Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-22

1457 Az Országgyűlés 22. ülése, 1983. október 20-án, csütörtökön 1458 eszközöket kellene jobban kihasználni. A jelen helyzetben előtérbe került ugyan egy egészséges munkaerőmobilitás támogatása, amelynek hatásá­ra kevésbé hatékony területekről a gazdaságilag jobban működő területek felé mozogna a létszám. De vajon, ha a jelenlegi szoros bérszín vonalpolitika akadályozza még a jól működő vállalatok munka­erő-megtartását is, nem kerülnek-e ezek a jó válla­latok is a kevésbé hatékonyak közé? Kimondhatjuk, hogy a munkaerő megtartásá­nak vagy átirányításának egyik legfontosabb felté­tele a megfelelő bérszínvonal, többletkere­set. Engedjék meg, hogy itt elmondjak egy példát. Az egyik vezető a szakmunkással találkozott és mondja, hogy ezt és ezt a bizonyos munkát el kell végezni, amiért ennyi és ennyi bért tud csak fizet­ni. Egy idő múlva a szakmunkás megszólal és a kö­vetkezőket mondja: „ne a fülembe mondja ezeket, hanem ide a markomba tegye ezt a propagandát." A jelenlegi bérszínvonal-szabályozás nem differen­ciál kellően a kis és a nagyobb hatékonyságú válla­latok között inkább ezek nivellálását célozza. Weiszböck elvtársnő említette már, hogy a haté­konysággal kapcsolatban hogyan alakul a helyzet. Engedjék meg, hogy megerősítsem: egy 6 százalé­kos jövedelmezőségű vállalat és egy 20 százalékos jövedelmezőségű vállalat között mindössze 1,2 szá­zalékos bérdifferencia lehetséges. Azt hiszem, érthe­tő, hogy ezért senki sem megy a nagyobb hatékony­ságú területek felé. Ezt a különbözetet a munkás néhány órai munkával bepótolhatja még a vállala­ton belül is, nem beszélve arról, hogy az egyéb, vál­lalaton kívüli lehetőségek még ennél nagyobbak. A munkás becsülete, a munkaszeretete önmagá­ban nem elég ösztönző. A valóban nagyobb ösz­tönzést a magasabb kereseti lehetőség jelenti. Bér­adózási rendszerünk nagyobb progresszív adóval terheli a magasabb hatékonyságú vállalatokat, pe­dig az innovatív, kezdeményezőkészebb, és sokkal nagyobb kockázatot viselő gazdálkodó egységeket kellene támogatni legalább a hatékonyságuk növe­lésének az arányában. E kérdéscsoporthoz kapcsolódva kell még ár­rendszerünkről is szólni néhány szót. Már beszéltem arról, hogy a bútoripart hátrányosan érinti, hogy a fűrészáruk árdifferenciálása nincs arányban a minő­ségük által indokolttal. Vagyis a szabványokat, minőségi követelményeket 1980-ban az árak ren­dezésénél nem igazítottuk a világpiaci színvonal­hoz. Meglátásunk szerint az egészséges ármoz­gásnak a piaci ármozgások hajtóerejeként és nem fékezőjeként kell működnie. Kapjon többet a ter­mékéért, érjen el magasabb eredményt az a vállalat, amely újdonságot, keresett cikket termel, de ne él­vezhesse ezt az előnyt az, aki monopolhelyzetben van és termékei meg sem közelítik a legfejlettebb színvonalat. Árrendszerünk se kösse meg a kezdeményező­kész vállalatok és vezetőik mozgásképességét, sok­kal rugalmasabban segítse a valóságos hatékony­sági többlet-produkálókat. Hozzászólásomban szerettem volna elkerülni a problémák felnagyítását, vagy azt, hogy azok megoldásáért a saját felelősségünket és tenniaka­rásunkat mellőzzük. A jelenlegi helyzetre