Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-3

143 Az Országgyűlés 3. ülése, 1980. szeptember 26-án, pénteken 144 rülmények között gazdálkodó üzemek rentábilissá tételének más lehetőségeit kell továbbra is kutatnunk. Nagy általánosságban az is igaz, hogy a nem lebecsülendő fejlődés ellenére termelőszövetkezeteink csak részben használták ki a melléktevékenységben rejlő lehetőségeket. Ma viszont ismereteink szerint a pillanatnyi lehetőségek korlátozottabbak és a partnerek is tartózkodóbbak lettek. Merjük remélni, hogy ezt csak átmeneti állapotnak kell tekinteni. A témával kapcsolatban befejezésként még két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik, hogy a tapasztalatok alapján új ipari tevékenység megszervezése, ahol a feltételek, a munkaerő, az épület, a berendezés, a fejlesztési eszközök adva vannak, csak akarat kérdése. A jó műszaki szakember, mérnökemberek foglalkoztatása viszont nem ilyen egyszerű. Kívánatos volna, hogy az arra rászoruló termelőszövetkezetekben a melléktevékenységi ágazatban biztosítsunk megfelelő szakembereket dotációval. Ennek egyelőre akadálya pillanatnyilag az alacsony létszámkeret, amelyet Békés megyében ilyen célra kapnak. A másik: arra kérem az illetékeseket, vizsgálják meg, hogyan lehetne egyszerűsíteni a melléktevékenység engedélyezését. Ennek útja ugyanis ma rendkívül hosszadalmas, ahány ágazat, annyiféle módszer szerint írták elő az engedélyezési eljárást, s ma egy új tevékenység alapszabályba történő felvételéhez 15—20 fórumot kell megjárni és ez a bonyolult procedúra nem éppen kedvcsináló. Lenne egy javaslatunk, amely ugyan rendkívül egyszerűnek látszik, éppen ezért nem tudom, hogy egyetértésre fog-e találni az illetékeseknél, hogy mi helyesnek tartanok a melléktevékenységek engedélyezési eljárását megyei hatáskörbe adni. Van olyan félhivatalos információm, hogy e vonatkozásban, mármint a melléküzemági tevékenységgel kapcsolatban, intézkedés van előkészítés alatt. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül engedjék meg, hogy a magam és Békés megyei képviselőtársaim nevében elfogadásra ajánljam a Lázár elvtárs által előterjesztett munkaprogramot. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a kormányprogramról folytatott vitában összesen 17 képviselőtársunk fejtette ki véleményét. Hozzászólásra több jelentkező nincs, a vitát bezárom. A felszólalásokra Lázár György elvtárs, a Minisztertanács elnöke kíván válaszolni. LÁZÁR GYÖRGY: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! A kormány és a magam nevében minden felszólaló képviselőtársamnak megköszönöm az előterjesztett munkaprogramhoz adott egyetértését, a munka jobbítását célzó javaslatait, indítványait és a végrehajtáshoz ígért segítséget. Számunkra külön is fontos és megtisztelő a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának programunkhoz biztosított, nélkülözhetetlen támogatása, amit Kádár János elvtárs tolmácsolt. Azon leszünk, hogy munkánkkal megfeleljünk annak a várakozásnak és bizalomnak, amely a képviselők felszólalásaiban kifejezésre jutott. A másfél napos vita, amelyben társadalmunk minden osztályának és rétegének képviselője szólt, méltó folytatása volt annak a nagy jelentőségű politikai eseménysorozatnak, amely márciusban, pártunk XII. kongresszusával kezdődött. A vita egyben fontos hozzájárulást jelentett a végrehajtás megszervezéséhez is, hiszen elsősorban arról volt szó: mit és hogyan kell tenni annak érdekében, hogy közös és nagy nemzeti programunk, a fejlett szocialista társadalom építése sikeresen folytatódjék, abban a szellemben és annak a politikának a jegyében, amelyet a XII. kongresszus határozott meg. A felszólalásokban volt néhány olyan viszszatérő elem, amelyek valójában nem újak, mégis különösen fontosak. Ezek: az egyetértés megerősítése a politikával; a szocializmus, a béke és a haladás mellett való elkötelezettség és a vélemények őszinte, nyílt megfogalmazása. Voltak a vitának azonban új, nagyon biztató és számomra — őszintén szólva — igen rokonszenves vonásai is. Mikre gondolok? Először arra a fokozódó és kritikus igényességre, ami a felszólalások többségét jellemezte. Másodszor arra, hogy most úgyszólván minden felszólalásban elsősorban az ország, a nagyobb közösség ügye kapott hangsúlyt. Harmadszor arra a megközelítésre, amely nemcsak kívülről várja a megoldást, hanem azt keresi, mit tehetnek a közvetlen érdekeltek, legyen szó termelési vagy városfejlesztési vagy bármely más feladatról. Végül a vita rokonszenves vonása volt, hogy a gondokról szólva, azok megoldását kutatva is, érezhető volt nem a kötelező — ahogy mondani szokták — a kincstári, hanem a saját erőnk tudatára alapozott és a szocialista közösség erejéből is táplálkozó optimizmus. A vitának éppen ezek az általános jellemvonásai azok, amelyek emiatt lényegbevágó kérdésekben egyetlen felszólalóval sincs vitatkozni valóm. Ezért, s nem utolsósorban, mert Kádár elvtárs felszólalása külön is megkönnyítette nekem, a napirend előadójának dolgát, kérem önöket — egyetlen kérdést kivéve — tekintsenek el attól, hogy részletezve válaszoljak a vitában elhangzottakra. A kérdés, amire röviden, néhány szóval reagálni kívánok, Horváth Lajos elvtársnak a megjegyzése arról, hogy az országban bizonyos „pusmogás" van a személyi változásokkal kapcsolatban. Mit mondhatok erre? Azt mondhatom, hogy a legutóbbi személyi változásokban sincs semmiféle misztikus elem. Azt a bevált gyakorlatunkat követtük és fogjuk követni a jövőben is, hogy a munka követelményeinek megfelelően, az idő folyamatában, amikor erre megérett a helyzet, végrehajtjuk azokat a személyi változtatásokat, amelyek az ügy jobb szolgálatához szükségesek. Ez alkalommal is szeretném elmondani, hogy azokkal az elvtársakkal, akik legutóbb kiváltak a kormányból, sem politikai, sem egyéb természetű ellentéteink nincsenek. Ezek az elvtársak, akik most