Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-28

1829 Az Országgyűlés 28. ülése, 1984. június 20-án, szerdán 1830 nulságok, hanem az Országgyűlés tagjainak is. Ők, ha élnek az alkalommal, a soron levő gazdasági és társadalmi problémákra irányíthatják rá a figyelmet. Tisztelt képviselőtársaim! Az állami költségvetés a központi gazdaságirányítási rendszernek szerves része. Kölcsönhatásban áll az árak, a bérek, a szervezeti formák és velük együtt — a népgazdasági tervek keretei között — hasznos eszköze a gazdaságpolitika alakításának, nem utolsósorban az anyagi folyamatokra történő tervszerű átvitelének. A mögöttünk hagyott évtizedek során komoly fejlődésen ment át a költségvetés rendszere. Emlékezzünk rá, hogy annak idején a költségvetés révén történt meg az iparosításhoz szükséges hatalmas erőforrások átcsoportosítása. Más ágak és különböző rétegek jövedelmeinek átszivattyúzása. Ma viszont a termelési célzatú támogatásoknak jelentős része áramlik át az élelmiszer-gazdaságba, a régihez képest viszonylag szűk sávot alkotnak a beruházási támogatások. Az Állami Fejlesztési Bank által és kölcsöneivel bonyolítódnak a kiemelt nagyberuházások. 1968 óta egyre inkább a bankok, és ha nem is szükséges mértékben, de a vállalatok rendelkezésében valósul meg a bruttó beruházások jelentős része. Sokszor hangoztatott követelmény viszont, hogy ennek ellenére igen jelentős a vállalati jövedelemelvonás, és a költségvetés bevételeinek összege, számítások szerint 70—80 százaléka a társadalmi tiszta jövedelemnek. A bruttó nemzeti terméknek pedig több mint a felét teszi ki. Igaz, a kiadások számottevő hányada a gazdaságon kívüli szférák működésének és fejlesztésének céljait szolgálja; ez a mérték magában véve nem tekinthető túlzottnak. Utóvégre a szocialista gazdaság célja az életszínvonal, benne a szociális és a kulturális szolgáltatások életmódot befolyásoló szerepének anyagi megalapozása. Ami azonban a jövedelmek gazdaságon belüli újraelosztását illeti, ennek mértéke elvi szempontból vitathatatlanul túlzott, és hosszabb távon feltétlenül szűkítendő. A különféle támogatások jelenlegi aránya azonban szükségszerű függvénye annak, hogy az ismert egyensúlyi problémák és lényeges társadalmi megfontolások mind ez idáig nem engedték meg az árviszonyok konzekvens hozzáigazítását az objektív, s persze folytonos változásban levő értékarányokhoz. Itt pedig csak fokozatosan szabad és nagyon körültekintően lehet előrehaladni. Ezeket szem előtt tartva, mégis szükséges volna véleményem szerint megvizsgálni: nem kellene-e a költségvetés hagyományos rendjén módosításokat véghez vinni. Indokolt lenne például különválasztani a költségvetésnek az úgynevezett klasszikus funkcióit, tehát a közhatalom, a közigazgatás, a szociális és kulturális területekre irányuló finanszírozást a gazdaságon belüli újraelosztás funkcióitól. Megjegyzem, hogy ez a kérdés már jó pár éve, a pénzügyi Jörvény megalkotásánál is fölmerült. Az irányítási rendszer mostani továbbfejlesztése kapcsán a téma talán még időszerűbbé vált. Ügy gondolom, ha elkezdődne egy ilyen munkálat, az nem zavarná meg a gazdaságirányítási rendszer fejlesztése céljából megindult munkálatokat. A pontosabb megítélést segítené továbbá elő az is, hogy ha a költségvetési törvény indoklásai és a végrehajtásáról szóló jelentések előírásszerűen tartalmaznák a társadalmi tőke egészének, tehát a gazdasági szervezeteknél lekötött vagyonok összértékének és főbb értékmegoszlásának évenkénti alakulását. (Ne higgyük, hogy ez az állóeszközök folytonos leltározását igényelné.) Elég feltűnő ugyanis, hogy amíg a gazdaságon kívüli szféra állóalapjairól a mostani jelentés is tartalmaz számadatokat és megállapításokat, ugyanezt hiába keressük a gazdasági szférával foglalkozó elemzésekben. Már pedig ezek az erőforrások jelentik az anyagi javak, s velük a jövedelmek megtermelésének és forgalmazásának alapvető eszközeit. Gyanítható, hogy a tőkevagyon-állomány kérdésének költségvetési mellőzöttsége a régmúltból öröklődött át. Arra gondoljunk, hogy a tőkés államháztartás sosem szorult rá, de nem is állt érdekében, hogy a tőkevagyonokat számba vegye. Törődtek azzal a magántulajdonosok! Másként van ez a tervgazdálkodás esetén. A szocialista állam felelőssége roppant nagy a társadalmi vagyon tárgyát képező tőkevagyon mikénti alakulásáért általában, és az állami szektorokban különösen. Neki kell biztosítania az elkülönült és oszthatatlan vagyonrészek alanyi felelősségi rendszerét, valamint az e vagyonokkal gazdálkodók kockázati konzekvenciákkal párosuló érdekeltségi formáinak megfelelő működtetését. Főképpen a megnövekedett vállalati önállósággal vált kivételes jelentőségűvé ez az alkotmányunkból egyenesen adódó követelmény. Az érvénye ennek egyáltalán nem szűkíthető le a társadalmi tulajdon elleni cselekményekkel kapcsolatos jogi intézmények — egyébiránt túl nem becsülhetően fontos — illetékességi körére. Korántsem mindegy, hogy a költségvetés tájékoztat-e a folyó tételek számadatain kívül a társadalmi tőkevagyon értékének és értékmegoszlásának alakulásáról is; módot ad-e annak ellenőrzésére, vajon a nyereség elérésére irányuló törekvéseiket a gazdálkodó szervezetek a társadalmi vagyon kezükben levő részét ésszerűen használják-e, hozamait a maguk részéről a jó gazda gondosságával gyümölcsöztetik-e, vagy éppenséggel a vagyonérték kárára sáfárkodnak és nem kevés helyen pazarolnak. Nyomós nemzeti érdekünk, hogy az egyensúlyteremtésre központosuló erőfeszítések és más nyomasztó igények sürgetése közepette ne mulasszunk el gondoskodni a fizikai és az erkölcsi kopásnak kitett eszközök viszszapótlásáról ; idejében észrevesszük-e az állami és a szövetkezeti, valamint a társasági tőkevagyon felemésztéséről árulkodó jelenségeket, meggátlásukra teszünk-e hathatós intézkedéseket. Ezért javasoltuk annak idején, hogy a Központi Ellenőrző Bizottságról szóló törvénybe is bekerüljön a társadalmi tőkevagyonért való felelősség ügye. örömünkre, elfogadta azt az Országgyűlés. Úgyszintén megfontolásra ajánlanám olyan gyakorlat bevezetését a parlament munkájában, miszerint az állami költségvetés indoklása kötelezően egészüljön ki mindig a pénzfolyamatok nem fiskális elágazásaiért felelős más funkcionális szervek — a Magyar Nemzeti Bank, a Bér- és