Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-4

191 Az Országgyűlés 4. ülése, 1985. december 20-án, pénteken 192 technológiai váltást kívánnak meg. Ilyeneket szerveznek az energiagazdálkodásnak, a gazdaságos anyagfelhasználásra irányuló technológiai korszerűsítésnek, valamint a másodlagos nyersanyag-hasznosításnak kormányzati programjai, mégpedig oly módon, hogy kijelölik a ráfordításcsökkentés közvetlen céljait, ezek elérésére módszereket ajánlanak, s összehangolják az e programok megvalósítására szánt pénzügyi, hitel-és más kedvezményeket. E programoktól azt várjuk, hogy a fajlagos ráfordítások csökkentése révén az energiamegtakarítás 1990-ig mintegy 50 pentajoule — olajegyenértékben kifejezve több mint egymillió tonna —, az anyagfelhasználásban a megtakarítás öt év alatt mintegy 50 milliárd forint legyen. Ezek az eredmények nélkülözhetetlenek a terv megvalósításához. Tervezőmunkánk során számolnunk kellett azzal, hogy a törvényes munkaidőalap tovább mérséklődik, s hogy a foglalkoztatható létszám a tervidőszak nagyobbik részében még csökken, majd utána lassú emelkedésnek indul. Már most meg kell kezdenünk a felkészülést arra, hogy a kilencvenes évek derekán számottevően megnő a munkába lépő fiatalok száma. Hosszú távú fejlődésünk szempontjából fontos követelmény, hogy számukra ne egyszerűen csak munkahelyet, hanem értelmes és gazdaságos munkát is kínáljunk, és ne törjék meg ebben az időszakban sem a munkatermelékenység növekedésének gyorsuló irányzata. A foglalkoztatás hatékonyságának — az említettek miatt — a következő években számottevően növekednie kell. Ennek abban kell kifejeződnie, hogy az anyagi termelő ágazatokban a munkatermelékenység fokozódásának évről évre meg kell haladnia a termelés növekedését. Az egy foglalkoztatottra jutó nemzeti jövedelemnek — az elmúlt évek 1,3-2 százalékos átlagos ütemét lényegbevágóan meghaladva — 3,5 százalékkal kell gyarapodnia. Vannak, akik kételkednek benne, hogy ilyen javulás elérhető. Mi azonban nem nyugodhatunk bele abba, hogy a munka termelékenysége nálunk a nemzetközi színvonalnál jóval alacsonyabb ! A nagyobb eredményesség megkívánja, hogy a termelés kapacitásait teljesebben kihasználjuk. Ez különösen fontos azokon a területeken, ahol korszerű, nagy értékű gépek és berendezések maradnak kihasználatlanul, holott közben a termék gazdaságos kivitelét bővít-hetnénk, vagy drága behozatalt takaríthatnánk meg. Erre utal az, hogy az iparban 1981 és 1984 között mintegy 5 százalékkal csökkent a kapacitások kihasználása. A termelőberendezések alacsony fokú kihasználtságának egyik legfőbb oka az, hogy a termelés és a munkavégzés nagyon ciklikus. Általánosan jellemző az a káros, immár többéves gyakorlat, hogy a hét elején és végén, az ünnepek előtti és utáni napon jóval kevesebben dolgoznak és jóval kevesebbet termelnek. A munkateljesítmények ingadozását mutatja az a meghökkentő adat is, hogy a termelés az iparban 1981 és 1985 között minden évben a negyedéveket záró március, június és szeptember hónapokban 7-8 százalékkal haladta meg az átlagos havi teljesítményeket, miközben minden negyedév első két hónapjában a termelés ugyanennyivel elmaradt. Nem szólva a közismert év végi hajráról. Ez évben tovább mérséklődött az egy munkanapra jutó „ledolgozott" munkaórák száma is. Mindezeken sürgősen változtatni kell! Az efféle szervezetlenségek és lazaságok népgazdasági mértékben számolva tulajdonképpen 10-15 nemzetgazdasági munkanapot jelenthetnek évente, ami Önmagában is legkevesebb 1-2 százaléknyi nemzeti jövedelem megtermelésére adna módot. A gazdálkodás eredményességének javítására irányuló törekvéseink tehát azon fordulnak meg, hogy sikerül-e a termelőmunkát és a kooperációs kapcsolatokat szervezettebbé tenni, csökkenteni a szervezetlenségből, anyag- és alkatrészhiányból meg a laza munkafegyelemből eredő veszteségeket, egyszóval, sikerül-e magasabb színvonalra emelni munkakultúránkat, társadalmunk munkaerkölcsét, a vezetők és a dolgozók ebbéli felelősségét. A kormányzat e kérdéskört a jövő év elején áttekinti, s a foglalkoztatás hatékonyabbá tétele végett megfelelő intézkedéseket tesz, módosítani fog bizonyos szabályokat és szabályozókat. Elvárja és a legteljesebb mértékben támogatja a kollektív irányító testületek, vállalati és szövetkezeti vezetők ezirányú törekvéseit. Kedves Képviselő Elvtársak! A korszerűsödő gazdasági szerkezetnek a VII. ötéves terv időszakában minden termelő ágazatot és vállalatot mozgásba kell hoznia. A megújulás motorjává az iparnak, benne különösen a feldolgozóipar műszakilag fejlettebb, versenyképes vállalatainak és tevékenységeinek kell válniuk. Az ipar csak így töltheti be a tőle elvárt szerepet gazdasági fejlődésünk élénkítésében. Arra számítunk, hogy az ipar termelése öt év alatt 14-16 százalékkal, a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulása ennél nagyobb mértékben, 22-24 százalékkal bővül. A nettó termelés alapján számított munkatermelékenység az előző öt évben elért 17 százalékos növekedés után 27 százalékkal emelkedik, az eszközhatékonyság romlása pedig az iparban megáll. Vannak, akik ennél gyorsabb ipari növekedést szeretnének elérni és a tervben látni. Mi a tervben — reálisan — nem irányozhattunk elő ennél nagyobb ütemet. Persze biztatjuk ezeket a törekvéseket, ha azok nemzetközileg versenyképes és főként jövedelmezően értékesíthető termékek gyarapítására irányulnak. A feldolgozóipar részaránya az ipar beruházásaiban számottevően, 44-ről 54 százalékra nő. Ám az a veszély fenyeget, hogy ha az energiaszektorban és az alapanyagiparban nem javul a termelés hatékonysága, s ha az energia- és anyagtakarékosságban nem érünk el megfelelő eredményeket, ezek az ágazatok a tervezettnél megint több forrásra tarthatnak majd igényt, márpedig ezt szükségképpen más ágazatokból kellene átcsoportosítani, és ez megbontaná a terv elképzelt arányait. Az elmúlt időszakban az energetika, a vaskohászat, az építőanyag-ipar és más alapanyaggyártó ágazatok által megtermelt jövedelem éves átlagban mintegy 4 százalékkal csökkent. Min-