Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-3
119 Az Országgyűlés 3. ülése, 1980. szeptember 26-án, pénteken 120 sükért vívnak. Kiállunk az afgán forradalom mellett. Támogatjuk a Közel-Kelet arab népeit — külön is említve a palesztin népet —, amelyek harcolnak a minden népnek kijáró törvényes jogok érvényesüléséért, az agresszió következményeinek felszámolásáért. A Palesztinai Felszabadítási Szervezetet a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének ismerjük el. Szolidárisak vagyunk Ázsia, Afrika, LatinAmerika népeivel, amelyek igazságos harcot folytatnak szabadságukért, függetlenségükért, egy új gazdasági világrend kialakításáért. Bővülnek kapcsolataink a gyarmati sorból nemrég felszabadult valamennyi fejlődő országgal — ezt kifejezi Losonczi elvtárs mostani afrikai látogatása is. Értékeljük az el nem kötelezett országok mozgalmát, mindazt, amivel ez a mozgalom hozzájárul a világbékéért folytatott küzdelemhez. Támogatjuk az el nem kötelezett államok minden olyan lépését, amely az imperializmus megfékezését szolgálja. Az utóbbi években a politikában — a nemzetközi politikában is — gyakran találkozunk az emberi jogok fogalmával. Ez valóban fontos, tiszteletre méltó gondolat, de talán szükség volna az emberi jogok fogalmának bizonyos tisztázására is. Ami bennünket illet, készek vagyunk ehhez hozzájárulni és a jogok érvényesülését mindenütt a világon elősegíteni. Meggyőződésünk, eddig a szocialista országok tették a legtöbbet ezen a téren, mert az élet nélkülözhetetlen alapfeltételeit jelentő emberi jogokat — mint például a létbiztonsághoz, a munkához való jogot —, mi jobban biztosítottuk, mint a kapitalista országok. Ezzel kapcsolatban azért meg kell említeni egy-két dolgot mindazon jóindulatú emberek számára, akik a tőkés világban is meggyőződésből vallják az emberi jogok szükségességét. Mi nem helyeseljük például, ha valaki valamely ország nevében egy másik országban akarja biztosítani az emberi jogokat. Azt tartjuk, hogy a felelős tényezőknek saját országukban kell érvényesíteni az emberi szabadságjogokat. Az emberi jogok kapcsán a népek jogára is gondolni kell, mert a kettő nagyon nehezen választható el egymástól. Miféle emberi jogokról lehet beszélni olyan népek esetében, amelyek elnyomás alatt élnek, és a világnak még mindig nem jelentéktelen részén kénytelenek elszenvedni a faji elnyomást és üldözést, a bőr színe alapján való megkülönböztetést, vagy a külföldi imperialista fegyveres beavatkozást? Érvényesülhetnek-e az emberi jogok ott, ahol az imperializmus megakadályozza, hogy nemzeti kincseikkel maguk rendelkezzenek, s elnyomják a népek elemi törekvéseit a szabadságra, a szuverenitásra, a gazdasági egyenlőségre? Figyelmükbe ajánljuk mindazoknak, akik az emberi jogokat a szívükön viselik: a népek jogait kell biztosítani ahhoz, hogy az emberi jogok a világ valamennyi országában ténylegesen érvényesüljenek. A népek jogaihoz pedig hozzá tartozik a társadalmi cél és rend szabad megválasztása is. Egyaránt ellenezzük a forradalom és az ellenforradalom exportját. Teljes szolidaritást vállalunk a gyarmati elnyomás, az újgyarmatosítás ellen küzdő népekkel. Elutasítjuk azt a rögeszmét, hogy Dél-Afrika színes bőrű lakossága, Namíbia népe vagy más országok népei azért küzdenek a kolonializmus ellen, mert valamiféle kommunista ügynökök uszítják őket. Ez nem igaz, s ezt azok is tudják, akik ezt a rágalmat terjesztik. Mi kommunista meggyőződésű emberek, lehetőségeinkhez mérten, a nemzetközi jog tiszteletben tartásával segítjük a harcoló népeket. Nekem egyébként is mély meggyőződésem, hogyha valaki közülünk Dél-Afrika színes bőrű lakóinak, Namíbia népének vagy a politikai terrorgyilkosságokkal fenyegetett latin-amerikai haladó embereknek azt mondaná — ami persze a mi odalunkról kizárt dolog —, hogy tűrjetek, ne harcoljatok, akkor sem hallgatnának ránk. Mert — s ezt mindenkinek meg kellene értenie — új világ született, amelyben a szocializmus világrendszerré vált, a gyarmati rendszer klaszszikus formájában egyszer s mindenkorra megsemmisült, és az újgyarmatosítás minden formája is pusztulásra van ítélve. A népek többé nem viselik el az idegen igát. Éppen ezért harcukat minden tisztességes embernek támogatnia kell. Szólni kívánok — mégpedig megelégedéssel — a fejlett tőkés országokkal fennálló kapcsolatainkról is. Mi a békés egymás mellett élés elvét a gyakorlatba átültetve jó kapcsolatokra törekszünk ezekkel az államokkal. Ezt sok országgal sikerült megvalósítani. Ezek közé tartozik például Finnország, a szomszédos Ausztria, a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország — és így lehetne még sorolni tovább. Az Amerikai Egyesült Államokkal is rendezni tudtunk több — s ezen belül két lényeges — vitás kérdést. Kapcsolatunk normalizálódott. A haladás erőivel való teljes szolidaritásunk mellett a fejlett tőkés országokkal békés egymás mellett élésre, sokoldalú, gyümölcsöző kapcsolatokra törekszünk. Ide sorolhatók a politikai kontaktusok, a szükségszerű eszmecserék, a kölcsönösen előnyös gazdasági és kulturális kapcsolatok, sőt a lakosság széles körű érintkezése is. Tapasztalataink szerint ez a politika nem válik hátrányunkra. A lakosság széles köreinek kölcsönös látogatása is a mi igazságunk felismerését szolgálja. Ennek hatására nálunk eltűnnek a nyugati paradicsomról kialakult illúziók, a nyugati látogatókban pedig szertefoszlanak — a burzsoá propaganda által táplált — az életünkkel kapcsolatos rémképek, s inkább azon csodálkoznak, hogy milyen emberi és nyugodt élet van Magyarországon. Amikor hangsúlyozzuk, hogy készek vagyunk az együttműködésre minden reálisan cselekvő politikai tényezővel, akkor hozzátesszük: a tőkés világban ilyen kapcsolat csak azokkal alakulhat ki, akik valóságunkat, a Magyar Népköztársaságot a tényeknek megfelelően fogadják el, akik tiszteletben tartják, hogy népünk a szocializmus építésének útján jár, és azon fog járni a jövőben is. Akik ezt tudomásul veszik — s nekünk egyéb feltételünk nincs —, azokkal készek vagyunk mindenféle értelmes együttműködésre, beleértve azt a törekvést is, hogy a világon béke legyen.
