Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-21
1601 Az Országgyűlés 21. ülése, 1987. december 16-án, szerdán 1602 hogy ez elkerülhetetlen csökkentés, amely a kollektívák és az egyének számára kivédhetetlen. De ez nem lehet nemzeti program. Lehetőséget kell adni arra, hogy az átlagot meghaladó teljesítményt nyújtó egyének, kollektívák jövedelme tükrözze teljesítményük szintjét. Erre eddig is volt mód, sajnos elsősorban a magánszektorban. A mi feladatunk az, hogy ezt a mozgósító erőt az állami és szövetkezeti szektorra is kiterjesszük. A vállalkozás lehetőségeit és a sikeres vállalkozásokból származó előnyöket hozzáférhetővé kell tenni mindenki számára. Ellenkező esetben nagyon gyorsan jelentkezik a teljesítmény-visszaesés veszélye, illetve az, hogy a magyar körülmények között szokatlanul erős inflációra a lakosság olyan jövedelemnövelési módokkal fog reagálni, amely népgazdasági céljaink megvalósítását nem segíti elő. Szeretném hangsúlyozni, hogy a terv végrehajtása a vállalatoktól és az irányító szervektől egyaránt nagy erőfeszítést követel meg. Tisztelt Országgyűlés! A terv- és költségvetési bizottság az előterjesztett költségvetési javaslat minden részletre kiterjedő többszörös megvitatása után úgy látja, hogy a kormányprogram képes cselekvésre indítani a dolgozó magyar népet annak érdekében, hogy fejlődjön és erősödjön gazdaságilag, mégha átmenetileg áldozatokat is kell vállalnia. A kormányprogram és az adótörvények vitája megnövelte aktivitásunkat, részletesebben és körültekintőbben kívántunk ebben az évben foglalkozni a költségvetéssel, örvendetes dolog, hogy ez az igényünk találkozott a kormány szándékával. Ennek megnyilvánulásaként az 1988. évi terv- és költségvetéssel két lépcsőben foglalkoztunk. A terv- és költségvetés irányelvének fő kérdéseit már november első felében megismertük, és megvitattuk. Az érdeklődésre jellemző volt, hogy a terv- és költségvetési bizottság minden ülésén igen szép számban vettek részt más bizottsághoz tartozó képviselőtársaink is. Ezeken az üléseken rendkívüli élénk vita, véleménycsere alakult ki, s úgy gondolom, hogy ez mindenki számára hasznosítható, eredményes volt. Külön ki kell emelni azt, hogy a Pénzügyminisztérium a korábbi kérések és felvetések alapján számos kiegészítő információt bocsátott rendelkezésünkre. Ezek megkönnyítették tájékozódásunkat olyan területeken is, amelyekről eddig nemigen beszéltünk. Ezt a nyíltságot, a kormányzat segítőkészségét és a véleménycserék kölcsönös igényét igen pozitívan ítélhetjük meg, talán garanciát ad a jövőben a gondok közös megoldásának megtalálására. A megváltozott körülményeket jelzi, hogy a korábban megfogalmazott javaslatok után az 1988. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatba bekerültek a csengő számok. Ezekről részletesen Medgyessy elvtárs expozéjában is szólt. A szándékok, a törekvések találkozásaként kell ezt értékelni, s mindent meg kell tenni azért, hogy az eredeti célok teljesüljenek. Felmerült a vita során az is, hogy növelni kellene a számok körét, ezt azonban most a terv- és költségvetési bizottság nem javasolja. A bizottságok munkáját rendkívül nagy érdeklődés, felelősségteljes vita jellemezte. Általában jellemzőként talán azt emelném ki, hogy a nagy várakozás és az egészséges türelmetlenség mellett mindenki tisztában volt és van a reális lehetőségekkel. Arra nem vállalkozhatok, hogy itt most részletesen beszámoljak a bizottsági vitákról, erre nincs is szükség, hiszen a vita most is folytatódik tovább. Engedjék meg azonban azt, hogy a terv- és költségvetési bizottság összefoglaló ülésén néhány kérdésben kialakult bizottsági véleményt önök elé terjesszek. Határozottan fogalmazódott meg a gondolat, hogy a reformfolyamatot tovább kell folytatni. Az adóreformot egyik igen nagy jelentőségű állomásnak kell értékelni. Ennek következetes megvalósítása jelentősen átrendezi a gazdálkodó szféra, s a lakosság jövedelmi viszonyait is. Ezt el kell fogadnunk, mert éneikül a fő cél, a gazdaság tartós, kiegyensúlyozott fejlődése nem valósulhat meg. Ugyanakkor az is hangot kapott a vitában, hogy ilyen nagy átrendeződés idején mozgásba lendülnek a visszarendeződést szándékozó erők. Úgy ítéljük meg, hogy a kormány elszánt atekintetben, hogy ellenálljon a visszarendeződésnek, de azért vannak apró jelek, amelyek a kormány gyengeségét jelzik. Ilyenek például az, hogy a termelői árak három százalékkal csökkentek, csak három százalékkal csökkentek, a támogatások sem mérséklődtek a szándékolt mértékben, növekedtek az általános forgalmi adó- és nyereségadó kedvezmények. Csak a következetes elvi, gyakorlati megvalósítással lehet céljainkat elérni. Ilyen magatartást támogat az országgyűlés is. Több képviselőtársam foglalkozott az inflációs veszéllyel. Az a vélemény alakult ki, hogy ennek alapvető oka a gazdaság mélyén van; a piaci viszonyok erősítése, az indokolatlan termelői áremelkedések megakadályozása kell ahhoz, hogy a fogyasztói áremelkedés mellett ne lépje túl a tervezett kereteket. Szükség lenne a felszámolási törvény gyakorlati érvényesítését akadályozó tényezők megszüntetésére. Szakítani kell a régi beidegződésekkel, vállalni kell sokszor a konfliktusokat is. Sajnos nálunk ez még nehezen megy, ha a vállalatok megszűnnek és azonnal újaknak is kell alakulni, természetesen a piaci viszonyokhoz alkalmazkodó termékstruktúrával. Póthajtó erőket kellene bekapcsolni a gazdaságban, rendezni kellene a társulási törvényt, vagyonérdekeltség nélkül nem lesz az országnak gazdája. Ezért jó, megszívleljük Széchenyi intelmét, amely így szól: „Csak ne panaszkodjunk szüntelen, hogy pénzünk nincs, hanem vállaljuk még inkább, hogy nem értjük a dolgot, és nem nyúlunk azon módokhoz, melyek által magunknak pénzt szerezhetnénk." Tisztelt Képviselőtársak! Külön szólnom kell arról, hogy a bizottsági üléseken az eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a védelem és az egész fegyveres testületek előirányzatait. Többen felvetették, a nemzetközi helyzet kedvező alakulása folytán van lehetőség a védelmi kiadások további csökkentésére. A védelmi kiadások színvonalát a katonapolitikai helyzet alakulása határozza meg. A leszerelési tárgyalások viszont a katonai kiadásainkat befolyásoló hagyományos fegyverzetet egyelőre