Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-2

119 Az Országgyűlés 2. ülése, 1985. október 10-én, csütörtökön 120 Tisztelt Országgyűlés ! E két témában kívántam hozzászólni a kormány munkaprogramjához, amellyel magam is egyetértek és elfogadásra ajánlom. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Szálai Gyula Fejér megyei képviselőtársunk. SZALAI GYULA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők, Kedves Elvtársak! Többen és több oldalról közelítették meg a kormány ötéves munkaprogramját. Mindamellett úgy érzem, hogy talán nekem is maradt mondanivalóm ehhez, és egyet tudok érteni a kormányprogrammal, amely híven tükrözi pártunk XIII. kongresszusát. Kormányunk elnökének, Lázár elvtársnak a beszéde is ebben erősített meg és Németh Károly elvtársnak a politikai töltetű hozzászólása is. Űgy érzem, hogy az az eszközrendszer, amely az államnak a kezében van, kellő garancia kéli hogy legyen mindnyájunknak ahhoz, hogy ezt a programot megvalósítsuk, hogy békés építő munkánkat tudjuk folytatni. Azonosulni tudok mindazokkal, akik szocialista hazánk fejlődéséért tettrekészek és ezért tenni is akarnak. Nemzeti programunk megvalósulásáért együtt kell hogy fáradozzunk minden szinten, kormányszinten is és lent a munkapadoknál is. Ezt azért fogalmazom így, mert választópolgáraim erre megkértek és kértek, hogy tolmácsoljam a Tisztelt Háznak. Az a nemzetközi feltételrendszer, amelyben a gazdaságunkat működtetjük, még akkor is,' ha a nemzetközi piacon nem mi diktálunk, hanem nekünk diktálnak, még akkor is, ha több mint tíz éve egyensúlyi helyzetünk megbomlott — odafigyelést igényel vezetőtől, beosztottól, munkástól, paraszttól, értelmiségitől, gyakorlatilag az állam minden polgárától egyaránt. Nem mondok újat, ha azt mondom, hogy nem egy-két éves gazdasági feszültséggel keli számolnunk. Tudjuk mindnyájan, hogy tartós, szívós munkára van szükségünk és időigényes munkára. Ez egy hosszabb folyamat. Helyesen már a VII. ötéves tervben is ezzel számolunk. Itt szeretném talán megemlíteni, megjegyezni azt, hogy iparunk termelésének a 3 százalékos emelése és mezőgazdaságunk mintegy 1,5 százalékos növekedése egy kicsit visszafogott — érzésem szerint. Iparunkban a szelektív iparfejlesztés, amely hát úgy ahogy megy, a minőségi és hatékonysági tényezők javítása, a szervezés és a munkafegyelem javítása magasabb termelésnövekedést eredményezhetne. Az a műszaki-szellemi tőke, amely iparunk rendelkezésére áll, érzésem szerint szocialista nagyüzemeink részéről jobban kihasználhatók volnának, ösztönözni kell és érdekeltté kell tenni mindazokat, akik ezen szellemi kapacitást adják. Érdemes elgondolkozni azon, hogy meddig szabad engedni azt a folyamatot, mely az iparra is jellemző csakúgy, mint a gazdasági szféra más területeire. Mire is gondolok itt? Az utóbbi években körülbelül — nem tudok pontos számot — 17 százalék körüli létszámnövekedés történt, de nem a munkapadoknál. A mezőgazdaságra is ugyanez jellemző, talán kisebb mértékben. Az ember felteszi magának a kérdést: kinek jó ez? Véleményem szerint sem kormányzati szinten, sem az egyéneknek. A jelenlegi helyzetben sem a népgazdaság, sem a vállalatok nem engedhetik ezt meg maguknak. Egy másik példa. Miért félünk felelősségre vonni azokat, akik fegyelmezetlenkednek ? A becsületesen dolgozók, a dolgozni akarók azt várják, hogy legyen bátorságunk a fegyelemsértőket felelősségre vonni, ezáltal erősödik ügyünk iránt a bizalom — ez is egy fajta termelésnövelő tényező lehet. Mivel érzékeny gazdaság a miénk, így nagy a kockázat a tervezésben és a végrehajtásban egyaránt. Szocialista felelősségtudatunkat feltétlenül erősíteni kell ehhez. Ügy érzem, van még tennivalónk ezen a területen. Azt a fajta szakosodási folyamatot,, amelyet a KGST keretén belül meghirdettünk, szorgalmazni kell, eredményeket kell elérnünk a következő ciklusban is. A másik ilyen terület a beruházáspolitikánk felülvizsgálata. Az anyag számol ezzel, de egykét gondolatot szeretnék hozzátenni. Az a viszszafogottság még nagyobb visszaesést fog jelenteni a fejlődési folyamatban, ha sokáig ezt tartjuk. Véleményem szerint ez sokáig nem tartható. Az a célunk, hogy felzárkózzunk a nemzetközi szinthez, erőinket erre kell mozgósítani. Szakembereinktől meg kell követelni, hogy azt végezzék el, ami a beosztásukkal járó feladat, ne a megmagyarázásra fecséreljék az energiát. Ehhez persze a feltételeket is meg kell teremtenünk. Nem is biztos, hogy pénz kérdése ez. Felelősségtudat és hivatásszeretet kérdése. Ez is egyfajta termelésnövelő tényező lehet. Egy százalék nemzeti jövedelem növeléshez 0.4 százalékos energiamennyiség-növekedés szükséges. Az előterjesztés nem veszi számításba — vagy nem kellő súllyal veszi számításba —, mit jelenthet, ha "komolyan vesszük az energiafelhasználásnak a csökkentését. Itt az építőipart lehetne megemlíteni. Ne engedjük olyan épületeknek az építését, tervezését, amelyek energiát pazarolnak. Talán egy kicsit a vállalatom is beszél belőlem ; ma még ez a folyamat uralkodik. A lakosság érdekeltsége nincs kialakítva jól, mivel érdekeltség nincs, a pazarlás nyilvánvaló, nem állt meg. Nem lehet ezt csak az állampolgári tudatra bízni. Mindaddig nem lehet arra bízni, amíg előírások vannak, érvényesek is, de hadd fogalmazzak úgy, hogy senki nem tartja be, senki nem veszi komolyan, nemigen kérik számon. Érdekeltté kell tenni a lakosságot abban, hogy az életszínvonalat érintő minden kérdésben — így a lakóépületekkel elérhető energiatakarékosságban is — érdekelt legyen. Egy példa: ha ma épít valaki egy házat, utána átalakítja energiatakarékosság szempontjából, kaphat 25 ezer forint állami támogatást. Ha már eleve energiatakarékos elemekkel dolgozik, akkor nem. Felteszem a kérdést, helyes ez? Véleményem szerint nem helyes. Tudott tény, hogy a legtöbb veszteséges vállalat az építőiparban van. Főleg a magasépítők, lakásépítők területén. A szabályozók tovább szorítják az építőipart. Valami itt nincs rendben,