Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-5

329 Az Országgyűlés 5. ülése, 1985. december 21-én, szombaton 330 ban a személyi jövedelemszabályzók alkalmazásától féltjük a teljes foglalkoztatottság intézményét, ugyanakkor az állampolgárok lépten-nyomon jelentős méretű munkaerőhiánnyal találkoznak. Ez természetesen, mint több hozzászólásban elhangzott már, a munka termelékenységének viszonylag alacsony színvonalából fakad. A termelés technikai feltételei, beleértve az emberi munkát helyettesítő távműködtetési, távvezérlési, automatizálási, folyamatszabályozási rendszereket, szűkös gazdasági lehetőségünk ellenére is folyamatosan fejlődnek. Lehet, nem olyan mértékű ez a fejlődés, ahogyan szeretnénk, de attól mindenképpen erőteljesebb, mint amennyit ebből a termelékenység változása viszszaigazol. Ennek egyik alávető oka úgy vélem, korábbi és'részben még mindig élő személyi jövedelemszabályozási politikánk kifejezetten munkaerő-hígító jellege volt. A törvényjavaslat megfogalmazza azokat a jövedelem- és keresetszabályozási elveiket, amelyek hivatottak a munkaerő-foglalkoztatás hatékonyabbá tételére. Szó szerint idézném. „A versenyszférában a gazdálkodó szervezetek által kifizethető keresetek nagysága legyen Összhangban az elért nyereséggel. Ezen a területen olyan vállalati keresetszabályozást kell folyamatosan általánossá tenni, ahol az egyes dolgozók keresetének szintje után a gazdálkodó szervezet adót fizet." Ügy vélem, a törvényjavaslat jó keretet biztosít a hatásos végrehajtáshoz. Ebben a keretben megvalósítható olyan személyi jövedelennszabályozás, amely a korábbi és még élénken élő létszámhigítási szemléletet megváltoztatja. Azonban sok múlik azon, hogy a végrehajtás során a fokozatosság elvét hogyan érvényesítjük. Ha marad a jelenlegi fakultatív rendszer, akkor félő, hogy azok a vállalatok, akik óvatoskodnak — és ezek vannak sajnos, többen — maradnak a régi, jól bevált, biztonságos keresetszabályozási formák mellett. Ez pedig kudarcra ítélheti a jó kezdeményezést, és ez a keresetszabályozási forma, az adóztatás révén azoknak a vállalatoknak a hátrányára válhat, amelyek ezt választották. A másik aspektusa ennek, hogy a keresetadó progresszivitásának mértéke vajon nem okoz-e olyan problémát, hogy azok a vállalatok, amelyek választhatnak ezek között, nem gondolnak-e arra, hogy a munkát elvégeztessék két emberrel, alacsonyabb bér és ehhez tartozó lényegesen alacsonyabb keresetadó mellett, ahelyett, hogy a nagyobb hatékonyságú, magasabb szintű munkaerővel, magasabb bérért, de lényegesen magasabb adóért végeztessék el. A törvényjavaslat értelmezésében a személyes jövedelempolitika lesz egyik eszköze annak is, hogy a munkaerő a népgazdaság szempontjából előnyös ebb tevékenységet folytató területekre áramoljon. Csak nem vagyok benne biztos, hogy van-e elegendő olyan munkaterület, amely a hatékonyság szempontjából előnyösebb. Vannak persze más módjaink is, de nagyon nehéz megítélni, hogy a hatékonyság 'melyik gazdálkodó szervezetünknél magasabb, hiszen támogatásos, elvonásos gazdasági rendszerünkben elképzelhető, hogy az a vállalat, amelyik most nagyon nyereségesnek mutatkozik, egy másikkal szemben, valójában nem egészen ez történik. Most hadd mondjak egy példát erre. Volt olyan tapasztalatom, hogy egy vállalat — 'sajnos, nem a miénk' — 50 milliós veszteségét csupán a szabályozók változása folytán a következő évre százmilliós nyereségre változtatta. Bármilyen okból szabadul is fel az emberi munka, nem szabad megfeledkezni annak várható,, egyes rétegeket és területeket kedvezőtlenül érintő hatásairól. Valószínűleg a legtöbb gondot a szabaddá vált munkaerő területi átcsoportosítása okozza. Választókerületem egy része, a selypi medence erősen iparosodott. Másik része kizárólag mezőgazdasági tevékenységre ad lehetőséget, és található olyan település is, — ahol mindkét tevékenység fellelhető. A korábbi bányásztelepüléseken — Petőfibányán, Rózsaszentmártonban, Ecséden — az átképzés, az új munkára való betanítás nem újdonság. Másfelől jelentős kezdeményező kedv mutatkozik ezeken a településeiken a nemzetközi kooperációban való részvételre, olyanra is, amelynek produktumát konvertibilis piacon értékesíti a kooperációs partner — erről már többen beszéltek itt előttem. Ennek kiterjesztését azonban akadályozza a hazánkban ezt a vállalkozási formát is körülvevő, bonyolult, bürokratikus elintézési, engedélyezési rendszer, természetesen monopol^ helyzetben lévő külkereskedelmi vállalat részvételével. Hasonló nehézségekbe ütközik, s a jövőben ezek a nehézségek még látványosabbakká is válhatnak, ha egy vállalat tevékenysége eredményessé tételére az eddigi termelését helyettesíteni vagy kiegészíteni kívánja a hazai vagy nemzetközi piacon jól értékesíthető gyártmányokkal. Idehaza a kereskedelmi vállalatok, külföldön pedig a monopolhelyzetű külkereskedelmi vállalatok választják el a piacot a hátrányos helyzetétől szabadulni igyekvő termelőtől. A jövőben az ilyen irányú információk akadálymentes áramlásának megteremtése meghatározó lehet a hatékonyabb munkaerő-foglalkoztatás kialakításának folyamatában. A törvényjavaslatban a hatékony foglalkoztatás elérésének kevéssé kitüntetett módja új munkahelyek létesítése, telepítése. Választókerületemben azonban van olyan település — nem is egy —, s közel négyezres lélekszámmal, ahol a munkaképes lakosságnak legfeljebb 10 százaléka talál helyben munkalehetőséget, és az ingázók nagyobb része jelentős távolságra utazik. Jól tudom, hogy az ingázók tábora pótolhatatlan alkotó eleme a népgazdaság termelőerőinek a foglalkoztatás hatékonyságának jelenlegi szintjén, ott, ahol éppen dolgozik. Az is világos, hogy a fejlesztési lehetőségek elsősorban ía meglévő kapacitások korszerűsítését teszik lehetővé az előttünk álló tervciklusban. Az előbb említett szélsőségek felszámolására azon'ban meg kell teremteni a lehetőségeket. A. törvényjavaslat tartalmaz ilyen utalást az országosan elmaradott területekre vonatkozóan, és nagyon sok hozzászóló előttem erről már beszélt, azonban nem szabad megfeledkezni az olyan területekről sem,- amelyek kívül esnek ezeken