Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-20

1543 Az Országgyűlés 20. ülése, 19Í Ez nem igényel olyan visszalépést más területeken, ami miatt szélesebb körben vissza kellene vonnunk a szavunkat. Tehát tűrhető kompromisszum-kötésre kényszerít bennünket. Megjegyzem, hogy a családi pótlék növelése — ami ilyen körülmények között 400 forint —, minden családi pótlékra jogosultra érvényes, tehát a három- és többgyermekesekre is. Itt tehát egy tényleges előrelépést tudunk ezzel tenni. Volt olyan képviselő, Bánffy György - és ezt külön szeretném megköszönni —, aki első lépésként ezt elfogadta. Voltak olyan képviselők, akik látva a nagycsaládosok összes gondjait és problémáit, úgy tartották, hogy ennél nagyobb lépésre volna szükség. így Viola Károly, aki módosította javaslatát és azt mondta, hogy minden gyermek után 8400 forinttal csökkentsük az adóalapot. Ez azt jelentené — most térek vissza arra, hogy alternatívákban kell gondolkodjunk —, hogy a lakásmegtakarítás kedvezményének az alacsonyabbik variációját, tehát a 24 ezer forintot kellene elfogadni, ugyanakkor az adótáblák közül a szigorúbbik — tehát a 36 ezer forintos megtakarításhoz tartozó adótábla — érvényesülne. Mi ennek a javaslatnak a hátránya? Egyrészt az, hogy kevesebbet adunk a rászorultabbaknak. Ezt nem is lehet vitatni, hiszen eszerint, igaz minden gyermek után, de csak 8400 forint a kedvezmény, míg a kormányjavaslat a három- és többgyermekeseknél gyermekenként 12 ezer forintot jelent. A másik gyengéje, hogy honnan vesz el? Mert el kell venni valahonnan, hogyha adni akarunk. Sajnos mindenekelőtt a lakásmegtakarításra törekvő fiatal családok köréből — és én ezt semmiképpen sem javasolnám —, és elvesz az aktív dolgozóktól valamicskét ezzel párhuzamosan, hiszen a szigorúbb adótáblát érvényesíti. Szeretném megerősítem azt, hogy szándékunk ennek a kedvezményezésnek a szélesítése. A kormány nyitott a családi jövedelemadó kérdésében. Nem azt mondtam, hogy elfogadja; azt mondtam, hogy nyitott, mert alaposan meg kell minden előnyét és hátrányát nézni. Ugyanis eddig a vitákon elsősorban az hangzott el, hogy milyen előnye van akkor, amikor az eltartottakat kedvezményezzük. De nem hangzott el, hogy milyen hátránya van, amikor a család jövedelmét viszont összevonjuk. Ezeket együttesen, higgadtan meg kell vizsgálni, de nyitottak vagyunk, s hogyha pozitív eredményre jutunk, akkor be kell vezetnünk. Mindezek alapján tehát azt szeretném kérni, hogy most 1988-ra ezt a javaslatot erősítse meg az Országgyűlés. Elhangzott korábban egy olyan javaslat is — és nem vagyok egészen tisztában vele, hogy Gágyor Pál fenntartja-e -, hogy 70 ezer forintig az adómentességet terjesszük ki. Ha ezt elfogadná a Parlament, akkor az állampolgárok 44 százaléka nem fizetne adót. Ha még ehhez a 12 ezer forintos kedvezményt is hozzátesszük, akkor jóval 50 százalék fölé emelkedik ez az arány. ïgy tulajdonképpen diszkrimináljuk azokat, akik adót fizetnek. Gondot jelent az is, hogy 70.000 forint felett \ szeptember 19-én, szombaton 1544 egyszerre magas adókulcs lépne be, hiszen az adótömeget valahol be kell szedni. Ez olyan megterhelést jelentene, melynek kockázatát nem tanácsos vállalni. További ellenvetésem: ha az adómentes sávot nagyon magasra visszük, akkor a kedvezmények igénybevételének lehetősége szűk körre korlátozódik. Tehát például elesik bizonyos körben a lakásmegtakarítás kedvezménye, a közművel kapcsolatos kedvezmények egy része, és a nagycsaládosok kedvezményének egy része is. És végül itt is meg kell kérdezni azt, hogy kik fizetik meg mindezeknek az árát. A maradék, a 70 ezer forinton felüliek, vagy pedig a szociálpolitikából veszszük vissza. Egyiket sem javaslom, ezért nem támogatja a kormány ezt a javaslatot. Nagyiványi elvtárs javaslatot tett arra, hogy a 48 ezer és a 120 ezer forint közötti adó legyen lineáris. Időközben szót váltottunk. Javaslatától nem állt el, de úgy érzem, talán érti aggályainkat és gondjainkat aminek az a lényege, hogy azokban az ágazatokban, ahol alacsony az átlagbér — könnyűipar és bizonyos más területek — súlyos gondokkal kell szembenézni, mert ott az ehhez igazodó adómértékek nehezítik a helyzetet. Ebben az esetben olyan magasra kellene vinni a progressziót, ami a már eddig is felvetődött gondot, hogy vajon elegendő mértékben ösztönöz-e ez az adórendszer, nem fogja-e vissza nagyon a teljesítményeket, fokozottan felerősítené. Dobi Ferenc elvtárs tett olyan javaslatot, hogy az adótáblák közül azt támogassuk, amelyik a viszonylag alacsonyabb adómértéket tartalmazza, a lakáskedvezményre viszont azt, amelyik a magasabb lakáskedvezmény. Én megértem ezt a fajta közelítést is, de látni kell, hogy ez nem igazi alternatíva, mert ez másfél-két milliárd forintos többletterhet jelent. Azt szeretném kérni, hogy az Országgyűlés fogadja el, persze a Parlament igenlő döntése esetén, hogy az adórendszer egy évi működése után térünk vissza arra is, hogy milyen ez a teljesítményserkentő vagy fékező hatás. Meg kell mondanom, hogy 1988 nem lesz jó példa, hiszen alacsony nominálbér-kiáramlás mellett kell az értékelést elvégezni. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ezt az utat kell választanunk. Több képviselő tett javaslatot az újítások kérdésében. Szeretném megerősíteni — amint a hozzászólásban is elhangzott - hogy az újításokra kifizetett költség a vállalati költségek között ezrelékben számolható csak. Ha az újításokra az eddigieknél nagyobb összeget használnak fel. Az a vállalatok lehetetlenülését nem eredményezi, viszont az újítás beilleszkedik akkor a normál adózási rendszerbe. Itt mondom el azt a véleményünket, hogy ne az adókkal próbáljuk a jövedelmeket, az elismerést valamilyen módon a helyére tenni, és az adótól ne várjuk azt, ami nem az adó természete. Azt kell inkább erősíteni minden téren, hogy a jövedelmek legyenek reálisak. Ebben most csak kis lépéseket fogunk tenni, de azért ezeket elkezdjük. Úgy érzem nem mondható, hogy a kormány a kiemelkedő szellemi teljesítményeket külön nem ki-