Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-14

851 Az országgyűlés 14. ülése, 1982. március 26-án, pénteken 852 hasznú tanfolyamokat, programokat kívánunk megyénkben beindítani, biztosítva az egyéni és vállalati érdekek összhangjának lehetőségét is. A közművelődés minden intézménytípusánál tetten érhető a differenciáltabb, a valós igényekkel és lehetőségekkel mindinkább számoló szakmai gondolkodásmód. Nagyon sok előremutató kezdeményezés segíti a kiemelt művelődéspolitikai célok megvalósítását. A közművelődésben dolgozók hivatástudattól vezérelt derékhada jó szellemben végzi munkáját. Törekszik a változó társadalmi igények gyors felismerésére, és azokra adandó megalapozott művelődési válaszokra. Súlyos gond ugyanakkor, különösen a községi közművelődésben a szakember-ellátottság gyengesége. A művelődésügyben korábban végbemenő, szervezetileg indokolatlan differenciálódás következtében nagyon sok lelkes szakembert, pedagógust veszítettünk el. Most már évtizedes tapasztalataink is bizonyítják, hogy helyükre minden állami erőfeszítés ellenére sem tudunk mindenhol szakképzett népművelőt állítani. Ennek okai között természetesen látnunk kell azokat a súlyos gondokat, melyek megnehezítik a közművelődési dolgozók munka- és életkörülményeit. Az átlagostól eltérő, rossz munkaidő-beosztás, az alacsony és szinte egyáltalán nem kiegészíthető fizetés, az ezt súlyosbító lakásgondok, a sehova nem tartozás érzete, a községi mindenes szerep alacsony társadalmi presztízst biztosít ennek a szakmának. Az így kialakult rossz helyzet eredményezi, nemcsak a mi megyénkben, a szakképzettek más területek felé orientálódását, és ezzel együtt az évi 20—30 százalékos fluktuációt, a szakképzetlenek, pontosabban az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők nagy számú, rendeletekkel megakadályozhatatlan beáramlását. Sokszor és sokat beszéltünk már korábban is erről — éppen a párthatározat és a törvény előkészítésének idején is —, de igazán hathatós, ezt a folyamatot megállító és visszafordító intézkedések nem születtek. Ma már egyértelműen látszik, hogy ez nem pusztán fizetés kérdése — bár az is —, hanem sok minden egyéb. Még az intézményi integráció sem oldja meg személyi gondjainkat, legfeljebb egy időre elterelődik erről a figyelem. Feltétlenül indokoltnak és nagyon időszerűnek látnánk azt, hogy a tárca segítséget nyújtson ebben a helyi próbálkozásokhoz. Új, minőségileg magasabb rendű kérdések is jelentkeztek az utóbbi években a megye kulturális, szellemi életében. Fel kell ismernünk: a lakosság széles rétegei mélyen érdeklődnek a szűkebb környezetükre, a Viharsarokra, az Alföldre vonatkozó tudományos kutatások népszerű formában megfogalmazott újabb eredményei iránt. Az Akadémia és intézetei, továbbá a megyei közgyűjtemények, az alkotó értelmiség bevonásával, tudatos megyei koordinációval ennek az igénynek a kielégítésében jelentősen előbbre léptünk. Erre alapozva alakítottuk ki a megyei könyvkiadás mennyiségben valamelyest csökkenő, ugyanakkor tervszerűbb irányát, szerkezetét, ami minőségi változást eredményezett. A hagyományok és a mai igények ismeretében a megye szellemi arculatának kialakulásakor egyik legdöntőbb szervező erőként és kultúraterjesztő eszközként számítunk a könyvkiadásra, és természetesen a könyvre. Tudomásunk van a művelődési tárca könyvkiadást decentralizáló szándékáról, örömmel vállalnánk mi is ebben kísérleti szerepet, amihez a megye nyomdai adottságai is jó hátterül szolgálnak. Természetesen a közművelődésben 6—7 év igazán jelentős változásokra nem elegendő, legfeljebb a folyamat felerősödő vagy legyengülő összetevői érhetők tetten. Ehhez a munkához jó alapot biztosít, indulást ad a minisztériumi beszámoló tárgyilagosságával, eredményeket és gondokat egyaránt felvonultató tartalmával, ezért ezt Békés megyei képviselőtársaim és a magam nevében is elfogadásra javaslom. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Nagy Pálné képviselőtársunk. NAGY PÁLNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A közművelődésről szóló törvény előterjesztésekor fogalmazta meg Pozsgay elvtárs: a törvény tág teret kíván nyújtani a közművelődési tevékenységnek, minden haladó, előremutató kezdeményezésnek. Hogy elérjük a célt, melyet közművelődési törvényünk megfogalmaz, a múlt és jelen adottságainak megfelelően területenként más és más úton kell járnunk. Ezt tapasztaltam négy évtizedes pedagógusi munkámban, amely a közművelődéssel mindig összekapcsolódott. Akkor is, amikor zalai kis falu egyedüli tanítója, nagyközség múzeumvezetője, vagy mint országgyűlési képviselő törekedtem a közművelődési feladatok megvalósítását segíteni. Most szeretnék számot adni a közművelődés tervezése és szervezése zalai útjáról, és arról, hogyan látjuk az oktatás és a közművelődés közelítésének megvalósítását. Zala megyére is jellemző volt az elmúlt évtizedben a magyar társadalom alapvető folyamata, a városiasodás. A közművelődés a maga tevékenységével és intézményfejlesztési törekvéseivel szükségképpen ezt követte. Az így kialakult helyzetben két területen keletkeztek kulturális ellátottsági feszültségek: a gyorsan növő városi lakótelepeken és az egyre fogyó lélekszámú falvakban. Megyénkben is a gyors ipari felemelkedés nagyarányú városiasodással, a községekben gazdasági és igazgatási integrációval párosult. A falusi iskolák tanulólétszáma ugyanakkor meredeken esett. Ebben a helyzetben arra törekedtünk, hogy a gazdasági fellendülést felhasználjuk a közművelődési intézményrendszer gyors fejlesztésére, kialakítsuk a város és vonzáskörzeti, a kulturális alközponti és a helyi közművelődési intézményhálózat. A központokban a kisugárzás, a községekben pedig a fogadás feltételeit akartuk biztosítani. Ennek érdekében épült meg a négy városi művelődési központ. Kialakítottunk 12 iskolai és közművelődési alközpontot, és ezért hoztuk létre — főként a kiürült, egy-két termes iskolák átalakításával —, hat község kivételével a helyi közművelődési intézményeket. Ezzel a programmal egy időben a közművelődési szakemberek száma is gyorsan növekedett (például a főhivatásúak létszáma 90 százalékkal). A látványos, gyors fejlődésnek megvolt a maga