszatérni ezek közül. Az egyik amivel teljes mértékben egyetértek, hogy az ár- és adórendszer sok olyan változást hoz, amelyik részben kellemes, részben kellemetlen. A vállalati beruházások terén a két-három százalékos reál-növekedés — a terv két százalékkal szá-