jellemző egyensúlyi problémák visszafogást, áldozatokat várnak el társadalmunktól, a vállalatoktól, de népünktől is. Arra azonban fel kell figyelnünk, hogyha a belső piacot egyértelműen alárendeljük a külsőnek — akkor, amikor még a belső piac versenye a valóságban ki sem alakult —, ebben az esetben elveszíthetjük azt a külső piacot is, amely mindennél nagyobb versenyképességet követel. Alkalmazkodnunk kell a megváltozott körül­ményekhez, de ebben szerepet kell kapnia a na­gyobb kezdeményezőkészségnek, a minőségileg nagyobb hatékonyságot ígérő szervezettségnek, nem utolsósorban a takarékos szemléletnek. A Zala megyei képviselőcsoport nevében Mé­hes miniszter elvtárs beszámolóját elfogadom, kép­viselőtársaimnak elfogadásra javasolom. Köszönöm a türelmüket. (Taps.) ELNÖK : Szólásra következik Hegedűsné Har­gitai Ágnes képviselőtársunk. HEGEDŰSNÉ HARGITAI ÁGNES: Tisztelt Országgyűlés! A Miniszter elvtárs szóbeli és írásbeli beszámolóját elfogadom. A jelenlegi világgazdasági és politikai helyzetben átérezve népgazdaságunk gondjait, nagyra értékelem iparvállalataink erőfe­szítéseit és áldozatait, amelyet az utóbbi három évben hazánk külkereskedelmi mérlegének javítása, költségvetési egyensúlyunk biztosítása érdekében tettek. Mint az egyik legnagyobb ipari megye kép­viselője, a megyei helyzetből, és vállalatom, a Diós­győri Gépgyár tapasztalataiból kiindulva iparunk néhány gondjával kívánok foglalkozni. Kedves Képviselőtársaim! Az írásos anyag és Méhes elvtárs szóbeli beszámolója is jelentőségének megfelelően foglalkozik iparunk egyik legfontosabb kérdésével, az anyag- és energiatakarékossággal. Hogy e területen még milyen óriási lehetőségeink és tennivalóink vannak, azt néhány számadattal kí­vánom érzékeltetni. Á Diósgyőri Gépgyár termelési értékének mintegy 60 százalékát teszi ki az anyagköltség. 1982-ben felhasználtunk mintegy 60 ezer tonna alapanyagot. Ebből a 60 ezer tonna alapanyagból 20 ezer tonna hulladék és forgács ke­letkezett. Legkedvezőtlenebb az anyagkihozatal a szabadalakítású kovácsolt gyártmányoknál, a vasúti kerékpártengelyek gyártásánál. Erről szólt Méhes elvtárs is expozéjában; hogy azt a DIGÉP nagyon sok helyre exportálja. À szabványos techno­lógia-ráhagyást meghaladó többletanyag leforgá­csolására évente 270 ezer normaórát, 130 szak­munkás évi kapacitását használjuk fel. A másik hasonló gondot okozó terület az önt­vényellátás. Öntödéinkből nagyon kevés olyan önt­vényt kapunk, amelyek javítás nélkül felhasznál­hatók. Az öntvények minőségi hibáinak nagy há­nyada csupán a forgácsoló megmunkálás során de­rül ki. Az öntvényhibák elsősorban a szivattyúgyár­tást nehezítik meg. 1982-ben az öntvényselejt ja­vítására és a selejtöntvények megmunkálására olyan mértékű forgácsoló kapacitást használtunk fel, amellyel 1600 darab szivattyút gyárthattunk volna. A túlzott anyagfelhasználás miatti éves válla­lati kár közel meges yezik a DIGÉP evi nyereségé­vel. E problémák megoldása érdekében két irányban kell lépéseket tenni. Egyrészt nem szabad megállni a kohászat fejlesztésével. A nagy anyagi áldozatok árán kialakított metallurgiai fejlesztésnél nem sza­bad megállni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom