Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-21
1597 Az Országgyűlés 21. ülése, 1987. december 16-án, szerdán 1598 A közrend és közbiztonság megtartása, társadalmi és gazdasági rendünk védelme fokozott erőfeszítéseket követel a Belügyminisztérium szerveitől. Az 1988. évi költségvetési előirányzat ez évhez képest az adóreform hatásait kiszűrve 1,3 milliárd forinttal nő. A növekmény a Belügyminisztériumnál lehetőséget nyújt az eddigieknél fejlettebb eszközök alkalmazására, elsősorban a hatékony bűnmegelőzés, felderítés és bizonyítás terén. Fedezetet nyújt a külföldi utazási könnyítésekkel együttjáró útlevél-ügyintézési kiadásokra is. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy a kormányprogram vitáján már szó volt róla, a kormány számára biztonságot, a gazdálkodó szervezetek számára garanciát ad az, hogy az Országgyűlés figyelemmel kíséri, ellenőrzi és támogatja tevékenységét. A társadalmi kontrollt a kormány nemcsak elfogadja, de igényli is. Ennek jegyében emelem ki a törvényjavaslat néhány olyan pontját, amelyeket a parlament folyosóin egyik képviselőtársunkat idézve, csak úgy emlegetnek, hogy a „csengő-számok". Mik is ezek? Az állami pénzügyekről szóló törvény előírásai szerint a rendkívüli helyzetektől eltekintve, s akkor is az Országgyűlés felhatalmazását kérve, a tanácsi támogatásokat kizárólag az Országgyűlés módosíthatja. Hasonló gyakorlatot ajánlunk a központi költségvetési szervek támogatásainál a most benyújtott törvényjavaslatban, elsősorban azért, hogy a költségvetés védelme érdekében se születhessenek olyan évközi intézkedések, amelyek az intézményeket lehetetlen helyzetbe hozzák, az alapvető ellátást veszélyeztetnék. Az állami költségvetés 1988. évi tervezett hiánya 20,4 milliárd forint, ami közel 15 milliárd forintnyi javulást jelent az idei várható hiányhoz képest. Mint ahogy arról a bizottsági üléseken is többször szó esett, a jövő évi gazdasági pénzügyi folyamatok számos bizonytalanságot hordoznak magukban, így a költségvetésnek megfelelő tartalékkal kell rendelkeznie az előre nem látható gondok áthidalására. Ez teszi szükségessé a korábbi években szokásosnál több, tízmilliárd forintnyi tartalék tervezését. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság idén igen széles körűen elemezte az állami költségvetés helyzetét, s arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi körülmények között nagyobb összeg is elkelne ahhoz, hogy kellő biztonsággal nézhessünk szembe a jövő év ismeretlen hatásaival. A tartalékra azonban a nemzetközi fizetési mérleg sérelme nélkül csak akkor van fedezet, ha a belső megtakarítások a tervben számítottat meghaladják. Az előterjesztett törvényjavaslat tartalmazza, hogy a tízmilliárd forint felhasználására ilyen esetben is csak a parlament jóváhagyásával kerülhet sor. Annak érdekében, hogy a szigorú követelmény a törvény szövegében még világosabb legyen, a tisztelt Képviselőknek pótlólagosan szétosztott módosítások között e témában pontosítás szerepel. A törvényjavaslat az Országgyűlés előzetes tájékoztatását írja elő a szénbányászat, a vaskohászat, a hústermelés és -értékesítés, a Magyar Államvasutak, a szanálási és Foglalkoztatási Alap előirányzatainak növelése esetén. Azoknál a támogatásoknál pedig, amelyek az előre meghirdetett feltételek szerint normatív módon illetik meg a gazdálkodó szervezeteket, hogy csak egy példát említsek, a tervezettnél több műtrágyát használnak fel, ha olyan veszéllyel kell számolnunk, amely a költségvetés elfogadott pozícióját jelentősen megváltoztatná, a szabályozás fenntartása, illetőleg módosítása érdekében a parlament jóváhagyását kell a kormánynak kérnie. A kormány fő törekvése az 1988. évi költségvetés kialakításánál az volt, hogy olyan költségvetést terjesszen a tisztelt Országgyűlés elé, amely kellő biztosíték arra, hogy évközi intézkedésekkel sem a vállalatok, sem az intézmények gazdálkodását ne kelljen megzavarni. Ez alól mindössze egy kör, a támogatások, a mentességek és a kedvezmények kivételek. A kormány szándéka, hogy a gazdasági folyamatok kibontakozását engedi érvényesülni, türelmetlenül nem avatkozik be sem a vállalatok érdekében, sem az esetleges többlet-jövedelmek lefölözésre. Ugyanakkor nagy következetességgel érvényesíteni fogjuk a pénzmenynyiség előre meghirdetett korlátozását, a szigorú költségvetési és banki magatartást. A megérett ügyekben viszont nem szabad és nem is fogjuk kivárni a cselekvéssel a gondok elmélyülését. Úgy véljük, hogy ez a magatartás jobban kiszámítható és minden oldalról bizalmat erősítő lesz a gazdálkodók és a társadalom szempontjából is. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetéssel egyidejűleg előterjesztettük az állami pénzügyekről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatunkat is. E módosítások nem helyettesítik a pénzügyi törvénynek a költségvetési reform keretében megvalósítandó átfogó korszerűsítését. A törvényjavaslat azt célozza, hogy a pénzügyi rendszer legalapvetőbb szabályait megállapító állami pénzügyi törvény is összhangba kerüljön az adóreformmal. Sőt, mint ahogyan azt a képviselők az őszi ülésszakon javasolták, a jövőben adót bevezetni, az adózók körét, illetőleg az adó mértékét megváltoztatni csak törvényben lehet. E rendelkezés összhangban van a holnap tárgyalásra kerülő jogalkotási törvényjavaslattal is. Fontos új eleme a törvényjavaslatnak az, hogy gondoskodik a személyiséghez fűződő jogok védelméről az adóztatás, illetve a pénzügyi ellenőrzés során. Erre azért van szükség, mert az adóhatóság a jövőben működése során egy sor, az állampolgárok, a vállalatok életével kapcsolatos, de nem a jövedelmükre vonatkozó információ birtokába jut. Törvényes biztosítékot indokolt teremteni arra, hogy az adóhatóság tudomására jutott információk csak a törvényben meghatározott célra legyenek felhasználhatók. Úgy véljük, hogy ezzel a törvénymódosítással újabb lépést teszünk jogrendünk fejlesztésére, a gazdaságirányítási magatartás kiszámíthatósága és ellenőrzése irányában. Tisztelt Képviselők! A parlament plenáris ülését megelőzően beható, érdemi és élénk viták folytak a bizottságokban, képviselőcsoportok a jövő évi gazdaságpolitikáról, állami költségvetésről és a beterjesztett állami pénzügyekről szóló törvény módosításáról. A viták alapján a képviselői felvetések azon részét — és