Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-20

1333 Az Országgyűlés 20. ülése, 1983. június 23-án, csütörtökön 1334 zőpont jelentkezik és nyilvánul meg ezekről a kér­désekről folyó vitákban. Ez érthető is, hiszen ki-ki olyan oldalról közelíti meg és vizsgálja ezeket az életünket érintő és befolyásoló nagyon fontos jelen­ségeket, hogy számára azok közül melyik a legfon­tosabb és a legsürgősebb. Egy gondolat azonban majdnem minden né­zőpontban megjelenik, ha nem is azonos mélység­ben és következetességgel. Az az igény, hogy jól mérjük fel dolgainkat, tennivalóinkat, az, hogy le­gyen végre konkrét, kézzel fogható, hogy mit köve­telünk meg önmagunktól és másoktól. Az, hogy nagyobb hozzáértéssel, felelősséggel cselekedjünk minden dolgunkban, az hogy elismer­jük azt, ami elismerésre, követésre méltó, a rendet, fegyelmet, pontosságot minden dologban, hogy utasítsuk el mindazt, amit elutasítani elemi köteles­ségünk és jól felfogott érdekünk, a hanyagságot, a felelőtlenséget, fegyelmezetlenséget. Ez a felismerés azt bizonyítja, hogy valami megmozdult, elmozdult a társadalomban, hogy el­indultunk azon az úton, amelyen gondjaink megol­dása múlik. Az előbb felsorolt, a lakosságot foglal­koztató problémák közül néhányról részletesebben szólnék : Az életszínvonal alakulásában jelentős szerepe van az árpolitikának, az árak mozgásának. Egyre világosabbá válik lakosságunk különböző rétegei­ben az, hogy a helyes árszint kialakítása nem egy­szeri aktus, hanem folyamatos tevékenység, ame­lyet nem lehet kikerülni — szükségszerű lépés, an­nak ellenére, hogy az árrendezések senkinek nem okoznak örömet. Ezért tartom szükségesnek elmondani azt a ta­pasztalatomat, hogy a központi, nagyobb ármozgá­sokkal ellentétben mindig a be nem jelentett, szinte észrevétlenül „becsempészett", néhány filléres vagy éppen tíz filléres áremelések okoznak problémát a lakosság gondolkodásában. Nem hozok fel példá­kat; elég talán a közelmúltban a rádióban, a hall­gatók levelei alapján elhangzott kabarémüsorra utalnom. Még egyszer — a félreértések elkerülése végett — leszögezem, hogy társadalmunk ma már megér­ti: a kereslet-kínálat összhangját, a takarékosabb fogyasztást, gazdálkodást, a külpiac hatásait a sza­bályozók és az árak révén kell közvetíteni a vállala­tokhoz és a fogyasztókhoz. Éppen ezért minden esetben, hasonlóan a központi intézkedésekhez : ke­zeljük felnőttként a társadalmat. És még valamit! Ezek a fent említett jelensé­gek éppen azoknál a rétegeknél okoznak gondot, amelyek minden fillért és forintot megnéznek, mi­előtt elköltik. A másik téma: a lakásépítés és a lakásgaz­dálkodás problémája. Sokakat érintő gond — kit azért, mert van lakása, másokat azért, mert még nincs. Biztos vagyok benne: nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy nagyobb gond az, ha valaki nem rendelkezik lakással. Róluk szólnék, annak kapcsán, hogy ma már, de jövőben egyre inkább az önerőből történő, államilag támogatott lakásépítés lesz a jellemző. Aki már építkezett, tud­ja, mennyi gonddal és utánajárással jár egy lakás, egy ház felépítése. Mert sokszor hiába az előtakaré­kosság, az állami hitel, a családi, rokoni támogatás — az építéshez szükséges anyagok beszerzése sok felesleges időt és energiát von el a tényleges munká­tól. Ezért örültem annak, hogy a kormány intéz­kedéseket tett és tesz az építkezni szándékozók szá­mára nyújtandó különböző szolgáltatások bővíté­sére, valamint az építőanyagok iránti, megnöveke­dett kereslet kielégítéséhez szükséges feltételek meg­teremtésének, meggyorsítására. Az lenne a tiszte­let teljes kérésem : legyen minél gyorsabb a feltéte­lek megteremtése, mert az építkezés nemcsak mun­ka, hanem áldozatvállalás is — még akkor is, ha személyes igények kielégítését szolgálja. Éppen ezért ezen problémának a felszámolása — azt hi­szem, nem túlzás így fogalmazni — elsőrangú poli­tikai kérdés is. A kormány intézkedéseit az építkezni szándé­kozók egészen biztosan üdvözlik. Hogy ez a segítő szándék teljes egészében érvényesüljön: szükség lesz arra is, hogy azok a szervek, amelyek az építési anyagok szállításával, terítésével foglalkoznak — mérjék fel egy-egy terület várható igényeit (talán nem lehetetlen dolog!), és megfelelő szervezéssel csökkentsék le az utána járás és a felesleges szállí­tási költségek ma még gyakori előfordulását. Tisztelt Országgyűlés! Még két témát említe­nék, annak ellenére, hogy itt, ezen a fórumon is már többször történt rá utalás; az egyikről éppen teg­nap tanácskozott a Minisztertanács. Megyénk településszerkezete közismerten apró­falvas jellegű. A megye párt- és állami vezetésének töretlen szándéka a településfejlesztésre vonatkozó határozatok következetes végrehajtása. A falusi le­telepedési szándékot óhajokkal vagy adminisztra­tív lépésekkel, eszközökkel nem lehet növelni. Arra van szükség, hogy javítsuk a lakásépítés feltéte­leit, és jó színvonalú ellátással, az intézményháló­zat fejlesztésével, a helyi szervek kulturált munká­jával teremtsünk vonzó életfeltételeket községeink­ben. örvendetes, hogy Vas megyében növekszik azon községek száma, amelyek megfelelnek a fenti elvárásoknak, s ahol nemcsak hogy megállt a la­kosság elvándorlása, hanem gyarapodik a lélek­szám, s külön érdemes megemlíteni, hogy egyre több fiatal telepedik le e községekben. A kisközsé­gek döntő többségében azonban két nagyon fontos tényező hiánya akadályozza az emberek — és fő­leg a fiatalok! — otthonmaradását. Az egyik: a jó minőségű ivóvíz hiánya. Falu gyűléseken és egyéb fórumokon a lakosság egyre élesebben követeli a közműves vízszolgáltatás mi­előbbi biztosítását, vállalva a nem kis összegű saját teherviselést is. Ez nálunk a megyében átlagosan 25 ezer forint. A megye vezetése a maga anyagi eszközével segíti és támogatja a lakosság ez irányú áldozatvállalását, de egymaga nem képes a jogos igények teljesítésére. Nem tudom másutt milyen a lakosság áldozatvállalása az ilyen dolgokban -r» de azért hadd tegyek egy javaslatot : a kormány a szűkösebb lehetőségek közepette is ott nyújtson tá­mogatást, ahol a lakosság és a vezetés a maga ré­széről mindent megtesz vagy meg akar tenni egy nagy gond megoldására. A másik gond szintén nem újkeletű és — gon­dolom — nem csak Vas megyei : a kisközségek áru­ellátása. Ez az a téma, amire az előbb utaltam. Nem kívánok belemélyedni az áruellátás milyenségének okaiba — ezek közismertek. De a gond mégiscsak

Next

/
Oldalképek
Tartalom