Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-3

143 Az Országgyűlés 3. ülése, 1985. október 11-én, pénteken 144 rületeket, amelyek a legfontosabbak a hosszabb távú jövő érdekében. Feltehető ugyan a kérdés, hogy vállaljuk-e ezt a programot és ezt a nagy feladatot. Határozottan azt tudom rá válaszolni, hogy mást semmiképpen nem választhatunk. Lényegesnek tartom egyben azt is, hogy a program szükséges és lehetséges volta mellett itt elsődlegesen ebben a házban tanúsítsunk egységes egyetértést és egységes kiállást. Ügy ítélem ugyanis, hogy az egység jelenléte nemcsak az általános politikában, nemcsak a munkahelyeken, nemcsak a napi életben fontos, és hogy annak újból és újból történő megújítása, megerősítése feladataink sorába tartozik, nem lehet kétséges. Szükségesnek és fontosabbnak tartom még ennél is, hogy innen a házból ez az egység kisugározzék akkor is, amikor igent mondunk a programra és akkor is, amikor a megvalósításban cselekszünk. A kormányprogram melletti bizonyító kiállás legalább olyan kötelezettséget jelent a mi számunkra, képviselők számára is, mint ahogy a kormánytól elvárjuk, hogy érezze kiemelt kötelességének, hogy a végrehajtás során csak olyan intézkedések születhessenek általuk és az apparátusuk által is, amelyek tükrözik, átveszik és tovább adják azt a szellemet, amely indíttat bennünk akkor, amikor mi itt az alapkérdésekben állást foglalunkr Szükségesnek tartom éppen azért, hogy az Országgyűlés legyen mindig olyan helyzetben, és ebben mindenki nyújtson segítséget, akinek kötelezettsége van, hogy kiállhasson egyértelműen a program mellett, a kormány programja mellett. Ehhez az szükséges, hogy ismerjük a bajokat, gondokat mélyebbről is, mint ahogy néha ez rendelkezésünkre áll. És, ha ez megvan, akkor teljes biztonsággal, egyértelműen tudunk igent mondani, vagy vitatkozni. Ezekről a kérdésekről már a tisztségviselői megbeszélésen is szó került. Érzékelhető, hogy a kormányzati szervek az utóbbi időben törekednek intézkedéseik előtt szélesebb bázisról informálódni, a valósághelyzetet alaposan megismerni. Kérjük és várjuk, hogy ezt továbbra is tegyék, sőt feltétlenül erősíteni szándékozzanak. Ugyanis ezek az információk helyi jellegben és szakmai jellegben egyaránt olyan biztonságos alapot teremthetnek a létrehozandó intézkedéseknek, amelyek sokkal előbb találnak talajra és sokkal hatékonyabbak lehetnek. Egy példát itt hadd emeljek ki. Többen említették ezt a TEFA-témát. Nekem nem anynyira azzal van a gondom, hogy a végrehajtásbán becsúsztak hibák, hanem alapvetően azzal, hogy a támogatási pénzek elosztása után hirdettük ezt meg, holott összekötve a kettőt nagyon jól tudtunk volna sáfárkodni a lakosság pénzével és a központi támogatással is. Mivel ez nem így sikerült, erkölcsi és anyagi veszteséget hoztunk létre. Tanulság talán ebből az is, hogy a helyi szerveknek ilyen és hasonló kérdésekben nagyobb önállóságot és mozgásteret kellene biztosítani. Tisztelt Országgyűlés! Miként részese vagyok eddigi hibáinknak és eredményeinknek is, így önkritikának is szánva folytatnám gondolataimat. Ügy ítélem, hogy a mai helyzetben az óhajok és elvárások fogalmát fel kell cserélnünk a kötelesség és a felelősség egyértelmű fogalmaival. A konkrét helyzetünk nagyon konkrét, egyértelműen elszámolható feladatmeghatározást, igényel. Erre nem mondhatjuk ma még, hogy általános és mindenütt a helyén van. így fordulhat elő, hogy még ma is megélhetnek vezetők és kollektívák, akik még odáig sem jutottak el. hogy az új helyzetben egyáltalán szemléletüket áttekintsék, felülvizsgálják és netán módosítsák. Ezek egyik oldaláról rontják a másik csoport tekintélyét, kemény munkával megszerzett tekintélyét, másrészt pedig károkat * okoznak, növelik a mínuszt a nemzeti jövedelem termelése során. Ügy gondolom, hogy ahol nem érzik a munka teremtette súrlódás hőjét, ahol nincsenek konfliktusok, ott nincs is előrehaladás. A kormányprogram és képviselőtársaim is szóltak már a munka becsületéről. Nagyon sokszor megfogalmaztunk ebben a házban már, és amikor rágondolunk, mindig nyugtalanok vagyunk, mert vajmi keveset tudtunk előrejutni ebben a kérdésben. Tarthatatlan, hogy egyik oldalon szorítja gazdaságunkat az adósság kíméletlen terhe, béklyóban vagyunk, a másik oldalon még mindig bocsánatos bűn, esetenként még az sem, az energiával, anyaggal és munkaerővel való pazarlás. Ügy gondolom tehát, hogy a kormány egyik legfontosabb és hosszú távú feladata az lenne, hogy teremtse meg, ha szükséges, a kényszerpályáját az ehhez való pozitív hozzáállásnak. A kezdeményezőket pedig támogassuk. A kormány mellett elvárható, hogy a szocializmus szolgálatára létező minden szerv és szervezet támogassa, és adjon biztos hátteret azok számára, akik ebben bátran lépni kívánnak. Azt látjuk már, hogy sem kormányintézkedések, sem KB-határozatok ezt a kérdést nem tudják önmagukban megoldani. Nem elég ez, értelmetlen tartani továbbra az egymásra mutogatást, bármelyik oldalról nézzük ezt. Meggyőződésem ugyanis, hogy szocialista gazdálkodásunknak ez az alapkérdése. Ugyancsak szó volt a tudományos kutatómunkáról. Kérem a kormányt, hogy progreszszívan segítse a kutatómunka termelőerővé válásának folyamatát. Számunkra nagy kincs az alkalmazott tudomány, a feltalálók és újítók szellemi potenciálja. Legyen bátorságunk, nagyobb az eddigieknél, erkölcsileg és anyagilag is jobban támogatni, dotálni ezt a sajátos, értékes termelőerőt. Úgy ítélem, hogy a kicsinyesség semmi esetre sem takarékosság, ez csak ellenkező előjelűként jelenhet meg az életünkben, gazdasági eredményeinkben. Végezetül egy rövid gondolat erejéig az ellenőrző munkáról szólnék. Nagyon sokan érintették ezt is, csupán annyit tennék hozzá, hogy ebben is talán másképp kellene gondolkodnunk. Olyan helyzetet kellene teremtenünk, hogy ne az ellenőrzés ténymegállapító szerepe növekedjék, vagy annak kelljen növekedni, hanem a megelőzést segítse, tehát, hogy minden gazda-