Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.
Ülésnapok - 1980-26
1683 Az Országgyűlés 26. ülése, 1984. április 12-én, csütörtökön 1684 egyedi ügyekben előforduló törvénysértés esetén a jogorvoslati rendszer keretében továbbra is a megfelelő szervhez, tanácsokhoz vagy bíróságokhoz fordulhatnak. 1 Az Alkotmányjogi Tanács feladataira, szervezetére, eljárási rendjére vonatkozó törvényjavaslatot, valamint az Országgyűlés ügyrendjének kiegészítéséről szóló előterjesztést a Borsod megyei képviselőcsoport és a magam nevében elfogadom, elfogadásra ajánlom. Köszönöm a türelmet. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslathoz hozzászólásra több jelentkező nincs, ezért a vitát bezárom. Dr. Markója Imre igazságügyminiszter elvtárs kíván szólni. DR. MARKÓJA IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Miután a jogi bizottság képviseletében felszólaló Antalffy elvtárssal, valamint Mátay és Sándor elvtársak hozzászólásaival is egyetértek, x úgy vélem, nincs szükség válaszadásra. Köszönöm az elismerő szavakat; és azt a segítséget, amelyet a képviselő elvtársak részben a parlamenti bizottsági üléseken, másrészről pedig itt az Országgyűlés plénumán is adtak a törvényjavaslat megfelelő előkészítéséhez. Kérem, a Tisztelt Országgyűlést, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot, annak írásos és szóbeli indokolását a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság által beterjesztett módosításokkal együtt szíveskedjék elfogadni. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság kinyomtatott és képviselőtársaim között szétosztott jelentésében módosító javaslatot terjesztett elő a törvényjavaslathoz. Kérdem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a bizottság módosító javaslatát? Aki igen, kérem kézfelemeléssel szavazzon. (Megtörtént.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság módosító javaslatát elfogadta. Most kérdem az Országgyűlést, hogy az Alkotmányjogi Tanácsról szóló törvényjavaslatot általánosságban és a már megszavazott módosításokkal részleteiben elfogadja-e? Aki igen, szíveskedjék kézfelemeléssel szavazni. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés az Alkotmányjogi Tanácsról szóló törvényjavaslatot általánosságban és a már megszavazott módosításokkal részleteiben egyhangúlag elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság javaslatot terjesztett elő az Országgyűlés ügyrendjének kiegészítésére az Alkotmányjogi Tanács működéséről. Kérdem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a bizottság javaslatát? Aki igen, kérem kézfelemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm, Van-e valaki ellene? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság javaslatát az Országgyűlés ügyrendjének kiegészítéséről egyhangúlag elfogadta. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Napirend szerint következik a népi ellenőrzésről szóló 1968. évi V. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Borbándi János elvtársat, a Minisztertanács elnökhelyettesét illeti a szó. BORBÁNDI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Az Országgyűlés tevékenysége során megkülönböztetett figyelmet fordít az államélet, a szocialista demokrácia fejlesztésére. Elegendő, ha csak a legutóbbi három ülésszakra utalok. A múlt év nyarán a Minisztertanács — az 1980—1983 közötti időszakban végzett munkájáról beszámolva — több olyan megtett vagy tervezett intézkedésről adott tájékoztatást, amelyek az állami intézményrendszer fejlesztését szolgálják. Az őszi ülésszakon a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke ismertette a népi ellenőrzés tevékenységét, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatait, s végül decemberben az alkotmány módosításáról, valamint a választójogi rendszerről szóló két törvényjavaslat megvitatására és elfogadására került sor. Ez a folyamat két újabb törvényjavaslat beterjesztésével a mostani ülészakon is folytatódik. Az egyik az előző napirend során elfogadott törvény az Alkotmányjogi Tanács feladatairól, szervezetéről és működéséről, a másik pedig a népi ellenőrzésről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat, amelyet a Minisztertanács megbízásából most az Országgyűlés elé terjesztek. Tisztelt Képviselő Elvtársak ! Szocialista társadalmi rendszerünk az állami és a társadalmi ellenőrzés a munkásosztály és az egész dolgozó nép érdekeit szolgálja, céljaink valóra váltását segíti. Fontos szerepe van az ellenőrzésben a dolgozók személyes részvételének, a szocialista demokrácia különféle intézményeinek, a közéleti, az üzemi, a lakóhelyi demokrácia számos fórumának. Az állami munkában az irányítás és az igazgatás valamennyi területének nélkülözhetetlen eszköze, a vezetői tevékenység elválaszthatatlan, szerves része az ellenőrzés. Fő célja és rendeltetése a hatályos rendelkezések, illetve a döntések végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérése, a végrehajtás során felmerült problémák észlelése, a hibák okainak feltárása, elsősorban annak érdekében, hogy a vezetés a szükséges következtetéseket levonhassa, és megfelelő intézkedéseket tehessen. I Hazánkban az állami szervezet és az állami irányító tevékenység fejlődésével párhuzamosan — annak részeként —, kiépült és megszilárdult az állami ellenőrzés szocialista rendszere, amelynek több formája és intézménye működik. Ezek központi irányítása, munkájuk koordinálása, a közöttük levő munkamegosztás kialakítása és együttműködésük biztosítása fontos kormányzati feladat. Az állami ellenőrzésnek — a korábbi társadalmakhoz képest alapvetően megváltozott — eszmei-politikai tartalmát, a társadalomnak az ellenőrzéshez való új viszonyát legszemléletesebben az ellenőrzés sajátos formája: a népi ellenőrzés léte és működése tükrözi. Ez a szervezeti működési forma egyesíti az ellenőrzés állami és társadalmi jellegét.