Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-3
131 Az Országgyűlés 3. ülése, 1980. szeptember 26-án, pénteken 132 tett: „Tönkre fogunk menni." Amikor megkérdezték, hogy miért, így válaszolt: „Mert a mi munkásunk azt akarja, hogy neki a legfejlettebb ipari ország legmagasabb bérét fizessük, de ő csak azt a munkatempót teljesítse, ami maguknál megszokott." Vagy eszébe jut az embernek az egykori disszidens álma, amely szerint tulajdonképpen az lenne jó, ha itthon dolgozna, fizetést azonban Nyugaton kapna, s azt itthon költhetné el. Jó lenne, ha egy idő után senkinek sem lenne alapja az ilyen összevetésekre. Hogyan javítsunk a helyzeten? Talán nem árt, ha azt hangsúlyozzuk, hogy mi nem több fizikai erőfeszítést, nem vért és verejtéket követelünk a dolgozóktól, hogy — úgy mondjam — nem nagyobb fizikai erőkifejtésre, nem kenyérgőzre van itt most szükség. Nem azt hajtogatjuk, hogy dolgozzatok többet — mert az emberek nagy része enélkül is tisztességgel és becsülettel dolgozik —, hanem azt, hogy jobban kell dolgoznunk. A termelékenységet kell emelni, jobb üzemszervezésre és irányításra van szükség, a műszaki színvonalat kell fejleszteni, és természetesen jobban ki kell használnunk a munkaidőalapot is. Ezek a mi fő eszközeink. Előrehaladásunkban építünk a szellemi erők, értelmiségünk nélkülözhetetlen közreműködésére és egész társadalmunk alkotó erejére. Csatlakozom ahhoz, ami itt tegnap elhangzott, hogy társadalmunk nagyon sokat fejlődött, és magas fokú érettségről tett tanúságot a közelmúlt évek politikai és gazdasági feladatainak megoldásában. Enélkül nem is tudtunk volna megbirkózni megnövekedett feladatainkkal. Helyeslem, hogv a jövőben is a nemzeti jövedelem három százalékát fordítjuk a kutatásra és a fejlesztésre. Számítunk a műszaki és a humán értelmiség munkájára, a közoktatás dolgozóira, a pedagógusokra, akik sokat tesznek azért, hogy világnézetileg egészséges, szocialista gondolkodású és a szocialista erkölcs szellemében nevelt ifjúsága legyen a magyar néonek. A közvéleménv formálásában fontos szerepük van az íróknak, a művészeknek, a kiadóknak, a sajtó, a rádió és a televízió dolgozóinak is. Nem akarok belemerülni egy ilven kényes terület problematikáiába, de azt hiszem, hogy az irodalom, a művészetek is a dialektika, az élet törvénveinek megfelelően hullámvonalban feilődnek. Az előrehaladást olykor megtorpanások követik. Ez a dolog természete. Az irodalom, az egves művészetek terén tapasztalható visszahrízódás. begubózás, sőt még pesszimista hangvétel is. Nem akarok a lelkivilágukba beleavatkozni; iól tudom, hogv a pesszimistát nagyon nehéz úgy fellelkesíteni — hacsak nem konvakkal —. hogy ontimista legyen. (Derültsén.) De úgv gondoltam, hogy azért a következőket megemlítem: Egves fontos s néha költséges művészeti ágakban bizonyos művészek azt mondiák, ho<*v fő törekvésük az önmegvalósítás. Ez néha több millió forintba is belekerül, de én nem is ezt akarom szóvá tenni. Inkább azt szeretném kérni a művészektől, az íróktól, a köz vélem én v-formálás valamennyi tényezőjétől, hogy törekedve önmaguk megvalósítására, mert másképpen alkotni nem is lehet, szolgálják népünk önmegvalósítását, mert népünk a kapitalista igától megszabadulva, a szocialista rendszerben kibontakoztatta alkotóerőit, és valóban megvalósítja önmagát. A pesszimizmus sokszor hangulattól, s talán néha az életkortól is függ. De egy másfajta peszszimizmusról is szó van. Az irodalomban, a művészetekben vannak nemzetközi irányzatok, amelyek hullámzanak, váltogatják egymást. Tükrözik azt is, hogy a tőkések saját önigazolásukra gyakorta előszámlálják: a szocialista társadalmaknak is vannak problémái. Persze, hogy vannak, ezt mi tudjuk a legjobban. A kapitalizmusnak is, mind a kettőnek vannak problémái. Néha még az egymás közötti együttműködésben is, bizonyos relációkban. Én mindig állítottam: jó, hogy a világon van 14 — vagy nem tudom én hány — szocialista ország ennyi és ennyi problémával. Hozzáteszem: inkább lenne 28, mégha dupla annyi problémával is; én megszavaznám akár már hétfőtől kezdve. A nyugati világ igazi alkotói teljes joggal pesszimisták, ha saját kapitalista világuk jövőjére gondolnak. De divatból ezt nem kell átvenni, mert a szocialista és a kapiatalista rendszer problémáit illetően két különböző dologról van szó. A szocializmus problémái — bár néha igen fájdalmasak —, esetenként szülési fájdalmak, máskor gyermekbetegségek vagy a fejlődés betegségei. A kapitalista társadalmi rendszer betegségei pedig egy elöregedő és — mély meggyőződésem szerint —, pusztulásra ítélt társadalmi rend tünetei. Tehát azt kérném íróinktól, művészeinktől, hogy tükrözzék népünk valóságát. Ezt szoktam kérni akkor is, amikor egy-egy külföldi diplomatával találkozom. Ismerkedjen meg a magyar valóság tényeivel, és erről adjon hiteles tájékoztatást kormánvának. Se rózsaszínűre, se feketére ne fesse Magyarország kénét, mert mind a kettő a valóság torzítása. Az írók és a művészek is a valóságot adják vissza, mert ezzel segítik a legjobban törekvéseinket, népünk szocialista terveinek valóra váltását. Viszonzásul pedig azt tudom ígérni, hogv irányítási gyakorlatunk változatlan marad, itt sincs szó a vonal semmiféle ..kémén védéséről". A művelődés területén is megfelelő decentralizációt hajtottunk végre. A kormánvzati szervek természetesen kötelességük és felelősségük szerint iárnak el. amikor területük á+fogó és fontos kérdéseivel foglalkoznak. Ezek közé sorolom a Nemzeti Színház és az Oneraház kérdéseit is. Mi nem íriuk elő sem az alkotói stílust, sem azt, hogv mit írjanak, vagy müven szobrot készítsenek. A művészeti felhatok végrehajtása a művészre marad. Ez továbbra is í<?v lesz. mert {w helyes. Iránvmntató elvünk a marxista—leninista tudománv. Ez ió iránvtű. ezért a** követiük. Az elveket a valósággal e<*vbevetiük. tehát reális rvóinkat tűzünk ki. vagvis csak olvanokat. ampIvek megvalósításához megvannak a feltételek. Politikánk iránva. iellege. a szövetségi nolitika. a nártta<*ok és nártonkívüliek. a különböző világnézetű emV^rek összefogása bevált. A nárt a nén nélkül nem létezhet, s a kormánynak is -Szüksége van a tömegek támogatá-