Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-21
1569 Az Országgyűlés 21. ülése, 1987. december 16-án, szerdán 1570 GRÓSZ KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! Három hónappal ezelőtt hagyta jóvá az Országgyűlés azt a munkaprogramot, amely a Központi Bizottság ez év júliusi állásfoglalása alapján a gazdasági-társadalmi kibontakozás legközvetlenebb feladatait tartalmazza. Élve az alkalommal, szeretném önöket tájékoztatni a munkaprogram fogadtatásáról, a végrehajtás továbbiakban várható politikai környezetéről és arról, hogy mit tett a kormány az őszi ülésszak óta a megvalósításhoz szükséges hazai és nemzetközi feltételek megteremtése érdekében. A parlamenti ülésszak széles nyilvánosságot kapott, és nagy érdeklődést váltott ki. A nyilvánosság és az érdeklődés találkozása következtében a közvéleményben, az érdekelt állampolgárok legszélesebb köreiben a korábbinál reálisabbá és egységesebbé vált a kép az ország helyzetéről, az előttünk álló újszerű feladatokról, a népünket, jövőnket ezekben az években érintő és meghatározó sorskérdésekről. Ezt nagy politikai értéknek tekintjük. Az Országgyűlés őszi ülésszakát nemcsak határainkon belül övezte megkülönböztetett figyelem. Nagy érdeklődést tanúsítottak iránta szövetségeseink és barátaink, sőt azt is nyugodtan állíthatjuk, hogy mindazok az országok, vezető politikusok is, akik — függetlenül társadalmi berendezkedésünk különbözőségétől — érdekeltek a hazánkhoz fűződő gazdasági, politikai, műszaki-tudományos, kulturális és egyéb kapcsolatok további erősítésében. A munkaprogram fogadtatását tekintve a kép — ahogyan ez várható volt — erősen differenciált. Nagyon lényegesnek tartjuk, hogy az állampolgárok, a közösségek józan, tárgyilagos helyzetértékelése és támogató tenni akarása dominál benne. Különösen fontos, hogy a termelő vállalatok jelentős részénél olyan szemlélet és gyakorlat van felerősödőben, amely nem a mozgástér vélt és valós korlátait leltározza nagy szorgalommal, hanem a lehetséges cselekvés módozatait kutatja. Csakis ez a magatartás az előremutató. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy az előbbiekkel ellentétes jelenségekkel is lehet találkozni. A kezdeti bizakodás mintha csökkent volna. Vannak, akik még mindig csak a fenntartásaikat tudják megfogalmazni. Egyesek továbbra is a kivárás pozíciójában húzódnak meg. Mások mindmáig nem voltak képesek elmozdulni a „kik a felelősek" kérdéstől, nem véve tudomást arról, hogy ezzel valójában nem jutunk előre. A kibontakozást illetően a ,,mi a biztosíték" kérdését ismételgetik kitartóan. Sajnálatos tény — s ez politikai munkánk gyengeségét is tükrözi —, hogy sokan nem értik és különösebben nem is érdeklődnek az iránt, amit a kormány munkaprogramja tartalmaz. Közülük kerülnek ki azok, akiket tájékozatlanságuk nem tart vissza magabiztos nyilatkozatoktól. Az sem ért bennünket váratlanul, hogy a nehézségek növekedése nagyobb aktivitásra bátorítja az ellenséges és ellenzéki elemeket. Itt is szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány a jövőben is párbeszédre törekszik mindenkivel, aki bár tőlünk eltérő módon, de a szocialista kibontakozás érdekében keresi a megoldási lehetőségeket. De nem vagyunk hajlandók tárgyalni azokkal, akik tudatosan ártó szándékkal, ellenséges platformról igyekezni diszkreditálni céljainkat, s a megvalósításra irányuló erőfeszítéseket. Mindezek a jelenségek nem hanyagolhatók el, de természetesen nem kérdőjelezhetik meg azt a sok irányból érezhető támogatást, amely a kormánynak erőt és biztonságot ad a munkához. Ezt az alkalmat is szeretném megragadni, hogy köszönetet mondjak azért a konstruktív és felelős együttműködésért, amellyel a pártszervek, az Országgyűlés bizottságai, valamint a társadalmi szervezetek, köztük a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága a kormányzati munkát erősítik. Ugyancsak a bizalom és az együttes cselekvésre irányuló készség jeleiként értékeljük és köszönettel fogadjuk azokat a közösségi és egyéni javaslatokat, észrevételeket, amelyek a kormány tagjaihoz, személy szerint a miniszterelnök címére érkeznek. Engedjék meg, hogy egy ilyen nyugdíjas által írt, december 8-án postázott levélből is idézzek - minden különösebb kommentár nélkül: „Olyan vészharangkongatást csinálni, olyan, szinte temetői hangulatot árasztani (amire egyik példa a Budapesti Körzeti Stúdió legutóbbi adása a Fővárosi Tanács üléséről) nem szabad és szerintem nem is indokolt... Pazaroljuk és dézsmáljuk (bocsánat a többes szám első személyért, de túl általános a tünet) a társadalmi tulajdont, hallgatólagosan vagy tevőlegesen eltűrjük a hanyag, rossz, lélektelen munkát, legyen az akár fizikai, hivatali, szellemi, vagy éppen sporttevékenység. ... Meggyőződésem szerint nem elsősorban a gazdasági helyzet tragikus, hanem a társadalom egy részének etikai-eszmei állapota, ha úgy tetszik: lezüllése." Mindez azt bizonyítja, hogy társadalmunkban megvan és erősödik az akarat a közösen elhatározott célok megvalósítására, és azok vannak döntő többségben, akik azt keresik, hogyan lehet a szocializmus jobb, hatékonyabban működő gyakorlatát kialakítani hazánkban. Ők azok, akik nemcsak helyzetünk komolyságát, a lehetséges veszélyeket értik világosan, hanem a gondolkodás megújításával, korszerű cselekvéssel növelik a nemzet önbizalmát, önbecsülését, teljesítményét. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy a jövőben a kormányprogram fogadtatásának ez az alapjában egyetértő támogatása tovább fog differenciálódni. Ahogy egyre határozottabb lépésekkel fogunk előrehaladni az általános elvek konkrét megvalósításában, egyre inkább megoszlanak majd a vélemények, éleződnek a viták is. A fő célok megvalósítására irányuló döntéseink nemegyszer érdekeket fognak sérteni, illúziókat fognak eloszlatni. Mégsem válaszhatunk más utat. Számítanunk kell arra is, hogy a jövőben fokozódni fog a türelmetlenség. Sokan azonnali, kézzelfogható pozitív eredményeket várnak, holott a felhalmozódott feszültségeket még a legjobb esetben is csak esztendők alatt tudjuk — közös munkával — megszüntet-