Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-12

873 Az Országgyűlés 12. ülése, 1986. december 20-án, szombaton 874 de azért az agrárgazdaságban különösen tudják, hogy az exportárakban mi történt, aszályban mi történt. Szóval, éppen azért mondom, hogy felelősen fogadhatjuk el azt a deficitet is, amit. idén dőiráinyzuinlk, ha bér, valóiban — szerüintem is — a fölső határa annak, amit egy folyamatban ma elő kellett irányozni. Itt elhangzott egy szám, miszerint Fekete elvtárs egy előadásban 2—3 százalék deficitet polgárilag elfogadhatónak tart, és ezzel szemben 6 van — hogy ez ne rögzítődjék csak így, önmagában. A 6 százalék deficit a kiadásokhoz viszonyított! Amiről Fekete elvtárs beszélt — és én ezt tegnap megkérdeztem — az a bruttó hazai termékhez viszonyított deficit, ami a mi tervünk szerint 3,7 százalék. Hát azért ez sem kevés, de a 2—3-tól olyan messzire nem esik mint a 6. Űgy gondolom, nincs az országban ma felelős vita, amelyik ne foglalkozna a szabályozás kérdéseivel. Valóban, ez nagyon bonyolult ügy, hiszen a vállalatok, az állam és az egyének közti viszonyokat fejezi ki. Itt Várhegyi elvtársnő és mások is nagyon sok reális követelményt fogalmaztak meg, és őszintén meg kell mondanom, hogy ezeknek az összeegyeztetése a kormánynak talán egyik legnagyobb gondja. Mert ugye, tudni kell összeegyeztetni azt, hogy legyen stabil a szabályozó, ugyanakkor — halljuk —, hogy legyen rugalmas! Legyen egyszerű, de ugyanakkor vegyen figyelembe rengeteg prioritást és szempontot! Legyen normatív, de ugyanakkor a sajátosságokat is ismerje! Ezek nem kibékíthetetlen ellentmondások, hiszen a szabályozónak sok eleme van. Van aminek stabilnak kell lennie — például az adórendszert én is szeretném ha stabilabb lenne —, az árakban, kamatokban pedig a rugalmasság — azt hiszem — az, amit el kell ismerni, mint alaptulajdonságot. Ügyhogy tényleg az a törekvésünk, hogy ezt a legjobban összeegyeztethessük. Több kritika érte itt — közvetett módon, azt hiszem — az árrendszert, a támogatási rendszert — az utóbbit nyíltabban —, hogy a vállalatok nyereségének ez a forrása, biztos hogy ilyen tényezők sok vállalat számára könnyebbítik az életet. Én azonban azt szeretném hangsúlyozni, hogy e problémákat — csak e problémákat! — nem említeném olyan mértékig, hogy utána teljesen megkérdőjeleződjék: vannak-e jól dolgozó vállalatok és gyengén dolgozók — vagy nincsenek? Nagyon sok vállalat van, ahol a nagyobb nyereség nem a támogatás, nem az árügyeskedés, hanem tényleg a jó munka eredménye. És ezt el kell ismerni! Nem szabad az ő teljesítményüket azzal megkérdőjelezni, hogy vannak a szabályozórendszerben ilyen vagy olyan gondok! A beszámolómban és az idei költségvetési tervjavaslatban természetesen én a 87-es kérdésekkel foglalkoztam. Bognár elvtárs és mások perspektivikusan vetettek fel kérdéseket. És miután tényleg így hangzottak el a hozzászólások is, most szeretnék utalni arra — amit önök ismernek —, hogy a Központi Bizottság határozata nyomán a mechanizmus, a szabályozók távlati fejlesztésével is intenzíven foglalkozunk, többek között egy adóreformmal. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen adóreform az ösztönzően semleges tud lenni, a költségvetés számára garantáltabb jövedelmeket biztosít és lecsökkenti az igényt a gyakoribb változtatások iránt, tehát stabilabbá tudja tenni az adórendszert. Azt azonban hozzá kell már most is tenni, hogy ez nem egyszerűen adótechnikai kérdés, hanem a verseny, a monopólium, az árak, a monetáris szabályozás itt részben elhangzott szempontjaival együtt tud csak érvényesülni. Ezen messzemenően dolgozunk, és én remélem, hogy az a változás, amelyről Puskás elvtárs itt beszélt, hogy a bankrendszer az egyben pénz- és hitelpolitika szerepét is erősíti, az lehetővé teszi, hogy a költségvetési politikának esetenként valóban nyomasztó túlsúlya — ami úgy fogalmazódik meg, hogy rátelepszik a költségvetés a gazdaságra, és ebben van igazság —, tehát hogy ez mérséklődjön. Elhangzott egy sor konkrét javaslat, önök tudják, hogy ezeket a kormány a jegyzőkönyv alapján áttanulmányozza. Amelyekkel dolgunk van, azokat munkába vesszük vagy megválaszoljuk. És ez — azt hiszem — a további munkánkhoz komoly segítséget nyújt. Ezért engedjék meg, hogy ne minden konkrét kérdésre térjek ki. Szeretném megerősíteni azt, amit Gajdócsi elvtárs mondott a homokhátsággal kapcsolatosan a Faluvégi elvtárssal való megbeszéléséről: az érvényes, azért is — és ezt most más térségeknek mondom —, mert azok a problémák azért jórészt nem a térség általános helyzetéből adódnak, hanem abból, hogy évek óta aszály van. Ha évek óta jó időjárás lenne, akkor másképp merült volna föl ez a kérdés — de a megállapodást szeretném megerősíteni. Ugye, a kormányhoz sok kérés jött, hogy az elmaradt vagy hátrányos területek négyzetkilométereit bővítsük. De látjuk, hogy minél nagyobb ez a térség, ha ez az ország fele, akkor nem tudunk rajta segíteni, mert nem tudunk elég koncentrált támogatást nyújtani. Ezért, valóban, én nem állítom, hogy minden térség ebben bent van, amelyik elmaradt —ide azok kerültek, amelyek, van egy ilyen kifejezés, többszörösen hátrányosak. Több kérdés merült fel a kommunális és településpolitikával kapcsolatban — tarifa, díjrendszer, hozzájárulások és így tovább. Itt azt szeretném mondani, hogy ezek a különbségek megvannak, fokról, fokra bizonyos különbségek csökkennek, mind a tarifában, mind a közlekedés terén. Én gondolom, hogy minden olyan lépésnél, amikor adók, árak változnak, akkor a lehetséges mértékig a méltányos kiegyenlítést —• nem abszolút és minden kiegyenlítést: a méltányost ! — azt a kormány intézkedéseiben szem előtt fogjuk tartani. Lázár elvtárs a hozzászólásában külön kiemelte azt a kérdést, hogy bár nagyon sok dolga van a kormányzatnak és nagy a felelőssége, azért vannak kérdések, amelyek nem kormányzatiak, . hiszen azért a vállalatoknál • is vannak