Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-27

1795 Az Országgyűlés 27. ülése, 1984. április 13-án, pénteken 1796 kább elengedhetetlen az automatizálás tanítása mind több szakmában. Hiszen nem mindegy, hogy az értékes célgépek, gépesített irányítású berendezések folyamatosan dolgoznak, vagy hozzáértés híján minduntalan javításra szorulnak. Minden év elteltével időszerűbb a Kecskeméten tartott országos automatizálási-oktatási konferenciáknak a tanulsága; az, hogy a mai fiatalo-/ kat nagyobb számban és jobban föl kell készíte'ni a jövő technikájának a befogadására. Más síkon mindenki számára nélkülözhetetlen a nyelvi kommunikációs kifejezőképesség. Nem lehet élni, nem lehet megélni nélküle, ha a világban meg akarjuk értetni magunkat és mi is meg akarjuk érteni a világot. Sokan és sokáig tanulnak nálunk oroszul, angolul, németül vagy franciául. Az eredmény mégsem kielégítő. Sokkal inkább minőségi kérdésként kell tehát felfogni az idegennyelvi oktatást. Csakhogy igaz: kevés a tanárjelölt és még kevesebb az, aki a pályán marad. A Duna—Tisza közén egyfajta mozgalom alakult ki és tágította a nyelvhasználati alkalmakat, ez a legfontosabb, a nyelvhasználati alkalmakat csoportbontással, a művelődési házak bevonásával, a nemzetiségi nyelvoktatás szorgalmazásával és nyári idegennyelvi táborok létrehozásával. Tiszakécskén és Baján például hasonló korú szovjet, angol és magyar fiatalok élnek együtt a vakáció heteiben, egész családias hangulatban. Természetesek a beszédhelyzetek, amelyekben meg kell szólalni, és még honvágyat sem éreznek a vendégek. Különböző korosztályok figyelmeztetnek a tennivalókra. A kicsik nyelvi érzékét, ha lennének, akkor ötletes játékok is fejleszthetnék. A tanulmányok befejeztével pedig — hát szerintem is — kínál tartalékokat, felhasználható tartalékokat a katonaidő. A határőrségnél szinte kézenfekvő az igény. Egybeesik a szolgálati-biztonsági érdek azzal a szolgáltatással, amely az idegennyelvű állampolgárt anyanyelvén vagy valamelyik világnyelven fogadná a határátkelőhelyeknél. Félreértések elkerülése végett, itt az iskolántúli képzésre gondolok olyan értelemben, hogy a teljesebb emberről töprengek. Kísérletképpen a néphadsereg sorállományában sem lenne talán teljesen kizárt az idegennyelvi, például az orosz ismeretek, iskolai ismeretek 'karbantartása. Legalább szabad időben, önkéntes alapon meg lehetne ezt próbálni a könyvtárak, KÏSZklubok bevonásával összpontosítottabb intézményes segítséggel. Ezzel kapcsolatban egy olyan ország hadseregét látom magam előtt, amely a népek közti internacionalista közeledésre törekszik — azzal is, hogy egymás megértésére tanít. Kerüljük el, hogy a hiány és igénytelenség a szokásokba, az életvitelbe ivódjék. Amikor ezí mondom, újságcikkek, rádió- és tévéadások tanulságaira utalok. De a sajtó a hiány megszüntetésében is segít és segíthet. Több helyütt így nemcsak igazi mozgalom az oktatási feltételek kiegészítése, a hátrányos helyzet oldása. Az Élet és Irodalom „Tani—tani" vitájában olvastam, idézem: „Nagyon megbecsülném a pedagógusokat, főleg az alsótagozatos tanítókat." Aki ma tanárnak megy, szent ember. Valóban: nem szabad, hogy az elhivatottságot szegjék fölösleges adminisztrációk, mindenféle máshonnan áthárított megbízatások. Egykori nagyra becsült igazgatóm örök mementóként őriz egy levelet, amelyben a helyi GAMESZ utasítja őt. Tehát utasítja, ahelyett, hogy a műszaki feltételek rugalmas, gyors megteremtésével segítené, és itt ismét visszatérek az eredeti gondolathoz, felszabadítaná valamennyi pedagógus idejét a legfontosabbra: a tanításra és nevelésre. Egyetértek azzal, hogy átgondolt, rendszeres és ösztönző legyen a továbbképzés. Az új módszerek, ismeretanyag megismerésében érdekeltté kell tenni a résztvevőket, és azokat is, akiken az múlik, hogy a továbbképzés ne formális, hanem valóban érdemi legyen. Már 1945 januárjában leszögezte a Magyar Kommunista Párt új nevelésügyi tervezete azt, hogy egy munkánál sem olyan fontos, mint a nevelésnél, hogy az eredmény hibátlan legyen. Két évtizeddel később Bács-Kiskun megyei képviselőnk, a politikus és tudós Ortutay Gyula a szocialista művelődéseszmény kialakításával összefüggésben azt hangoztatta, hogy „minél inkább a maga céljait valósítja meg az egyetem, a főiskola, annál inkább arra van szüksége, hogy az oda kerülő ifjak jelleme, alapműveltsége magas szintű legyen." Ilyen előzmények után a folyamatosság és megújulás jegyében lesz mit tennünk az elkövetkező években. A fejlesztési programot tehát a magam nevében is szívből támogatom, és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Javaslom, hogy a miniszter elvtárs válasza előtt tartsunk ebédszünetet; tekintettel azonban arra, hogy péntek van, és tekintettel a képviselőtársak otthoni elfoglaltságára — többekkel való konzultáció alapján — azt javaslom, hogy a szokottnál rövidebb legyen az ebédszünet, 90 perc helyett mintegy 60 perc. Ennek megfelelően 14 óráig ülésünket felfüggesztem. (Szünet: 13.07—14.02. ELNÖK: APRÓ ANTAL) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. A közoktatás és a felsőoktatás fejlesztési programjához hozzászólásra több jelentkező nincs. Ezért a vitát lezárom. Dr. Köpeczi Béla művelődési miniszter kíván szólni. DR. KÖPECZI BÉLA: Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani az Országgyűlésnek, hogy ilyen nagy elmélyedéssel, alapossággal foglalkoztak az előterjesztéssel. Szeretném megköszönni azt a támogatást, amit nyújtottak azzal, hogy egyetértettek a két,, tehát közoktatási és a felsőoktatási fejlesztési program téziseivel. Közismert, hogy hosszú viták előzték meg ezt az előterjesztést, és ezekben a vitákban nagyon sokféle vélemény nyilatkozott meg. Jó volt hallani az egyetértést a fő célkitűzésekkel. A társadalom különböző rétegeinek képviselői szólaltak itt meg az Országgyűlésben, és mondták el egyetértésüket. Ez a társadalmi konszenzus szükséges ahhoz, hogy ne csak a programok véglegesítésére kerüljön sor, hanem arra is, hogy elkezdjük, vagy talán inkább azt mondhatnám,