Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-26

1745 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1746 ség és gyakran rosszabb a nevelhetőség is. És az a jó, ahol van gyógypedagógiai tagozat, iskola. Talán mondanom sem kell, hogy általában nem a legújabb iskolai épületben, nem a legjobb oktatási körülmények között működik az illető település kisegítő iskolája. És a falvakban, ahol nincs kisegítő iskola, ott nincsenek fogyatékos gyermekek? Természetesen vannak sokkal nehezebb körülmények között, mert ott már óvodás korban sem volt közösségben a sérült gyermek, részint nincs kisegítő tagozatú óvoda, az a néhány iskolás^korú szellemi fogyatékos gyermek vagy a tanítás után, vagy ritkán, megtűrtként, az általános iskolásokkal együtt tanul, vagy heti 6 órás korrepetálásban részesül, de ez nem gyógypedagógus által történik. Az elérhető eredmény természetesen sokkal rosszabb. A jelenleginél sokkal több speciális nevelőotthonra lenne szükség, hogy a zsúfoltság csökkenjen, hogy azok a gyermekek, akik a helyi kisegítő tagozat hiánya, vagy az ingerszegény családi környezet következtében nem kapják meg azt a képzést, amire szükségük van, ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. Talán megoldás lehetne a jelenlegi körzeti kisegítő iskolákhoz helyenként kollégiumot kapcsolni, vagy a már meglevő kollégiumokban néhány kisegítős gyermeket is elhelyezni, esetleg a jelenlegi demográfiai hullámvölgy következtében fölöslegessé váló épületek ilyen célra való felhasználásával. További megoldatlan probléma a kisegítő iskolát végzettek utógondozása és az úgynevezett továbbképző tagozatok létesítése. Történtek erre már jó kezdeményezések, ezekről azonban a sajtóhan is kuriózumként szoktak beszámolni. Valójában országosan nincs megoldva ez a kérdés, a vállalatok nem érdekeltek abban — és ez nyilvánvalóan elsősorban nem is gazdasági kérdés —, hogy a kisegítő iskolát, vagy a dolgozók iskolájának hetedik-nyolcadik osztályát végzettek részére szakmunkásképzést sürgessenek, indítsanak, pedig ezek között a gyermekek között is van jól képezhető, legfeljebb csak később, lassabban képezhető, ügyes kezű gyermek. Népgazdaságunk felvirágoztatása szempontjából természetesen ezeknek a gyermekeknek a munkája nem lesz meghatározó, de igenis szükség van rá. A gyermekeknek azonban létfontosságú, hogy ne felesleges eltartott, hanem aktív kereső személyekként tekintsenek rájuk. Az érzékszervi fogyatékosok, vakok, süketek ellátása országosan megszervezett — miután ez a terület munkámtól távolabb van — erről nem is kívánok érdemben szólni. Legfeljebb annyi a megjegyzésem, hogy a területi beiskolázások szerint elég messzire kerül a gyermek és ezért újabban elég költségesen tudják a szülők gyermekeiket meglátogatni, pedig itt a kapcsolattartás, a látogatásuk nagyon fontos. Egyre nő a különböző jellegű és súlyosságú beszédzavarban szenvedő gyermekek száma is. Logopédus azonban csak nagyobb városokban van, és általában nagyon is túlterheltek. De a beszédzavar kezelése nem egyszeri feladat, mint például egy szemüveg felírása — hosszú ideig tartó, rendszeres foglalkozást igényel. De melyik szülő tudja — mondjuk — harminc kilométer távolságból hetente gyermekét logopédushoz vinni? Melyik munkahely — ha még oly toleráns is — viseli el a szülő rendszeres távollétét? Nem beszélve az utazási költségekről, amelyeket az SZTK nem térít meg! Lehet, hogy illúzió, de remélem, mégsem pusztába kiáltott szó, hogy a jelenleginél sokkal méltányosabb fizetés mellett a logopédus menjen ki a községekbe, járja azokat sorba, végezze helyben a kezelést. Az államháztartásnak ez ugyan másik zsebéből kerülne kifizetésre, de összehasonlíthatatlanul kevesebbe kerülne, mint a jelenlegi félmegoldás. Még ennyire sem megoldott a mozgássérült gyermekek rehabilitációja, nem az iskolai gyógytornára gondolok. Itt sokszor arról van szó, hogy a gyermek önálló mozgásra, öltözésre, evésre sem képes. Nem tud kanalat, ceruzát fogni. A jelenlegi gyógypedagógusképzés tematikájából a mozgásrehabilitáció hiányzik. A gyógytornászok száma pedig még az egészségügyi intézmények számára sem elegendő, főleg vidéken nem. Legyünk őszinték: tartós, szakszerű mozgásterápiát, gyógytornát az a szülő tud biztosítani, aki ezt anyagilag meg tudja teremteni. Az előttünk levő előterjesztésnek nem témája a gyermek- és ifjúságvédelem. Mégsem hagyhatom ki sajátos vetülete miatt. Egyre nő — sajnos — a magatartászavarokkal, különböző lelki sérülésekkel, súlyos beilleszkedési zavarokkal küszködő gyermekek és serdülők száma, — és sajnos — ezek a gyermekek képezik a későbbi deviáns, alkoholista, bűnöző felnőttek potenciális alapját. A magatartászavar, szipózás tablettabevételtől, kézrátevéstől, magától gyógyulni nem fog. Hosszú, türelmes, pszichopedagógiai foglalkozás szükséges ezeknél a gyerekeknél, de fáradt, túlóráktól és egyéb elfoglaltságokkal túlterhelt pedagógus legfeljebb tanít, de véges energiája miatt már aligha tud nevelni. És néhány renitens, súlyosan problémás gyermek már veszélyezteti az osztályban a jó pedagógiai munkát, megindul a harc az áthelyezésért, akár a kisegítő iskolába is, pedig a gyermek nem is szellemi fogyatékos. Hosszú ideig szemérmesen hallgattunk mi, egészségügyiek is, az egyre jobban terjedő kábítószer-fogyasztásról. Ma már bűn lenne ezt tenni tovább. De a szorosan vett orvosi képzésen túl egyéb problémát is fölvet ez. Dióhéjban a krimi: az egészségügyi szervek tudomást szereztek néhány éve a szerves oldószerek hallucinogén hatásáról. A pedagógusokkal ismertették ezt, a pedagógus a gyerekeket tájékoztatta. Az eredmény: még a nap folyamán elfogyott a városból az összes Technocol ragasztó. Más: szipós fiatalkorút társai orvoshoz visznek, súlyos állapotban. A gyermek ijedtében mindent elmond az orvosnak, hogy hol, kikkel szokott szipózni. Az orvos jelenti a gyámügynek, Néhány nap múlva a fiatalkorú otthonában megjelenő pedagógus és gyámügyes azon meditálhat, hogy melyik szülő józanabb, legalább annyira, hogy fel tudja fogni, mi történt gyermekével. Az orvos jelenti a rendőrségnek is az esetet. A rendőrség átír az Egészségügyi Osztálynak, amely azután javasolja a fiatalkorú orvosi kezelését, esetleg éppen az előbbi orvosnál, ennél többet sajnos, jelenleg nem nagyon tehet. Ismerem és tisztelem a megyei Nevelési Ta-