Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

431 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön |432 zottabb rendjét jelenti majd a sajtótörvény. Ennek egyik folyományaként talán az is elvárható lesz, hogy idővel, ha a népgazdaság teherbíróképessége erre lehetőséget ad, rendezi az újságírók fizetését is, amely ma sajnos még nem éri el az országos átlagbéreket. De talán addig is, míg magasabb értékrendbe kerülhet a sajtó dolgozója, szervezetéről, az Újságírók Országos Szövetségéről is szólnék, amely megérdemelné, hogy még inkább értékmérő és érdekvédő társadalmi rangú, de fontos politikai súlyú testületté, intézménnyé váljon és bár mellékösvénynek tűnik az új közlekedési rendben, de elmondom, jól lenne, ha tagjait olyan igazolvánnyal láthatná el, amelynek tőlünk keletre és nyugatra sokkal nagyobb a reputációja, mint idehaza, ahol csak a nemzetközi vásárra és az állatkertbe enged szabad bejárást. Tisztelt Képviselőtársak! Kezemben tartom első olvasatában a törvényjavaslatot és az arról készült második — szaknyelven szólva — korrekciós, módosított második olvasatot. Az elsőn, a kulturális biztottsági vitán magam is sok kivetnivalót és sok beleillesztendőt találtam, amelyet örömmel konstatálok, hogy a most közreadott változatban már szerepel, tehát jó szívvel tudom mindannyiuknak szíves elfogadásra ajánlani. Engedtessék meg végezetül, hogy újságíró és nem újságíró képviselőtársaim nevében nagyra értékeljem a házelnökség azon figyelmességét, hogy az új sajtótörvény fölötti vitát épp mára tűzte ki. Évfordulójára annak az 1848-as március 20ának, amikor a Szemere Bertalan-féle első sajtótörvényt az akkori országgyűlés alsó-táblája elfogadta. És megkapó véletlene a históriának, hogy 1919-ben is e napon hangzott el a kommunisták „Holnap már tavasz lesz" kezdetű üzenete, amelyből felsejlett 1848 vívmányainak vállalása. így hát bízvást remélem, hogy a mai sajtótörvény a szocializmus sajtótörvényének megszavazásakor forradalmi hagyományainkra is gondolva a magyar nemzeti progresszió folyamatosságát vállalva és hirdetve fogunk voksolni. Tisztelt Képviselőtársak! Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps.) ELNÖK : Dr. Bányász Rezső elvtárs, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke kíván szólni. DR. BÁNYÁSZ REZSŐ: Tisztelt Országgyűlés! Társadalmi életünk fejlődésének szép eredményeként ma olyan . törvényjavaslat betéri esztésére került sor. amelynek legfőbb szándéka, hogy megerősítse az Alkotmányban biztosított sajtószabadságot. A sajtótörvény javaslata egyúttal kiegészíti az alkotmányos alapjogot az állampolgároknak a tájékoztatáshoz való jogával, valamint a sajtó dolgozóinak azzal a jogával és kötelességével, hogy felelősen, megbízhatóan, a javaslat szavaival, hitelesen. pontosan és gyorsan tájékoztassanak a haza és a világ ügyeiről. A iavaslat beterjesztése — hitem szerint önmagában is — a kormányzat és a sajtó mai. újfajta kapcsolatáról tanúskodik. Hiszen, mint előttem is többen utaltak rá, történelmünk ritka szép pillanatait — 1848-at és 1919-et — kivéve, a 200 éves magyar nyelvű sajtó szinte mindvégig a hatalom fojtásában fuldoklott, egészen a felszabadulásig. A mindenkori kormányzatok sosem tolerálták sajtónk legjobbjainak törekvéseit. Hajnóczyra halál, Batsányira száműzetés, Kossuthra börtön, Adyra, hajsza, Bíró Lajosra emigráció, Bálint Györgyre büntetőszázad, Rózsa Ferencre halálos kínzás várt. Még a magyar politikai közélet és a sajtó liberális aranykorának tartott 1867 utáni időkben is csak a létező hatalmi rend szószólójául szegődött újságírás számíthatott támogatásra. De tüstént ellenőrzés alá vonták a szocialista sajtót, amikor a munkásmozgalom erősödni kezdett, s azonnal felvetődött egy, az 1848-asnál — úgy mond — korszerűbbnek kikiáltott sajtótörvény igénye, amint Ady Endre, Móricz Zsigmond és a Huszadik Század köré tömörülők, a Népszavában írók szavára kezdett figyelni az ország jobbik fele. És egyszeriben anegszaparodtak a sajtóperek, szinte divattá vált ütni a sajtón, amint a haladó újságírás, a dualizmus Magyarországának riasztó vonásait is bemutatta. Pedig akkor még több mint egy évtized volt hátra az 1914. évi XÍV. törvénycikk megszületéséig, amelyben — ha leplezetten is — a szabadságot csökkentő szándék bújt a jog páncéljába. Ám alig telt el néhány további esztendő, már e törvényt is túl liberálisnak tartották a Horthy-féle ellenforradalmi rendszer hatalmasai. A kommunista és minden más baloldali orgánum ellen hadakozva előbb jogszabályok egész sorával, a harmincas évek végétől, a negyvenes évek elejétől pedig már fasiszta kötelmekkel szigorították a sajtó helyzetét. A mai magyar tömegtájékoztatás tisztelettel vallja magát azok örökösének, akik e törvényekkel és a mögöttük álló ordas erőkkel dacolva, nem ritkán személyes szabadságukat és életüket is kockáztatva őrizték a szavak tisztaságát, a haladás eszméit. Vállaljuk és megőrizzük azok örökségét, akik az ellenforradalmi rendszerben, a baloldal legális, fél-legális, vagy illegális sajtójában, a bécsi vagy a moszkvai emigráció sajtójában a szocialista eszmék és általában az igazi demokrácia, a haladás hirdetői voltak. Akik a Népszavától az Űj Márciusig és a Magyar Nemzetig, a 100%-tól a Társadalmi Szemléig, a Sarló és Kalapácstól a Korunkig, a Gondolattól az Üj Hangig, és a — sajnos, — mindössze kilenc számmal jelentkezet Szabad Népig a népfront eszméinek és az antifasiszta küzdelemnek a szószólói voltak. Vannak nagy mártírjaink; hogy csak néhány nevet említsek : Somogyi Béla, Bacsó Béla, Bálint György, Rózsa Ferenc, Ságvári Endre, —, akik nem érhették meg a felszabadulás napját. És voltak, akiknek megadatott, hogy a szabad Magyarországért folytatott harcuk után a felszabadult hazát, szocialista építő munkánkat is szolgálhatták tehetségükkel, tollúkkal. Soha nem feledkezünk meg Komját Trén, Szirmai István, Szakasits Árpád, Mihályfi Ernő és sok más pályatársuk élete példájáról. Emberi-újságírói örökségük, elkötelezett-