Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1659 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1660 nyilvánított kormányzati szándékot a szabályozórendszer stabilitására. Egyet kell értenem és messzemenően támogatom az 1988. évi népgazdasági tervben kifejezett szándékot, mely elsőbbséget biztosít a gazdaság fejlesztésének. Ez áldozatot kíván társadalmunktól, de azzal a céllal, hogy a gazdaság fejlesztésével elosztható javakat teremtsen, egyet kell érteni. A vállalati szintű tervezés a szabáyozórendszer változásai miatt — legalább is saját tapasztalataim szerint — kész jövő évi tervekkel még nem rendelkezik. Ezek a munkák jelenleg folynak, így nem kételkedhetem azokban a hatásokban, melyeket a terv jelez számunkra. Az adórendszer előkészítése során az ország közvéleménye értesült arról, hogy kevesebb vállalati nyereség mellett is több beruházási fonás képződik a vállalatoknál. Pontos tervszámok nélkül is úgy tűnik, hogy reményeinkhez képest a beruházási lehetőség kisebb lesz. A rendelkezésünkre álló anyag növekvő vállalati forrásokkal számol nagyobb szóródással. A pénzeszközök bővülése azonban jelent növekvő nagyságú beruházási lehetőséget. Ezek a lehetőségek jelentősen csökkennek az ÁFA és egyéb hatások következtében. Ugyancsak csökkentő tényező, hogy a tervezés korai időszakában figyelembe vett elvonások maradéktalanul megvalósulnak, a kedvezmények azonban csak részben. Félek attól, hogy a közvélemény csak a javak elosztására figyel továbbra is. Ezért szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a gazdaság átalakulását, fejlesztését prioritásnak kell tekinteni. A gazdaság megújulása után nyílik lehetőségünk megoldani szociális gondjainkat. Sokan és nem alaptalanul aggódnak az áremelkedések miatt. A közvéleményt irritálja a szükséges és elkerülhetetlen árváltozás is. Intézkedéseket kér az áremelési törekvések ellen. Adminisztratív eszközökkel csak ideig-óráig ható korlátozás valósítható meg. A gazdaság hatékony működése, a kiváltó okok megszűnése kell hogy célunk legyen. Árrendszerünk átalakítására szükség van. A torz árrendszer ilyen fogyasztást és termelést is kialakít. Ennek megszüntetése is össztársadalmi érdek. A szükségesnél nem több állami beavatkozás és automatizmusok kell, hogy gazdasági fejlődésünket megszabják. A vállalatvezetés feladata és felelőssége, hogy a beruházások átgondolt, célszerű, gazdaságos felhasználását megoldja. A társadalmi szinten áldozatokkal létrehozott fejlesztési pénzeszközöket nem szabad méltatlan célokra pazarolni. A vállalatok számára a műszaki fejlesztés, a gyártmányfejlesztés gazdasági kényszer. A vállalatok túlnyomó többsége képes alkalmazkodni, ha a lehetőségek rendelkezésére állnak. A gazdaság modernizálása és fejlődése az egyetlen lehetőség arra, hogy a kormányprogramban kitűzött célokat elérjük. Enélkül csak végeláthatatlan vitákat folytathattunk arról, hogy hogyan osszuk el, amit nem termeltünk meg, kinek jusson több abból, ami nincs. Tisztelt Országgyűlés! Szóban és írásban sokan megkerestek olyan kéréssel, hogy a költségvetési vita kapcsán milyen preferenciákat kérjek, jogos, vagy alig vitatható okokra hivatkozva. A lista elég hosszú, nem kívánom felsorolni, nem kívánom továbbítani, mert nem tett senki arra javaslatot, hogy honnan vegye el a pénzügyi kormányzat az ehhez szükséges eszközöket. Nem vagyunk angyalok, általában mindenki egyetért a költségvetési hiány szűkítésével, egyetért az adósságállomány növekedési ütemének csökkentésével, de ennek negatív kihatásait tőle kívülálló területeken tudja csak elképzelni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Somogy megyéből dr. Borsos Sándor képviselőtársunk következik felszólalásra. Dr. BORSOS SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Egy somogyi kisvárosból, Marcaliból jöttem, ahol a kórház belgyógyász főorvosa vagyok. Választókörzetemben annak idején a jelölőgyűléseken szinte egyhangúan fogalmazódott meg az az igény, hogy a húsz éve napirenden levő kórházrekonstrukció végre elinduljon. Nagy örömünkre szolgál, hogy a nehézségek ellenére a megye és a város összefogásának eredményeképpen — ha kötvény-kibocsátással is — az építkezés megindult és jó ütemben halad. Azt azonban szomorúan vettem tudomásul a költségvetés anyagának áttanulmányozásából, hogy veszélybe került több egészségügyi fejlesztés befejezésének, illetve folytatásának lehetősége, annak ellenére, hogy az ágazat jószándékú elbírálásban részesül. A rendelkezésre álló összeg talán csak arra lesz elég, hogy a válságos helyzetet elkerüljük. Tovább nehezíti a helyzetet az a tény is, hogy a tanácsi költségvetés csökkentése elsősorban az egészségügyet és az oktatást érinti. Ezek alapján úgy gondolom, mindenki számára természetes lenne, hogy most kérés következik a kormányhoz, fontolja meg, próbálja megoldani, vegye figyelembe, hogy az egészségügy is produktív ágazat, a legfontosabbat, a munkaerőt, az embert védi és állítja vissza a termelésbe. Annak, hogy mégsem ezt teszem, több oka is van. Az egyik: tisztában vagyok azzal, hogy a jelen körülmények között az ágazatot csak a többiek kárára lehet kedvezményezett helyzetbe hozni. Választókörzetemben is, meg országosan is azt tapasztalom, hogy nagy őszi nekibuzdulásunkból, lelkesedésünkből keveset tudtunk átadni környezetünknek. Ehelyett eluralkodott a kivárás, a majd csak lesz valahogy szemlélet, sokan mintha hitüket vesztették volna. Mások a kibontakozást csak az új, fejlett technika alkalmazásától, a kivitel fokozásától, az új adórendszertől várják, pedig gondjainkat, nehézségeinket csak magunk tudjuk igazán megoldani, azokat sem a dollár, sem a rubel nem végzi el helyettünk, nekünk kell megszenvednünk érte. Nem vitatva a fentiek fontosságát is, meggyőződésem, hogy nagyon sok tartalékkal rendelkezünk, és ezek nem is mindig a túlbonyolult összefüggések, hanem egyszerű hétköznapi gondok. Szabadjon most csak kettőre utalnom, a rendre és a tisztaságra. Választókörzetem egyik gazdaságába új vezető érkezett, aki szereti a rendet és a tisztaságot. Azzal hogy megszüntette a rendetlenséget, tisztátlanságokat, több