Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1657 Az Országgyűlés 22. Ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1658 szében szemléltem 1988-as költségvetésünk hatásait. Nem várom, hogy azonnal minden a helyére kerüljön, de elegendő ez az ütem, nem kellene több konkrét lé­pés ahhoz, hogy amiért lelkesedtünk minél előbb va­lóra várjon? A szándék erre mindenkiben meg van, sőt a határozott társadalmi igény is. A költségvetési hiány eltüntetésére két út van. Vagy olyan jövedelmezővé tesszük a gazdaságot — an­nak minden társadalmi konzekvenciájával együtt —, hogy az igényeink szintjén eltartson bennünket, vagy olyan alacsonyra engedjük vissza az igényeinket, ahogy dolgozni és munkát szervezni tudunk. A máso­dik úton sietve haladunk előre. Az árak növekedése határt szab fogyasztási szokásainknak. De tudjuk-e hol a határ? Vannak-e eszközök a kormány kezében ennek szabályozására? A termékek 80 százaléka sza­badáras. 1987-ben sem sikerült megállítani az árnöve­kedést, hogyan fog ez megtörténni 1988-ban? A 15 százalékos infláció tartható, vagy többel is számolni kell? A fogyasztás visszafogása szükséges, de nem oldja meg gondjainkat. Ezért van bennem egészséges türel­metlenség az iránt, hogy az első utat, a gazdaság szer­vezését még keményebben tartsuk kézben. Csak szi­gorú pénzügyi politika képes megállítani az inflációt és kimozdítani a gazdaságot a kómából, amit az idéz elő, hogy a piac egyszerű értékítéletét túlszabályozás­sal, dotálással, mesterséges értékrenddel és örökké vál­tozó érdekeltségi rendszerrel szétziláltuk. A költségvetés belső szerkezetével kapcsolatban három észrevételt szeretnék tenni. A társadalombizto­sítási kiadások fejezeténél nem érthető, hogy a táp­pénzre miért kell 43 százalékos növekedést tervezni. Ezen a területen így is indokolatlanul nagyok a köz­kiadások, és ilyen mértékű növekedés még a bruttósí­tások figyelembevételével is nehezen magyarázható. A másik gondom technikai jellegűnek tekinthető. Ugyancsak a társadalombiztosítási kiadásoknak van két tétele, amelyet nem tudok értelmezni. Egyéb ki­adások címen 16,91 milliárd forint, központosított előirányzat címen 17,6 milliárd forint van feltüntetve. Kérem Medgyessy elvtársat, szíveskedjen tájékoztatni, hogy az általános megfogalmazás mögött milyen valós felhasználási célra fordítunk 34,5 milliárd forintot. Harmadik észrevételem, hogy a költségvetés az al­földi megyéket kevésbé támogatja, mint a dunántúli és az észak-magyarországi területeket. Az Alföld eddig is kisebb gazdasági potenciállal rendelkezett, mint az ország más részei. Rontja a társadalmi esélyegyenlősé­get, ha a gazdasági fejlettségben nagyok a különbsé­gek. Azokat az elgondolásokat támogatom, amelyek a jövőben a normatív elosztás valamilyen formájához közelítenek. Tisztelt Országgyűlés! 1988 a kibontakozási program első éve, ezért job­bító szándékú kritikával közelítjük meg a jövő év tár­sadalmi folyamatait pénzügyileg megalapozó költség­vetést. Azt szeretnénk és azt akarjuk, hogy amit eb­ben elhatározunk, az maradéktalanul megvalósuljon. Ellenkező esetben elhúzódik a rendeződés és a feszült­ségek tovább mélyülnek. Tegyünk egy lépést előre és legyünk következetesebbek, mint 1987-ben. Annak érdekében, hogy a tisztelt ház és képviselőtársaim kel­lő időben tájékozottak legyenek az 1988. év pénzügyi fő folyamatairól, javaslom, hogy a pénzügyminiszter a nyári ülésszakon, az 1987-es költségvetés végrehajtá­sának tárgyalásakor adjon tájékoztatást az addig eltelt időszak pénzügyi tendenciáiról és a költségvetési elő­irányzatoktól való számottevő eltérésekről. Köszö­nöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Csongrád megyéből Mag Pál képviselőtár­sunk felszólalása következik. MAG PÁL: Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt ülésszakon fogadtuk el az új kormány­programot. Ugyanezen az ülésszakon született döntés az adórendszerről, mellyel az országgyűlés eszközöket is adott a kormány kezébe. A társadalom az ország­gyűlés előtt és után nagy érdeklődést tanúsított a ké­szülő és elfogadott törvény iránt. Lehet, hogy az én tapasztalataim nem helytállóak, de úgy érzem, hogy a napjainkig meg nem szűnő érdeklődés elsősorban a jövedelemadó, a társadalom rendelkezésére álló javak elosztása körül forog. Az országgyűlésen kívül és belül szóba kerültek a jövedelemviszonyok, szociális gon­dok, szakmák és ágazatok anyagi és erkölcsi megbe­csülése, számos más olyan aktuális, napjainkban idő­szerű probléma, amely megoldásra vár. Úgy érzem azonban, hogy a vita során a közvéle­mény a szükségesnél kevesebbet foglalkozott a gazda­sággal, a gazdaság előtt álló feladatokkal. A gazdaság fejlődése nélkül gondjaink nem szűnnek meg. A gaz­dasági fejlődés változtatást, tervezést igényel. A vál­toztatásához, tervezéséhez információk szükségesek. A reformmal szükségszerűen velejáró szabályozórend­szer változásainak kidolgozása és kihirdetése késett. A vállalatok csak most, vagy még ezután tudnak szá­molni ezekkel. Természetesen tisztában vagyok a bo­nyolult munka szakértőkre rótt terhével és felelőssé­gével. A szeptembertől december közepéig rendelke­zésükre álló ido nagyon rövid. Remélem, senki sem tartja egyszerűbb feladatnak ezek janártól történő alkalmazását sem. Azt hiszem, jogos igény, hogy kellő időben tudjon a gazdaság tervezni és alkalmazkodni. Egyformán fontos ez az iparban és a mezőgazdaság­ban. Az élelmiszergazdaságnál biológiai tényezők is megkívánják a mennél korábbi információkat. Énei­kül a termelés változásai, a termékek előállításának módosításai, az átállás nem oldható meg csak áldoza­tokkal. A túl gyakori és sokirányú változtatás bizonytalan­ságot jelent az irányítottak számára és bizonytalansá­got szül a végrehajtás során. Az ilyen jelentős válto­zások amúgy is az indulás idején bizonytalanságot jelentenek a gazdálkodó szervezetek számára. Az oly sokszor emlegetett külső és belső piaci hatások és vár­ható mozgások mellett a szabályozórendszer is ilyen tényezőként hatott és hathat. Évek óta ismétlődő probléma, hogy tendenciáját tekintve több éves, éves viszonylatban csak nagyon kivételes esetben változó szabályozórendszerre van szükség. Ezért tartom bizta­tónak a miniszteri expozé és az írásos anyagban ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom