Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-5

305 Az Országgyűlés 5. ülése; 1985. december 21-én, szombaton 306 felel azoknak az elveknek, melyeket a minisztertanácsi határozattervezet 'felvázol. Több mint egy éve folynak az ezzel kapcsolatos egyeztetések. Bizakodunk abban, hogy az Állami Tervbizottság soron következő ülésén meghozza a szakágazat jövőjének megalapozásához szükséges döntéseket. Az eltelt idő tapasztalatai alapján úgy tűnik, mintha bizalmi válság alakult volna ki az iparirányítás, a vállalatok és, a kapcsolódó szaktárcák között. Tudjuk, hogy a kormánynak bonyolult és nagy horderejű kérdésekben kell ilyenkor határoznia, de éppen ez indokolja a gyorsabb döntéseket, és a szükségszerűségek, valamint a lehetőségek egyeztetésén alapuló, a fejlődést szolgáló kompromisszumok megkeresését. Véleményem szerint egy egész szakágazat jövőjének eldöntése ügyében az idő nem nekünk dolgozik. Az ellentmondások feloldásának elodázása csak elmélyíti azokat, sokszor nehezen viszszafordítható következményekkel járhat. Döntési rendszerünk bonyolultsága, időnként bürokratikussága miatt az. a szólás járja már, hogy nálunk mindent könnyen meg lehet akadályozni, de valamit elintézni igen nehéz. A törvényjavaslat és a minisztertanácsi határozat ösztönzi a vállalatokat a vállalkozások különböző formáinak alkalmazására., a pezsgőbb gazdasági életre, a piac-orientált cselekvésekre. A jó üzleti lehetőségek kihasználásának azonban egyik lényeges tényezője az idő. A gyors döntés sikert, a lassú döntés kudarcot hozhat. Időnként úgy tűnik, hogy az indokoltnál több pecsét és aláírás kell egy-egy ügyiratra. Ami a vállalatnak érdekei szerint sürgős lenne, az nem mindig sürgős az előírások szerint az ügyintézésből ki nem hagyható vállalaton kívüli szerveknek. Gyakran nem sikerül betartani a szervezéstudományban axiómaként kezelt elvet, —hogy ott történjék a döntés, ahol ahhoz a legtöbb információ rendelkezésre áll és ahol azért a felelősséget is vállalni kell! Ezek a jelenségek — a meglévő belső gondokkal együtt — kissé rányomják bélyegüket a vállalatok rugalmasságára és akcióképességére. Szeretném ennek kapcsán felhívni a figyelmet arra, hogy a gazdaságfejlesztés új, progreszszív • 'elemei elterjesztésének meggyorsításához a kétségkívül legfontosabb közgazdasági környezet megteremtésén túl döntési rendszerünk racionalizálására is szükség van. Végül szeretnék néhány szót szólni a törvényjavaslat és a minisztertanácsi határozat egészét illetően. A rendelkezésre bocsátott anyagok gondosan szerkesztettek, világosan és egyértelműen megfogalmazzák a súlyponti célokat és az azok eléréséhez számításba vehető eszközöket, őszintén szólnak a gyenge pontokról, a javítanivalókról és arról, hogy a terv megvalósításának alapvető feltétele a jobb és hatékonyabb munka. Véleményem szerint a dokumentumok őszinte és tárgyilagos hangvétele mozgósító hatást vált ki a társadalom egészében, de elsősorban a termelő szférában dolgozó műszaki és gazdasági értelmiség körében, akik meghatározó szerepet kapnak abban, hogy milyen mértékben tudjuk mobilizálni tartalékainkat, felgyorsítani az innovációs folyamatot, megteremteni ezzel a dinamikusabb fejlődés anyagi alapjait. Ehhez azonban szükségesnek ítélem az alkotó munka reális társadalmi elismerését is! — Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most 20 perc szünetet tartunk. (Szünet: 10.28—10.54. Elnök Péter János.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Tétényi Pál elvtárs, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke kíván szólni. DR. TÉTÉNYI PÁL: Tisztelt Országgyűlés! A napirenden lévő törvényjavaslat szerint a VII. ötéves tervben előirányzott célok eléréséhez, köztük a hatékonyság, a jövedelmezőség és a versenyképesség javításához meg kell gyorsítani a műszaki fejlődést. Megvannak-e a feltételei a műszaki fejlődés gyorsításának? Adnak-e ehhez megfelelő alapot a magyar gazdaság mai viszonyai, műszaki színvonala, anyagi és szellemi teljesítőképességünk, és a terv biztosítja-e a műszaki fejlődés gyorsításához a feltételeket? A világszerte zajló, rendkívül gyors — helyenként viharos tempójú — tudományos-technikai fejlődés láttán ezek a kérdések az utóbbi időbei, nem egyszer nem kevés aggodalommal vegyülve merülnek fel. Közös cselekvéssel kell megadnunk a választ e kérdésekre. Ismétlés, de igaz : a magyar gazdaság átlagos műszaki színvonala közepes, de az átlagon beiül nagyok az eltérések. Joggal vagyunk büszkék azokra az élenjáró ipari és mezőgazdasági vállalatokra, amelyek a kitűnő szakembergárda és vezetés, a kiváló műszaki fejlesztés és szervezettség eredményeképpen állják a kemény és egyre keményebbé váló versenyt. Van azonban — sajnos — ellenpélda is elegendő. A gazdasagunk fejlettségét minősítő tényezőkről, a nemzetközi versenyképességről, a géppark állapotáról a tervet bemutató előadói beszédben, Havasi elvtárs hozzászólásában és az eddigi vitában sok szó esett. Mindebből kitűnően a konkrét helyzet és a jövő 'követelményei egyaránt arra kényszerítenek, hogy az eddiginél sokkal határozottabb szelekciót érvényesítsünk beruházási gyakorlatunkban. Ezzel az elvvel mindenki egyetért, a gyakorlati megvalósítás során azonban nem ilyen egységesek a nézetek. A kormány elhatározott szándéka a beruházási politikában a gazdaságosság és korszerűség összhangját biztosítani, mert ez teremti meg a közvetlen és hosszú távú célok egységét, a tartós és megújítható versenyképesség feltételét. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy szelektív fejlesztési stratégiát érvényesítve a beruházási volumen kis mértékű növekedése, stagnálása, vagy éppen csökkenése mellett is elérhető a termelés gyökeres korszerűsítése, a versenyképesség növelése a meghatározó iparágakban. Az elmúlt 15 évben hazánkban — folyó áron összegezve — több mint 2500 milliárd forinttal nőtt meg az üzembe helyezett beruházások értéke. Ennek nagy szerepe volt az ipari munka ter-