Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-28

1831 Az Országgyűlés 28. ülése, 1984. június 20-án, szerdán 1832 Munkaügyi Hivatal, valamint az Árhivatal — célra irányuló beszámolóival is. Ily módon az Országgyűlés tagjai és az érintett bizottságok valóban átfogóbb képet kaphatnának az ország pénzügyének állásáról, ezen keresztül — külön kérés nélkül —, betekinthetnének a folyamatok nem csupán szorosan vett gazdasági, hanem a szélesebb társadalmi összefüggéseibe, problémáiba is. Ha a javasolt megoldás támogatásra találna, tulajdonképpen már egy többé-kevésbé eddig is létező gyakorlat válna intézményessé. Indoklásul, más érvek helyett hadd hivatkozzak csak a következőre : Népgazdaságunkban szabályozott piac működik, illetve a piaci tényezők és automatizmusok tudatosan vezérelt aktivizálására törekszünk. Ennélfogva a gazdasági döntéseket befolyásoló szabályozók nagyobb változtatásai — mint amire az idén is kilátás van —, lényegesen módosíthatják az elsődleges jövedelmek arányait, és így eleve meghatározzák a költségvetés méreteit, szerkezetét, általuk pedig a költségvetés alakíthatásának határait. Szabad legyen itt emlékeztetni még arra is, hogy az ötéves tervről szóló törvény tartalmazza az irányítási rendszer fejlesztésének általános elveit is. Amennyiben tehát a funkcionális kormányszervek kötelezettségeire tett javaslat gyakorlattá válna — az Országgyűlésnek a törvények végrehajtásával kapcsolatos feladatait és a tájékoztatás ügyét szolgálná. Tisztelt képviselőtársaim! Nem csupán számomra nyilvánvaló az, hogy amíg el nem jutunk a külgazdasági egyensúly megszilárdításának szakaszáig, a költségvetési centralizáció foka jobb esetben is igen kevéssé lesz csak mérsékelhető. Nem volt véletlen az, hogy 1983-ban jelentősen kellett növelni a költségvetés elvonásainak összegét ahhoz, hogy a deficitet lényegesen csökkenteni lehessen. Ezenkívül még jelentős összegű intervenciós alap létesült a költségvetésen kívül, ugyanakkor 7 százalékos fogyasztói árszintemelkedésre is sor került. Mindez szorosan összefüggött — s erre szeretnék rámutatni — a külkereskedelmi egyensúly különben örvendetesen jelentős, jóllehet az előirányzatoktól elmaradt, aktívumával. A rubelreláció egyenlegének és a dollárreláció egyenlegének különbsége, becslésem szerint, legalább két számjeggyel kifejezhető forintmilliárdokkal terhelte meg a belpiacra áramló fogyasztói és termelői vásárlóerőt. Az történik ugyanis ilyenkor, hogy annyival több értékű árutömeg kerül külföldre a népgazdaságból, mint amennyivel exportunk meghaladja a behozatal folyó áron számított terjedelmét. Ez pedig azt jelenti, hogy ennyivel több pénzbevétel realizálódik és jelenik meg a vállalati számlákon. Mivel pedig se a lakosság, se a gazdálkodó szervezet esetében sem keletkeztek különösebb megtakarítási többletek, ezek se ellensúlyozhatták ezt az exportaktívumból eredő vásárlóerő-többletet, közgazdasági nyelven szólva, ezeket a „papirosprofitokat", így váltak szükségessé a növekvő elvonások, az árváltozások és egyéb megszorító lépések. Mindezt nem azzal a célzattal hoztam szóba, hogy mentegessem a pénzügyi szervek amúgy is folytonosan bírálatnak kitett tevékenységét, annak mutatkozó gyengéit. Kizárólag azt az állítást kívántam alátámasztani csupán, hogy szilárd egyensúlyhoz valószínűleg mérsékelt lehetőség lesz csupán a jövedelemcentralizáció csökkentésére. Ezen túlmenően azonban nem vagyunk tehetetlenségre ítélve. Folytatva a bevált eljárásokat, a költségvetési gyakorlat módszereiben, bevételi és kiadási szerkezetében feltétlenül lehetnek és szükségesek is számottevő változtatások. A rövidre szabott idő miatt elállók attól, hogy ilyenekre rámutassak. Különben amúgy is tudomása van róluk, és a minisztériumnak szándékában áll a pozitív változtatás. Ellenben nem hagyhatom ki, hogy befejezésül ne hozzam szóba a tőkevagyon növeléséhez kapcsolódó vállalati érdekeltség problémáját. Tartok tőle ugyanis, hogy a gazdaságirányítási rendszer fejlesztésének sűrített gondjai és a gazdaságpolitika sorjázó feladatai közepette nem jut kellő figyelem erre a problémára. Pedig sarkalatos kérdés ez, amely a legszorosabban kapcsolódik a népgazdasági hatékonyság emelésének követelményéhez, holott e követelmény teljesítésével juthatunk ki végleg az egyensúly-szilárdítás és az intenzív növekedés szükségességének kettős szorításából. Amellett a szocialista viszonyok legmélyebb rétegeiben mutatkozik ez a probléma, de ott keresendő a megoldás is, nevezetesen a termelés és forgalom területén működő vállalatok világában. Itt találhatók azok az erők, amelyeket — mert vissza vannak fogva —, föl kell szabadítani ahhoz, hogy mint antiinflációs erők ne csak a keményebb keresleti korlát irányában ható piaci és szabályozási tényezők bontakozhassanak ki az elhatározott intézkedések nyomán, hanem a termelés oldaláról is mozgásba lendüljön az antiinflációs erő, mint kínálatot élénkítő és végső soron az egyensúlyt leginkább erősítő tendencia. Szerintem, ez most a legfontosabb láncszem. A vállalatokban elhelyezkedő termelőerők racionalizálásával, ésszerű átstrukturálásával, az ágazatközi átcsoportosulásukkal indulhatnak el az önmagukat erősítő folyamatok, amelyek a népgazdasági hatékonyságot a kívánatos szintre vihetik. Egyébiránt sem feledkezzünk meg arról, hogy van két alapigazság. Az egyik az, hogy az intenzív fejlődés korában nem emelkedhet rendszeresen a hatékonyság társadalmi méretben, ha a termelési tényezők ésszerű kombinációjának szempontja nem hatja át az egész vállalati tevékenységet, ha a mikroökonómiai szinten lanyha a gazdaságossági törekvés. Arról az igazságról se feledkezzünk meg másodszor, hogy a népgazdaság működési mechanizmusához elidegeníthetetlenül hozzátartoznak a vállalat- belső viszonyainak és az egyre gazdagabb formákat öltő külső kapcsolataik mechanizmusai is. Márpedig akárhogyan is kételkednek ebben némelyek, a vállalatok többségében bőven szunnyadnak még alkotó energiák, többségükben ott feszülnek lendületre készen hatalmas emberi hajtóerők. Szinte keszonbetegséget kap az ember, ha a hivatalok, irodák kissé apatikus légköréből az üzemi dolgozó emberek közé megy, és van módja ott őszinte érintkezésre, gondjaik megismerésére és elszánásaik, törekvéseik megismerésére. Hogyan lehet a szocialista gazdaságnak ezeket a legfőbb és sajátos hajtóerőit befogni a ha-