Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-12

871 Az Országgyűlés 12. ülése, 1986. december 20-án, szombaton 872 tainak a megvitatása volt, hanem az a kérdés, hogy hogyan lehet felzárkózni egy egészségesebb jövedelemképzési folyamathoz, mi itt a teendőnk. Engedjék meg, hogy azt is megköszönjem, hogy ha jól hallottam, minden képviselő a költségvetés elfogadását javasolta. Ehhez sok gond fölvetése, bizonyos aggályok hangoztatása is járult, de ugyanakkor a változtatás igénye is. Én teljesen megértem az aggályokat, a kormány sem azt mondja, hogy ez olyan költségvetés, amit csak el kell fogadni és magától végrehajtódik, hanem hangsúlyoztuk és Bognár elvtárs, Lázár elvtárs hozzászólásai különösen kiemelték, hogy nagyon sok minden megváltoztatása esetén teljesíthető ez a költségvetés, pontosabban a jövő évi népgazdasági terv céljai. Ilyen értelemben is terjesztettük elő az anyagot. A hozzászólások nagyon sok témát érintették. Egy részük a népgazdaság fejlesztésének irányaival, fejlesztési gondokkal, fejlesztési politikával foglalkozott. Engedjék meg, hogy én a fejlesztési politika kérdéseit itt most újra ne részletezzem, hiszen mindnyájunknak közös alapállása, hogy a VII. ötéves tervnek erre vonatkozó céljai, szándékai érvényben vannak, azokat úgy kell igazítani, ütemezni persze, hogy a realitásnak megfeleljenek, de valamiféle új fejlesztési politikát most a jövő évi költségvetés kapcsán nem kell megtárgyalnunk, nem kell kitűznünk. Többen foglalkoztak a könnyűipar kérdésével. Erre azt szeretném csialk mondani, ihoigy az Állami Tervbizottság jövő év első negyedében ezt valóban napirendre tűzi. Az anyag kidolgozása előrehaladt és remélem, hogy ez a vita a fejlesztési irányokban esetleg meglevő bizonytalanságokat végképp meg fogja szüntetni. Többen foglalkoztak az agrárgazdaság kérdésével és úgy érzem, minden hozzászólás mélyén az volt, hogy az ott kitűzött célok reálisak és teljesíthetők. Én köszönöm szépen ezeket a megerősítő jellegű és a sok teendőre figyelmet felhívó hozzászólásokat. Külön foglalkozott egy képviselő elvtárs a vasút ügyével és javasolta, hogy az külön is kerüljön megtárgyalásra; erről végül is az országgyűlésnek kell dönteni. Én úgy tudom, hogy a közlekedési miniszter beszámolója 1988-ra szerepel és abban, azt hiszem, a vasúti témák is helyet fognak kapni, vagy pedig a bizottságban a vasút kérdését külön kell megvitatni ; ez biztos mind a kormánynak, mind magának a vasútüzemnek a hasznára válik. Viszonylag nagy teret foglaltak el ,a területfejlesztéshez kapcsolódó fölvetések. Gajdócsi elvtárs említett ilyeneket többet is, mások is. Ügy érzem, hogy a tavalyi vita után már sok minden történt. Mély meggyőződésem, hogy a városfejlesztés, a falufejlesztés, a kistelepülések szerepköre az elmúlt két-három évi politikában jelentősen már átértékelődött; természetesen egy ország tér-szerkezetének a kiépítése valóban hosszú távú ügy, úgyhogy itt nagyon nehéz évről évre külön minősíteni egy kialakult állapotot. Én mégis azért foglalkozom ezzel a kérdéssel, mert több képviselő elvtársnak az észrevételei, amelyeket egyenként teljesen indokoltnak tartok, úgy éreztem, hogy együtt talán egy ilyen falu-város kiegyensúlyozatlanság dolgát nagyon kihangsúlyozták. Nekem meggyőződésem — és ez nem gazdasági íkérdés — hogy a falu—város ellentétét végképp megszüntettük, ez a kérdés már a temetőben van: a különbséget természetesen nem lehet egyszerűen megszüntetni. Itt azonban meggyőződésem, hogy érezhető felzárkózási folyamat folyik és ha egy kicsit hosszabb memóriája vari az embernek, vagy idősebb, mint ahogy már itt többen azok, és végigtekintünk, hogy a falu fejlődése vajon az elmúlt harminc évben úgy minősíthető-e, hogy elmaradt a városok fejlődésétől, én azt hiszem, semmiképpen sem lehet ezt mondani. Kétségkívül ebben a falusi lakosságnak hallatlan energiája és munkája van benne. És ezt nagyon meg kell becsülni és nagyon el kell ismerni. Ez nagyon jó dolog, mert ez a társadalom-építésbe vetett bizalmat tükrözi. Talán megint csak emlékeztethetem magunkat arra, volt olyan idő, most már 35 évvel ezelőtt, amikor azt gondoltuk, hogy infrastruktúra lakásépítés ügyében majd az állam mindent megold, az állampolgárnak nincs is gondja. Hát valóban nem is kellett terhet vállalnia, de nem is tudtuk megoldani a gondjait. Emellett az állampolgárok munkája, pénze, szándéka, az ország építésébe való bekapcsolás iránti igény azért a városban is erősödik. Amikor 61 000 lakásból 6100 az úgynevezett állami, akkor ez mutatja azt, hogy azért a városban sem osztják a lakást. Ott is komolyan meg kell érte fizetni és nagyon jól tudjuk, hogy sok városi fiatalnak már az 50 négyzetméteres lakás megszerzése is vágyálmainak ne-. továbbja. Áttanulmányozva a tanácsok VII. ötéves tervét, úgy látom, hogy ott például a megyeközpontok és a kisebb települések közti erőforráselosztás tovább erősödik a kisebb települések irányában. Én azt hiszem, itt egészséges folyamat zajlik le, amit nincs okunk egészében megkérdőjelezni. Volt olyan kérdés, hogy aki befektetett, visszakapja-e a később a becsatlakozó pénzét, vagy hasonlók. Ezek jogosak és azt hiszem a jogalkotásunknak ezzel foglalkozni kell. Felmerült több hozzászólásban a deficit kérdése. Ez is egy mély gazdaságpolitikai kérdés. Én azt hiszem : annak ellenére, hogy az idei deficit jóval nagyobb, mint amit terveztünk — mondhatjuk azt, hogy amikor elfogadtuk az idei tervet, akkor lelkiismeretes munkát végeztünk. Azért mondom ezt, mert itt úgy éreztem, hogy van akinek ilyen lelkiismeret-furdalása van. Tényleg, sok olyan tényező játszik bele az idei folyamatokba, amit külsőnek nevezünk — szándékosan nem hangsúlyozzuk ezt, mert a saját feladatainkra akarjuk a figyelmet fordítani;