Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-26

1747 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1748 nácsadók munkáját, de meggyőződésem, hogy az előbbi szipós gyermeket alkoholista szülei nem viszik el rendszeresen a hatvan kilométerre levő nevelési tanácsadóba, de különben is nem havonta, hetente egyszer félórát kell nevelni, hanem folyamatosan és rendszeresen. Ezeket a gyermekeket — sajnos — sokszor a szülők miatt, a szülők ellenére, de legalább is közönye miatt kell kezelni. És éppen ezért ott kell lenni a szakképzett, a jelenleginél sokkal magasabb pszichológiai ismeretekkel rendelkező pedagógusnak, ahol ezt a veszélyeztetett gyermekek száma, összetétele igényli. Tudom, hogy az iskolaorvosi hálózatot sem sikerült mindenhol kiépíteni, de szerintem bizonyos területeken még ennél is fontosabb, és nagyobb szükség lenne az iskolapszichológusra, akinek munkája beépülhetne a helyenként már jól működő komplex gondozási hálózatba, ahol ugyanaz a team gondozza az alkoholista, idegbeteg szülőt, és sérült gyermekét. A társadalom, az Intéményesített Társadalom védi, támogatja a fogyatékos gyermeket. De a társadalmat egyének közvetítik a gyermekek felé: egészséges gyermekek és felnőttek, akik vagy közönyösek, vagy sajnálkozók, olykor — sajnos — kegyetlenek is a betegekkel. Nem újabb bizottságokra, nem újabb hálózat kiépítésére van szükség, hanem több gyógypedagógus szakemberre, akik szeretik a gyerekeket és akik gyógypedagógusok akarnak is maradni, több státusz, és sokkal, de sokkal emberibb szemlélet kell e kérdés megoldásához. Bízom abban, hogy majd az Országgyűlés elé kerülő új oktatási törvényjavaslatban a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt kap a sérült, fogyatékos, beteg gyermekek sorsa, s a gyógypedagógus oda is eljut, ahol igazán szükség van rá. A Fejér megyei képviselőcsoport és a magam nevében az előterjesztést elfogadom, támogatom. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tarjányi Béláné képviselőtársunk felszólalása következik. TARJÁNYI BÉLÁNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Elvtárs! öröm, hogy a jövő generációját a szocializmus építésének munkáját tőlünk átvevő nemzedék életre készítését szolgáló köz- és felsőoktatás fejlesztési programját tárgyaljuk. Jóleső érzés, hogy hosszú távra tekinthetünk előre, amikor az oktatás egészének megújításáról, az intézményrendszer és az abban folyó nevelő-oktató képzési tevékenység tárgyi, személyi feltételeiről, tartalmi és irányítási továbbfejlesztéséről gondolkodunk. A kor, amelyben élünk és amely főleg a fiatalok előtt áll, minden téren sürget minket. Gazdasági-társadalmi-kulturális életünknek egyformán mottója és motorja a gyorsabb, nagyobb mértékű javítás szándéka, a színvonal emelése, a rugalmasság és a versenyképesség. Oktatásügyünk ezért nem maradhat el a kor követelményeitől. Ezért is hangsúlyozza a program a nevelő-oktató munka eredményességének, hatásfokának egyre erőteljesebb növelését. Mi, pedagógusok, látjuk, érezzük, milyen nagy szükség van a műveltség-tartalom, a tanítás, tanulás módszereinek korszerűsítésére, az egész iskolai nevelés, az iskola belső világának és kapcsolatrendszerének folyamatos felújítására. Mégis, szárnyunkat szegi azoknak a tárgyi és személyi feltételeknek hiánya, amelyekkel szinte naponta találkozunk a közoktatás általános iskolai munkájában és amelyek Pest megyében különösen szembetűnőek. Tisztelt Országgyűlés! A nagylétszámú korosztályok belépése az általános iskolába az 1976—77-es tanévben kezdődött megyénkben. Számuk a most folyó tanévben százhuszonegyezer. Fogadásukra fel kellett és fel kell készülnünk, mert a VII. ötéves tervre 125 ezer általános iskolást várunk. A figyelmes, segíteni kész központi tervezés, a széles körű társadalmi összefogás eredményeként, amely megsokszorozta lényegesen a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat, a negyedik és az ötödik tervidőszakban kiemelt iskolaprogram valósult meg megyénkben. 1353 tanterem létesült; 812 új iskola, illetve bővítések során, 541 pedig egyéb módon került az oktatás szolgálatába. A VI. ötéves tervben is kiemelt feladat az általános iskolai fejlesztés. Ezzel a nagyon dinamikus fejlesztéssel is azonban csak az iskolahálózat feltételeinek szinten tartását tudjuk biztosítani, de nem sikerült elérnünk, hogy megyénk az ellátottság tekintetében előbbre léphetett volna. A váltakozó tanítás aránya — bár némileg csökkent —, még mindig 33 százalék, több mint negyvenezer gyermek tanul így. Választókerületem iskoláiban is váltott, vagy részben váltott műszakú tanítás folyik, legtöbbjében igen rossz körülmények között, ahol a működési feltételek az elviselhetőség határain vannak. Az egy tanulócsoportra, -egy osztályteremre, egy pedagógusra jutó tanulók számát tekintve megyénk az országos rangsorban a 17—19. helyet foglalja el. Elképzelhető, milyen nehéz a szinten tartás az iskolák munkájában egy községen belül. Megyénk alsófokú iskolahálózatában az intézmények egynegyede rendelkezik igazán a működés feltételeivel. Mintegy fele részleges, vagy teljes felújításra szorul, 25 százaléka felújíthatatlan állagát tekintve alkalmatlan a nevelő-oktató tevékenységre. Mint már képviselőtársaim említették, az általános iskolákban, így nálunk is, fokozódó társadalmi igény az egésznapos nevelés, amelynek feltétele a napközi otthoni ellátás, a gyermekétkeztetés folyamatos kiterjesztése. Az utóbbi 15 évben a vázolt fejlesztési program megvalósítása a napköziotthoni ellátottság 15 százalékról 36 százalékra emelését tette lehetővé, s ez önmagunkhoz mérten nagy fejlődés, de ezzel is elmaradunk az országos átlag mögött, s az ellátás megyén belül is erős eltéréseket mutat. A további fejlődés akadálya az iskolák zsúfoltsága, az étkezési kapacitás bővítésének behatárolt lehetőségei. Pedig a család, a dolgozó szülők segítséget várnak az iskolától gyermekük egésznapos elhelyezése gondjának megoldásában is. Mi pedagógusok tudjuk, hogy a lassabban haladó, több segítségre szoruló, főképpen a veszélyeztetett helyzetben élő gyermekek felzárkóztatásának egyik leghatásosabb eszköze az egésznapos nevelés formájában rejlik. Mivel napkö-