Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-16

1163 Az Országgyűlés 16. ülése, 1987. június 26-án, pénteken 1164 egyszerre nem lehet megoldani valamennyi gondunkat. Ezért is értek egyet a rendelkezésre álló forrásokhoz igazodó ütemű — a beszámolóban is felvázolt prioritásoknak megfelelő, környezetet javító programmal, de ellene vagyok minden olyan szemléletnek, ami a semmittevést igyekszik igazolni és mindent csak beruházásokkal akar megoldani. Véleményem szerint a jelenlegi helyzet javításához még sok tartalék áll rendelkezésünkre, amelyeket nem használtunk ki és ami pénz nélkül vagy kis ráfordítással is eredményre vezet, kíméli környezetünket, javítja közérzetünket. Vajon kihasználjuk-e azokat a lehetőségeket, amelyek meglévő termelő berendezéseink műszaki-technikai színvonalával biztosíthatók? Megköveteljük-e mindenkor a technológiai előírások szigorú betartását, azok rendszeres korszerűsítését? Tájékoztatjuk-e dolgozóinkat a technológiai fegyelemsértésekből adódó környezetkárosító hatásokról, azok következményeiről? Élünk-e a személyi felelősség fokozásának lehetőségével? És a kérdéseket lehetne még sorolni. Ügy hiszem, ezekre a kérdésekre a hazai iparban nem lehet minden esetben igennel válaszolni. Az oktatás és a tömegkommunikációs eszközök útján történt tájékoztatás eredményeként javult a társadalom érzékenysége és igénye a környezetvédelem iránt. Ez a jelenség örvendetes, de nem vált még általánossá az élet minden területén. Ha például Ózdon üzemzavar miatt a kelleténél jobban füstöl egy-egy gyárkémény, már érkeznek lakossági levelek, jogosan szóvá téve azt. És ez jó dolog, mert jelzi a jó környezet iránti lakossági igényt. Ugyanakkor viszont országszerte tapasztalható, hogy az álampolgárok környezetüket szándékosan rongálják, szemetelnek, bocsánatos bűnnek tartják a szennyező anyagok környezetbe bocsátását. E vonatkozásban társadalmunk viselkedése még elmarad a kívánatostól. Az állampolgárok jó hozzáállása és felelős magatartása azonban spontán folyamatként nem fog bekövetkezni. Nagyon következetes és szívós munkára van szükség, melyhez a gyermekkori rendre és környezetszeretetre neveléstől a nevelhetetlen és felelőtlen emberek büntetéséig gazdag eszköztár áll rendelkezésünkre, mellyel differenciáltan kell élnünk, ha gyorsabb javulást akarunk elérni. Tisztelt Országgyűlés! Néhány gondolattal szeretnék kapcsolódni a beszámoló 17. oldalának utolsó előtti bekezdéséhez, ami a környezetvédelmi beavatkozások kedvezményeiről szól. A társadalmi termeléshez az anyagi-technikai feltételek mellett humán feltételekre is szükség van. Az ember — ahogyan mondani szoktuk — a munkaerő szellemi, fizikai és egészségi állapota ebben a kapcsolatban meghatározó szerepet tölt be. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetben élünk, hogy egészséges-e az, vagy az emberi létre káros hatást kifejtő, csökkentve ezzel a teljesítőképességet és növelve az egészségügyi kiadásokat. Ha ehhez még hozzávesszük a környezeti ártalmak korábban létrehozott anyagi javakat pusztító hatását, például a savas esők miatti fokozott korróziót, akkor ebből a megközelítésből a környezetvédelem gazdasági kérdés még akkor is, ha a forintosított hozam sokszor nem, vagy csak becsléssel határozható meg, hatása pedig nemcsak a vállalatnál, hanem elsősorban népgazdasági szinten jelentkezik. Mindezek alapján indokoltnak tartanám, ha a környezetvédelmi beruházások rövidebb távon is ösztönző kedvezményekben részesülhetnének. Szólni szeretnék környezetünket, hazánk szép tájait sokszor elcsúfító külszíni bányák megnyitásáról. Ezek egy része az ország energia- és alapanyagigényeinek kielégítése miatt szükséges, de van olyan is, amelyet el lehetne kerülni, ha az am úgyis képződő hulladék- és másodnyersanyagokat — amelyek Önmagukban is, ha tárolni kell őket tájromboló hatásúak — okosabban és gyorsabban hasznosítanánk. Dyen az építési és talajjavító anyagként felhasználható kohászati melléktermék, a salak, melyből hazánkban több tízmillió tonnát tárolunk. Ennek feldolgozása, vastalanítása már néhány éve megkezdődött. A salakkövet a Közlekedési Minisztérium kezdeményezésére az útépítéseknél már felhasználják, de a savanyú talajok kezeléséhez nálunk — annak ellenére, hogy más európai országok már évtizedek óta eredménnyel használják, — a bevezetés lassan halad. Magyarországon az összes termőterület 35 százaléka savanyú, ami azt jelenti, hogy 2.3 millió hektár talaj meszezésre vár. Legrosszabb a helyzet Borsod, Heves, Nógrád és Szabolcs megyékben, ahol a termőtalajok több mint 76 százaléka kezelésre szorul. A kormányzati szervek támogatják a komplex talajjavítási tevékenységet. Ennek hatására sok a vállalkozó, akik bányabővítéssel vagy bányák nyitásával kívánják biztosítani a meszező anyag iránti igények kielégítését. Bár hazánk mészkőben gazdag, de a bányák bővítése és nyitása károsítja a természeti környezetet. A kohómész mezőgazdasági talajjavító anyagként való alkalmazásával — nem kis ráfordításokkal - már nyolc éve folynak hazánkban kísérletek és kutatások pozitív eredmények mellett. De egyelőre többen vannak, akik a problémákat vetik föl, mint azok, akik a bevezetést elősegítenék. Joggal vetődik fel ilyenkor a kérdés, hogy olyan gazdagok vagyunk-e, hogy a máshol eredményesen alkalmazott eljárásokat adaptálás helyett időt és költséget nem kímélve újra feltaláljuk? Úgy hiszem, jobban ki kellene használnunk lehetőségeinket, melyek természeti szépségeink megóvását, ugyanakkor gazdasági céljaink megvalósítását is lehetővé teszik. Végezetül szeretnék néhány szót szólni szűkebb hazám, Ózd városának néhány környezetvédelmi jellemzőjéről. A több mint 140 éves kohászati vállalat köré települt város porterhelését, légkörének és vízkészletének állapotát döntően a gyár működése határozza meg. Tíz évvel ezelőtt az ország települései közül a legszennyezettebbek közé tartozott városunk. Azóta