Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

421 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön 422 is lenne gond, ha közben figyelemmel kísérnék a panaszok sorsát, ha számon kérnék az ügyben eljáró helyettesítők intézkedését. Csakhogy nagyon sokan elmulasztják ezt megtenni. Követkeményeként pedig eljátsszák a hozzájuk forduló állampolgárok bizalmát. Érzésem szerint ez politikailag rendkívül káros következmény. Más esetekben felcserélik a panaszügy alanyainak sorrendjét. Ahelyett, hogy előzőleg meghallgatnák a panasztevőt, illetékességre hivatkozással alsóbb szervekhez továbbítják a panaszt kivizsgálásra, véleményezésre. Végül a bepanaszolt szervhez kerül a levél, majd az általa küldött, számos esetben „szerecsenmosdatással" felérő viszontválasz birtokában a segítségül hívott szerv kioktatja a panasztevőt, avagy tudatja vele, hogy panasza megalapozatlan. E jelenséget azért tettem szóvá a vitában, mert némely sajtószerkesztőség is készséggel alkalmazza az efféle megoldásokat. Azt is furcsállom, hogy egyes tisztségviselők valósággal irtóznak a sajtó nyilvánosságától. Mintha a tisztességesen elvégzett munkánk és a közösségközpontú közéleti tevékenységünk birtokában nem a segítőnk és a barátunk lenne a sajtó. A nagy nyilvánosságtól rettegok jobbára a szervezett felelőtlenség hívei közül kerülnek ki. Az önkontrollra képtelenek közül, akik a sajtó rendeltetését kizárólag sikertudósításokban, élménybeszámolókban vélik felismerni, és legszívesebben megkövezésre ítéltetnének minden nyilvános bírálót. Az ilyenek munkájuk persztízsét a gondok, hibák takargatásával igyekeznek megvédeni, ha már a teljesítményük színvonala ezt nem teszi lehetővé számukra. Megfigyelhető, hogy az ilyen helyeken bizonyos esetekben milyen sajátságos módon fogalmaznak. Nem azt mondják, hogy „hibáztunk", hanem hogy „hiba történt". Nem úgy fogalmaznak, hogy valamit „rosszul csináltunk", hanem úgy, hogy valamilyen negatívum „megállapítást nyert". Makulátlanul ügyelve arra, hogy végül is ne tagadják, de a felismerhetetlenségig elmossák a felelősséget. Ha pedig az efféle kollektivizáló fogalmazás már nem segít, jön az elháríthatatlan körülményekre való hivatkozás. Ebbe aztán minden bekalkulálható. A politikai megfontolások, a „begyűrűzés", a hanyagul végzett, minősíthetetlen munka, az érvényes párt- és állami határozatok megkerülése, és lehetne sorolni tovább. A szervezett felelőtlenséggel való találkozás esetében aztán olykor a sajtó sem tud mit kezdeni, mert szimpatizánsainak ódzkodásai miatt számos autentikus vezető jó megnyilatkozásait kényszerül nélkülözni, főleg az adott helyi közösségeket érdeklő, érintő témákban. A korporációs szellem leghatásosabban az olyan közösségekben válik felelősség-elodázást célzó hivatkozási alappá, amelyekben valamilyen elvtelenség az összetartó erő. Az ilyen helyeken az érdekek egymáshoz való viszonyát nem a mindenkire egyformán kötelező szabályok elvileg elfogadott és általánosan kívánatos erkölcsi és magatartásformák vezérlik, hanem a rosszul értelmezett csoportérdek. E tisztségviselők, olykor testületek is egy dologra kínosan ügyelnek: a nyilvánosság, s főleg a sajtó kizárására. Ezzel összefüggésben úgy látom: minél kisebb közösség sokszor eltusolt ügyeiről lévén szó, annál erősebb az a gravitációs erő, amely a közösségből kifelé szivárgó információt igyekszik a saját vonzáskörén belül tartani. Ebből következik: ha az információs bomba mégis kikerül az efféle gravitáció fogságából, az átlagosnál is nagyobbat robban, s jócskán felkavarja az Önelégültség közéleti állóvizét. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Ennyiben szándékoztam néhány közéleti rendellenességre irányítani a Tisztelt Ház figyelmét, s gyérítésük határozottabb, bátrabb elősegítésére kérni, biztatni a sajtó felelős munkatársait. Befejezésül a sajtóhoz kapcsolódóan egy konkrét javaslatom van az illetékes országos hatáskörű szerv számára. Az utóbbi időben hasznosan működő iskolai szövetkezeti csoportok alakultak országszerte az általános iskolai tanulók aktív részvételével. Választókerületem több településének pedagógusai kértek: kezdeményezzem az ilyen iskolai szakcsoportok munkájának bemutatására, eredményeik rendszeres népszerűsítésére egy önálló országos folyóirat életre hívását. Nevükben is kérem az illetékeseket, ha nincs különösebb akadálya, tegyék lehetővé egy ilyen lap alapítását. S végül: a sajtóról szóló törvényjavaslatot jónak tartom, elfogadom, képviselőtársaimnak is elfogadásra javaslom. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: A javaslattal majd az illetékes hatóság foglalkozik. Javaslom, hogy tartsunk ebédszünetet, és ülésünket fél 3-kor folytatjuk. (Szünet: 13.15—14.32) Elnök: Cservenka Ferencné ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat, Berecz János elvtársat, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárát illeti a szó. Átadom a szót Berecz elvtársnak. BERECZ JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Fontos törvény elfogadására készülünk : a sajtóról szóló törvény tervezete azt mutatja, hogy politikai rendszerünk demokratizálódásának, s államéletünk fejlődésének újabb állomásához érkeztünk. A meghatározó társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyokat, az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit már több törvény szabályozza. Fontosságát tekintve — elfogadása után — meggyőződésem: a sajtótörvény is ezek sorába tartozik majd. A szocialista társadalom építése, a szocialista demokrácia fejlesztése, a népi—nemzeti egység állandó erősítése magas színvonalú munkát kíván a sajtótól. Kötelességünk, hogy ehhez a jog eszközeivel is megfelelő támogatást nyújtsunk. Mondhatjuk, hogy e törvényt társadalmunk fejlődésének gazdag és sokféle tapasztalatai hívják életre, s így olyan közügyben alkotunk jog-