Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.
Ülésnapok - 1985-4
269 Az Országgyűlés 4. ülése, 1985. december 20-án, pénteken 270 ELNÖK: Dr. Sinkovics Mátyás felszólalása következik. DR.. SINKOVICS MÁTYÁS: Tisztelt Országgyűlés! A Politikai Bizottság 1979-ben foglalkozott az egészségüggyel, s akkor határozatot hozott, hogy az egészségügynek a VI. ötéves tervben és az elkövetkezendőkben mi a tennivalója. Mi, egészségügyi dolgozók boldogok lennénk, hogyha újra a Politikai Bizottság foglalkozna az egészségüggyel. Mert azok a határozatok, amelyek 1979-ben születtek, számunkra iránymutatóak voltak, s megszabták az egészségügynek a feladatait. Ezekből egy párat engedjenek meg, hogy kiragadjak. Az integráció, az alapellátás fontossága, amiről Havasi elvtárs is szólt, a gondozási munka, az időskorúakról való gondoskodás, a terhesgondozás, az anyacseesemővédelem és a legfontosabb halálokokat okozó megbetegedéseket. Ma az egészségügy ott tart, hogy 30 ezer orvosa van, 230 ezer egészségügyi dolgozó van és 100 ezer ágy van. Azt kell mondani, az egészségügy ezzel a 100 ezer ággyal a feladatait most már eltudja látni, hogyha a kórházon belül és az egészségügyi intézményeken belül az infrastruktúrát, a műszerezettséget, a munkaerőhelyzetet javítani tudjuk. Legnagyobb gondunk a műszerezettségnek per pillanat az elavulása, az elöregedése. Viszont vannak igen korszerű műszerek, amelyek például a terhesgondozást elősegítik és biztosabbá teszik, ilyenek például az ultrahangos készülékek. A VI. ötéves tervnek úgy indultunk neki, hogy három készülék volt, jelenleg 100 van, a VII. ötéves terv végére 250 lesz. Van viszont, amiben nem tudunk egyátalában előrelépni. Ez az infrastruktúra, ez a mosoda helyzete, az élelmezésnek a helyzete kórházon belül, vagy pedig az ágyaknak a kulturáltsága. Nem elegendő az, hogy azt mondjuk, hogy van 100 ezer ágyunk és most már elég. Számában elég, de fölszereltségében és szervezettségében van mit tennünk. A Fővárosi Tanács is kiemelt feladatnak kezelte mindig a fővárosban a lakosság egészséügyi ellátását. Ezért nemrég a fővárosi tanács ülése is és a budapesti pártbizottság is kiemelten foglalkozott az egészségüggyel, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben mit kellene tenni az egészségügyi szervezőknek, hogy a műszerezettséget jól ki tudjuk használni, a munkaerőt, és azt a magas orvosi szaktudást, amit ma a magyar orvosok képviselnek. S akkor jött az, amit az egész országban kezdenek megvalósítani és a fővárosban is, hogy egészségügyi régiókat szerveznek, és a regionális központokat,, ahová a nagy értékű műszereket koncentrálják. Ez a folyamat elindult a fővárosban is. Észak-Buda vonatkozásában, Dél-Buda vonatkozásában, vagy akár említhetném, Pesten is kialakultak a nagy centrumok. És függetlenül attól, hogy melyik intézmény, melyik tanács irányítja ezeket. Egy nagyon szép együttműködés alakult ki a fővárosban, az országos intézmények, klinikák és a fővárosi tanács intézményei között. Ez az együttműködés azért döntő, mert a fővárosnak két és félmillió lakost kell ellátni, 28 ezer ággyal. Ha ez az együttműködés úgy jön össze, függetlenül attól, hogy az intézményt ki irányítja, akkor sokkal jobban tudjuk a műszereket és az orvosi tudást kihasználni. Megint maradok Észak-Buda területén, ahol három kerület és 7000 kórházi ágy van. Országos intézmények, klinikák és a János-kórház 2200 ággyal.. Egy nagyon jó együttműködést alakítottunk ki például az Országos Onkológiai Intézettel. Az foglalkozik a daganatos megbetegedésekkel, az Országos Korányi Intézet a tüdőbetegségekkel, az Országos Rehabilitációs Intézet a rehabilitációval, a János-kórház pedig az általános megbetegedésekkel, különböző osztályain. így a nagyértékű műszerek beszerzése mindig oda történik, ahol a legjo'bb orvosi tudás megvan, az orvos biztosított, s így biztosított a műszereknek a kihasználtsága. De ugyanezt az orvosi műszereken kívül meg lehetne tenni az infrastruktúrának a javítása érdekében is, hogy Budán vagy Pesten az egészségügyi intézmények összefognának és közösen építenének például mosodát. Nem minden intézmény külön-külön, ezáltal talán mi is meg tudnánk valamennyi pénzt takarítani és talán az ellátás így központosítva, jobban biztosítva lenne. A fővárosban a műszerezettség mellett a legnagyobb gondunk a három műszakos nővéreknek a helyzete. Az egészségügynek a bérhelyzete nagyon, nagyon rossz. Az ipar, vagy bármilyen ágazatot, ha veszünk, 17-30 százalékos elmaradás van és sajnos ez az egészségügy számára főleg itt, a fővárosban, ahol nagy az elszívó erő, nagyon nagy gondot okoz számunkra, sokszor egy-egy osztálynak a működtetése komoly gondokat jelent, mert állandó hiányunk körülbelül 25 százalék háromműszakos nővérből, de ha ehhez hozzávesszük, hogy betegség vagy gyes, akkor néha ez a szám elérheti a 40 százalékot. Mivel lehet vonzóvá tenni a pályát? Egyszer pénzzel, egyszer erkölcsi megbecsüléssel és egyszer azzal, hogy a nővéreknek kulturált, mondhatnám, hogy szállodát kell biztosítani és nem olyan nővérelhelyezést, ahol 6—7— 8—10 nővérnek kell együtt lakni, egyszerre lenni. Ez lenne az egyik probléma, a másik, amikor arról beszélünk, hogy korszerű orvosi műszereket kérünk, akkor kérnünk kell olyan felszerelést is, ami a nővéreknek a munkáját elősegíti. Egy csomó olyan műszer létezik, például csak egyet hadd említsek meg: az ágytálmosogató, ami nem egy vonzó dolog, de ez ma már gépesített. És hogyha minden kórházban, minden osztályon ilyet tudnánk biztosítani, ez most csak egy példa, amivel a nővér munkáját elő lehetne segíteni, sokkal vonzóbb lehetne a pálya. Ez itt, a fővárosban, nagyon komoly gond. Orvost kapunk, háromműszakos nővért nem. Legyen szabad szólni valamit az egészségügy érdekeltségi rendszeréről és legyen szabad valamit szólnom arról is, hogy minden ingyenes kell-e, hogy legyen az egészségügyben. Ha szabad, mondanék egy pár példát. Jogosítvány meghosszabbítással kapcsolatos orvosi vizsgálat. Ha az illető állampolgár meg tudja venni