Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-22

983. október 20-án, csütörtökön 1448 1447 ! Az Országgyűlés 22. ülése, li jetunióba irányuló — exportkötelezettségeinknek a legtöbb gondunk a tőkés exportfeladatok teljesítésével van. Azok a világgazdasági hatások, amelyekről a beszámolóban Méhes elvtárs is szólt, a ruhaipart is rendkívül érzékenyen érintették. Ezekre a változásokra nem tudtunk elég rugalmasan reagálni. Versenyképességünk még elmarad a nemzetközi színvonaltól. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy a közgazdasági szabályozók sem reagáltak elég rugalmasan, és ezt mi is megéreztük az üzemekben. El szeretném mondani, hogy a ruhaipari dolgozók vállalják a tőkés export fokozásával járó nehézségeket. Vállaljuk a kis szériás, szinte szalonmunkának beillő minőségi munkák teljesítését. Nap mint nap érezzük a tőkés megrendelők fölényességét akkor, amikor a bérmunka-partnerek az alapanyagot késve és hiányosan küldik, ugyanakkor a szállítási határidőhöz ragaszkodnak. Az ütemtelenség miatt ezért gyakorivá váltak a túlórázások is. Munkavégzésünk körülményei ugyanakkor több lényeges kérdésben nem változtak. Nagy gondunk, hogy az alap- és kellékanyag-ellátás helyzete a textilruházati iparban messze elmarad a kívánt szinttől. Az alapanyaggyártó vállalatok többségének késedelmes szállításai komoly mértékben veszélyeztetik az exportkötelezettségek teljesítését és zavarják a belföldi ellátást. Az import-lehetőségek beszűkülése, megértve a népgazdaság jelenlegi helyzetét, tovább nehezítette a vállalati munkát, amely különösen 1983 első félévében komoly termelésvisszaesést okozott. Ugyanakkor a másik oldalon az ország fizetőképességének javítása érdekében a textilruházati ipartól magasabb exportteljesítményeket várnak el. Az alapanyaggyártó vállalatok is igyekeznek növelni a nem szocialista exportjukat. Szabályozórendszerünk is erre ösztönzi őket. Népgazdasági szempontból viszont előnyösebb lenne a magasabb feldolgozási arányú késztermék értékesítése. Javasolnánk, hogy a központi irányítószervek fokozottan segítsék elő az alapanyagot és készterméket előállító vállalatok együttműködését és erre jobban ösztönözzenek. Az importnál kérjük, vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a termelővállalatok a nem szocialista export teljesítésük egy bizonyos részét, például 20—25 százalékát kapnák meg import-keretként, amelynek beszerzéséről szabadon dönthetnének. Az import-keret így nem haladná meg a népgazdaságilag az iparágra előírt szintet, az elosztása viszont reálisabb lenne. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném elmondani, hogy a textilruházati iparban a fizikai dolgozók 80 százaléka szoros normák között, szalagrendszerben, két műszakban dolgozik. A termelést magasfokú munkamegosztás és munkaszervezés jellemzi. Az elmúlt öt évben csaknem minden vállalatunknál sor került valamilyen módszerrel végrehajtott üzemi- és munkaszervezésekre, amelyek megkövetelik a fegyelmezett munkavégzést. Szakágazatunk élen jár ezeknek az alkalmazásában és e módszerek teljesítésében. A termelékenység növelésével igen jó eredmények születtek, ugyanakkor jelentősen megnövelték a munkások idegi igénybevételét. Az elmondottakkal azt kívántam alátámasztani, hogy a ruhaipari dolgozók a népgazdasági céloknak megfelelő könnyűipari üzemekben egyáltalán nem könnyű munkát végeznek. Egyre feszítőbb ellentmondássá válik, hogy a ruhaipari bérek nem fejezik ki munkánk társadalmi elismerését. Az utóbbi években a bérek és a keresetek növekedése elmarad a kívánt szinttől. 1982-ben a fizikai dolgozók átlagbére 3556 forint volt. 1983 első félévében is — a minimális, két százalékos emelkedéssel — 3616 forintnál tartunk. Az elmúlt évek adataiból az derül ki, hogy míg az átlagosnál kedvezőbb jövedelmezőséggel dolgozunk, a ruhaipari bér- és keresetnövekedés jelentősen elmarad a felügyeleti könnyűipar, illetve a felügyeleti ipar bér- és keresetnövekedésétől. Ez az „olló" 1980-hoz viszonyítva tovább nőtt. Az iparhoz képest például az akkor 20 százalékos elmaradásunk 1982 végére 23 százalékra nőtt. A szűkös bérfejlesztési lehetőségek miatt a vállalatok bérpolitikai célkitűzéseinek megvalósítására, így elsősorban a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a magas szakképzettségű dolgozók, a nagyobb felelősséget igénylő munkakörök differenciált elismerésére nem képesek. A legsürgetőbb feszültségek megoldása újabb feszültségek kialakulásához vezet. Ezért arra kérem az illetékeseket: tekintsék át a szabályozórendszert, annak érdekében, hogy a teljesítmények, a jövedelmezőség növekedése és a bérfejlesztési lehetőségek között szorosabb kapcsolat érvényesüljön. A magas tőkésexport részarány és a jó hatékonyság mellett legyen a mainál jobb lehetőségük a vállalatoknak a bérek növelésére. Ennek az ellentmondásnak a megszüntetése a ruhaiparnál annál is inkább sürgetőbb, mert elsősorban a bérhelyzetünkkel függ össze a fizikai létszám nagymértékű csökkenése. 1980-hoz viszonyítva 2500 fővel csökkent a létszámunk 1982 végéig, és ez a tendencia 1983 első félévében tovább folytatódott. A csökkenés rontja a termelőeszközök kihasználtságát, automatikus költségnövekedést okoz. Ha ez az eláramlás továbbra is ilyen ütemű lesz, az veszélyeztetni fogja exportfeladataink teljesítését és a színvonalas belföldi ellátás biztosítását. Végül még egy kérést szeretnék tolmácsolni az ipari miniszter elvtárs felé. Ismerjük a Központi Bizottság 1983 júniusi határozatát, tudjuk, hogy a minisztérium rendelkezik iparpolitikai koncepcióval. Ezekben azonban igen kevés szó esik a textilruházati iparról, pedig az itt dolgozókat, közvetlen munkatársaimat is foglalkoztatja az a kérdés, hogy van-e igazán perspektívája a szakágazatunknak. Én úgy gondolom, hogy igen. De szeretnénk ha különböző előterjesztésekben és a nyilvánosság előtt is és az iparon belül rólunk is több szó esne. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakkal egy kis létszámú, de mint a belföldi ellátásban fontos szerepet betöltő, mint a népgazdaság számára szükséges exportot lebonyolító szakágazat helyzetének, gondjainak bemutatásával kívántam a beszámolóhoz kapcsolódni. Szeretném megerősíteni, hogy a ruhaipari dolgozók készek cselekvően részt venni az ipar feladatainak megoldásában. Ehhez azonban szükséges az itt dolgozók megtartása, elismerésük növelése. Kérem gondjaink figyelembevételét, lehetőség szerint megoldását az ipar jövőjének alakítása során.