Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-4

221 Az Országgyűlés 4. ülése, 1985, december 20-án, pénteken 222 nál is több tantermet kellett biztosítanunk, melyből a nagyobb hányad — mintegy 140 — új építésű tanterem volt. Számomra külön öröm, hogy Kaposvárott és körzetében, ahol képviselővé választottak, öt új iskola épült. Ez az öröm azonban nem jelent megelégedettséget. Előbb említett történelmi hátrányainkat ugyanis tovább cipeljük a hetedik ötéves tervben is. Megyénk általános iskoláinak mintegy 6 százalékában most is két műszakos tanítás folyik. Sok, főleg az egykori kastélyokból kialakított iskolákban a szükségtantermek száma. A nehézségek miatt különös figyelemmel forgattam a közreadott hetedik Ötéves tervi programot és tájékozódtam, hogy Somogyban, ezen belül választói körzetemben, miként sikerült tovább javítani helyzetünkön. Azt megállapítottam, hogy a tanácsok most is azokra az évfolyamokra, korosztályokra koncentrálnak, melyek a legnépesebbek, így a következő öt évben a középfokú oktatásra. Ennek örülök. Úgy vélem ugyanis, hogy senki sem állhatna tiszta szívvel és nyugodt lelkiismerettel egyetlen tovább tanulni akaró gyermek elé azzal, hogy tanulmányait tanteremhiány miatt nem folytathatja. Városaink, városi jogú nagyközségeink felismerték ezt. És a legtöbb helyen felelősséggel és reálisan terveztek. Élni szeretnének a céltámogatások pályázati rendszerével. Ez azonban az éremnek csak egyik oldala. Az említett általános iskolai gondok várhatóan nem szűnnek meg. Mert igaz ugyan, hogy a középfokon a VII. ötéves terv során jelentősen nő a tanulónépesség, de az általános iskolákban még mindig ott lesznek az ugyancsak örvendetesen magas létszámú gyerekkorosztályok. Ügy tűnik, a sokat hangoztatott hátrányoknak egy új típusával állunk tartósan szemben. Azoknak az óvodásoknak, iskolásoknak, akik a hetvenes években születtek; azért nem tudunk ugyanolyan esélyt biztosítani, mint fiatalabb vagy idősebb társaiknak, mert egyszerűen többen vannak. Ezt méltánytalannak érzem. És az a véleményem, hogy meg kell találnunk annak módját, miként építhetnénk több tantermet és végre nem luxusfeltételként, minden önálló és körzeti iskolához tornatermet is. Mert jó, hogy választói körzetemben, Kaposfőn, Bárdudvarnokon, Taszáron, Szennán két-két osztályterem épül. Kaposmérőben a négy tanterem mellett tornatermet is terveznek. Ez utóbbit Kadarkúton is. Összességében azonban keveslem ezt. Szennán és a hozzá tartozó településeken ugyanis annyi a gyermek, hogy ma már a visszakörzetesítés gondolata is felvetődik. Ilyen nagyságú iskolát építeni pedig a helyi tanács saját rendelkezésre álló anyagi források birtokában képtelen. Márpedig, ha így van, akkor az a hátrányunk is tartósnak ígérkezik, hogy kistelepüléseinkről továbbra is iskolabuszok hiányában kedvezőtlen körülmények között ingáztatjuk, utaztatjuk nap-nap után gyermekeinket. Ha valóban komolyan gondoljuk, hogy falvaink népességmegtartó erejét javítsuk, a korszerűen működni képes oktatási intézmények léte feltétlenül segíthetne ezen. A céltámogatás módjának elnyerésére azonban nincs lehetősége megyénk általános iskoláinak. Gondunk ugyanis, hogy ezt a szűkös anyagi feltételek miatt részünkre nem biztosíthatja Somogy. így bármennyire is dicséretes megyénk tanácsainak törekvése az ismertetett hiányok megszüntetésére, a tervezett 99 osztályterem, a 16 (tanterem, a 14 napközisterem, valamint 16 tornaterem mindezt csak részsegítséget jelent a problémák megnyugtató rendezésében. S ha ehhez hozzáveszem a közreadott törvénytervezet és minisztertanácsi program célkitűzéseit, mely szerint a hetedik ötéves terv során tovább kell lépnünk az iskoláztatás tartalmi és szervezeti kérdéseiben, az ismertetett fejlesztőségi lehetőségek szűkösnek tűnnek. És máris azt jelzik, hogy hátrányainkat mi továbbra sem tudjuk felszámolni. Eddig csak az oktatási-nevelési intézmények tárgyi helyzetéről, lehetőségeiről és a gyermekekről szóltam. Néhány mondat erejéig az intézményekben dolgozó pedagógusokról, a technikai és a tartalmi munkát segítő munkatársakról is említést kell tennem. Ügy érzem, gazdasági, pénzügyi kérdésekkel is összefügg, hogy a pálya elnőiesedett. De ami még inkább figyelemre méltó, nem csökken, de nő a képesítés nélküliek száma. A szakos ellátottságbeli feltételek romlanak. A főiskolákról, egyetemekről kikerülő fiataloknak az egyes települések nem, vagy alig tudnak szolgálati férőhelyet vagy lakást biztosítani. És azoknak, különösen a falvakban, komfortfokozata is bizony alacsony. Ehhez tartozik még, hogy a pedagógusok kereseti lehetőségei behatároltan adottak. Nincs módjuk kisegítő tevékenységet szervezni, és mint ahogy megyei pártbizottságunk a közelmúltban elemezte és értékelte, Somogy értelmiségének helyzetét, a pedagógusok e rétegen belül az utolsó helyre szorultak a kereseti viszonyokat illetően. Mindezt figyelmeztetőnek tartom. Tisztelt Országgyűlés! Mondandóm utóbbi részében talán keserűbbnek tűnhettek gondolataim, de úgy éreztem, hogy gyermekeink a tanulóifjúság érdekében szókimondóan kell fogalmaznom. Annál is inkább, mert alkotmányunkból adódóan Ők még nem választhatnak és nem választhatók. így természetesen nem mondhatják el véleményüket e kérdésekben. Természetes ez, de akkor a mi közös felelősségünkkel, a tenniakarásunkkal kell a VII. ötéves tervben is segítenünk céljaikat, elképzeléseiket, támogatnunk továbbhaladásukat, megvalósítanunk egyik legfontosabb társadalompolitikai célkitűzésünket, a gyermekintézmények és az ifjúság helyzetének javítását. Ezért javaslom, az Országgyűlés határozzon úgy, hogy a VII. ötéves terv során képződő tartalékok egy bizonyos meghatározott hányada az óvodák, iskolák fejlesztésére legyen biztosított. Ez annál is fontosabb, mert valamennyiünk léte társadalmi előrehaladásunk, tervezett célkitűzéseink megvalósulásának minősége is függ a felnövekvő fiatal nemzedék tudásától, felelősségétől, elhivatottságától. Befejezésül és egyszerűen úgy is mondhatnám, olyan megbecsülést remélhetünk majd tő-