Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-14

1035 Az Országgyűlés 14. ülése, 1987. március 20-án, péntekén 1036 bízunk ebben a nevelésben, amelynek nemcsak a ta­nulóifjúságra, de magukra a nevelőkre, a felnőtt kor­osztályra is olyan hatása van, hogy irtogatja a bűnt és erősíti a jót. Az ember midőn ellene mond a bűnnek, a rossz­nak, szeretne megerősödni az emberi értékek megbe­csülésében, a munkában, amely létrehozza ezeket az értékeket. Úgy érezzük, hogy ez is közös terület. Ahogyan közösen örülhetünk egy-egy új vagy felújí­tott templomnak, amiképpen közös öröm egy műem­lék vagy a modern kor alkotása, mint híd, lakóépület, gyár vagy iroda, amelyben előállítjuk az emberi érté­keket, ugyanúgy elszorul a szívünk és igazán bánat tölt el, amikor ezek pusztulását látjuk, az emberi érté­kek pusztítását. Szeretnénk összefogni ezeknek az ér­tékeknek a megvédésében. Úgy érezzük, valóban az ember ellen, az emberi élet ellen van a bűn, amely pusztítani akar és megrontani. A bűn terjedésében mi, még ha más és kisebb mértékben is — de a háború gondolatának a növekedését látjuk. Az én generá­cióm, amely átélte ezt a háborút, tudja ma is, szívé­ben hordozza azt a szörnyű pusztulást, amivel ez együtt járt. A bűn pusztítása ez. Éppen ezért a bűn elleni küzdelem számunkra iga­zi békeszolgálat. Rendezett viszonyokra törekszünk emberek között, és a társadalomban, a bűn ezeket a viszonyokat megzavarja. Mégis szeretnék végezetül rámutatni arra, hogy bizalom tölt el, amikor a jó és a rossz, pontosabban a bűn elleni küzdelem kerül napi­rendre az ország színe előtt. Nem a bűnt szeretem, amit a bűnös ember elkövetett, hanem a jót, amelyet megtehet ezután. Hiszek és remélek abban, hogy ki­javíthatja hibáját. Egy olyan környezetben, amikor a közösség odaáll az egyén mellé, a bűnös mellé, hogy azt javítsa és ne­velje, az ember úgy érzi, hogy minden reménység ép­pen ebben a közösségi segítsében van. A jóság igazi ér­tékét a közösségi egymáshoz tartozásban, egymás fel­emelésében éri el. Ezért is mondom, „emeljük fel szí­veinket" és Zrínyi szavával biztatok mindenkit, maga­mat is: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók, csak jobbítsuk magunkat." Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Kovács Lászlóné, Bu­dapest 7. számú választókerület képviselője. KOVÁCS LÁSZLÓNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A Legfelsőbb Bíróság elnökének és a legfőbb ügyésznek a ciklusonként! beszámolói lehetőséget ad­nak arra, hogy az Országgyűlés a Magyar Népköztársa­ság bíróságain és ügyészségein folyó munkáról az igaz­ságügy és ezen belül legfőképpen a bűnüldözés hely­zetéről átfogó képet kapjon. Ebből a meggondolásból tanulmányoztam át az előzetesen közreadott írásbeli anyagot és figyeltem a szóbeli beszámolókat is. Egy­részről megnyugvással vettem tudomásul, hogy a Ma­gyar Népköztársaságban a törvényesség helyzete szi­lárd, a bíróságok és ügyészségek dolgozói, ha időn­ként nagyon nehéz körülmények között is, de felada­taikat teljesítik. Másrészről azonban nem tudok el­hallgatni bizonyos aggodalmakat sem, amelyek az or­szág közvéleményét, választópolgárainkat élénken foglalkoztatják. Választókörzetemben, Óbudán is érezni, hogy a gazdasági és társadalmi háttér mennyire befolyásolja az emberek hangulatát, viselkedését. Statisztikai adatok bizonyítják azt a tényt, hogy növekszik a bűnözések száma, és ami nagyon aggasztó, hogy ezen belül a fiatalkorú bűnözés. Mi lehet ennek a háttere? Úgy gondolom, hogy elsősorban a nem megfelelő családi légkör és a környezet. Az is igaz, hogy az életszínvonal szinten tartásához szükséges javak elő­teremtése érdekében a szülők egyre több időt tölte­nek a családtól távol. De vajon eléggé büntetjük, elítéljük-e akár a jog, akár a társadalmi megítélés szempontjából azokat a szülőket, akik nem törődnek a gyermekükkel vagy azért, mert indokolatlan nagy­ravágyásból a pénzt hajszolják, vagy azért, mert felelőtlenek, vagy mert italozó életmódot folytatnak, alkoholisták. Ha mindezt a szülők egymás közötti konfliktusai is tetézik, az ifjúság számára a kivezető út nem mindig a legjobb közösség felé vezet. Vajon megfelelő lehetőséget adunk-e az ifjúságnak a szabad­idő társadalmilag hasznos eltöltésére, a közös össze­jövetelre? Erre meg is adhatom a választ: nem! Mert ezek a helyiségek általában eszpresszók, kocsmák, ahonnan újra termelődhet az a nemzedék, akiknek veszélyeztetett lehet a gyermeke a szülők alkoholiz­musa miatt. És addig, amíg gazdaságosabb egy italbolt a fenntartása, létrehozása, mint egy ifjúsági klub létrehozása, addig nem várhatjuk, hogy ez a helyzet változzon. Erre egy példát is tudok Önöknek mondani. A kör­zetemben levő lakótelepen egy tízemeletes ház lába­zat beépítésénél egy presszó, egy borozó, egy söröző nyílt, illetve a közeljövőben nyílik meg egymás mel­lett. Sajnos, mind a három tulajdonos jól megélhet, mert hazánkban az emberek bút, örömet egyaránt italba fojtanak, s mivel a kerületi tanácsnak a pénz­ügyi tervet hoznia kell, neki is megéri, ezért működési engedélyt ad a részükre. Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogyan a beszámolóban is hallottuk és az előzőekben is elmondtam, növekszik a bűnelköve­tők száma. Ha ezt a tendenciát nem tudjuk megállí­tani, vagy legalább mérsékelni, néhány éven belül ag­gasztó helyzet kialakulásával kell számolnunk. Ez a jelenség talán javulna, ha szigorúbb bünteté­seket alkalmaznánk. Bár ahogy a beszámolókban hal­lottuk, ez a szigorúság kezd érvényt nyerni, de még mindig kevésnek találom, hogy egy emberélet 5-10 évet érjen vagy több millió sikkasztásért egy év és pár hónap vagy csak hat hónap legyen a büntetés, ahogy az elmúlt hetekben hallottuk. Célszerű lenne már el­dönteni, hogy meddig nevelünk, meddig tart a hu­mánum határa, és mikortól legyenek szigorúbbak büntetéseink. Kitűnik az is az előzetes tájékoztatásból, hogy a jog alkalmazói különös figyelmet fordítanak a társa­dalmi tulajdon ellen vétkezőkkel szemben. Fontosnak tartom, hogy még jobban figyeljünk oda a jogtalan

Next

/
Oldalképek
Tartalom