Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-3

121 Az Országgyűlés 3. ülése, 19 A világhelyzet áttekintése erősíti azt a mély meggyőződésünket, hogy az enyhülés az egyetlen ténylegesen járható út. A feszültség növelése, a hidegháború: zsákutca. Ennek a zsákutcának a végén egy erős fal van, amelyen még a kalandorlépésekre leginkább hajlamos imperialisták sem hatolhatnak át. Mert ennek a zsákutcának a torlasza: a világ összes népeinek békeakarata! Ha egyszer megszavaztatnák a világ népeit, akkor minden országban minden nép — társadalmi rendszerétől függetlenül — a békére szavazna. Ezt jól kifejezi a jelenleg Szófiában ülésező Népek világparlamentje a békéért, amelyen 120 országból több mint kétezer részvevő — politikai hovatartozására, világnézetére, hivatására való tekintet nélkül — az emberiség elszánt békeakaratát képviseli. A békéért és a társadalmi haladásért folyó küzdelemnek óriási a jelentősége, mert nincs olyan ország, amelynek kormánya figyelmen kívül hagyhatná a közvélemény szavát. Ez a mi külpolitikai elvünk és gyakorlatunk. Minden tettünket az a mély meggyőződés vezérli, hogy nemzetközi harcunk összhangban áll szocialista célkitűzéseinkkel, népünk elemi érdekeivel és akaratával. Belpolitikai kérdésekre rátérve szeretném én is aláhúzni, amit Lázár elvtárs programbeszéde is hangsúlyozott: a Magyar Népköztársaság belpolitikai helyzete kiegyensúlyozott, szilárd, s ezzel mindenkinek így kell számolnia. Egyetértve mindazzal, amit Lázár elvtárs belpolitikánkról és törekvéseinkről mondott, szólni kívánok néhány más természetű kérdésről, s ennek során ismerős dolgokról is. Hiszen sokszor a régi dolgok sem vesztik el aktualitásukat, sőt új aktualitásuk is lehet. Gondolok egyebek között arra, hogy megéri a fáradságot, ha a csaknem negyed századdal ezelőtt népünknek tett ígéretünket — amikor nagyon nehéz belpolitikai helyzetben voltunk és kiutat kerestünk — összevetjük azzal, amit abból megvalósítottunk. Először a Magyar Szocialista Munkáspártról szeretnék szólni. Jól ismert, hogy alkotmányunk is rögzíti: társadalmunk vezető ereje a magyar munkásosztály marxista—leninista pártja. Ez a mi valóságunk, realitásunk, ami történelmi fejlődésünk eredménye. A vezetést mi eszmei-politikai irányításnak tekintjük, melynek az a funkciója, hogy szervezze és mozgósítsa a tömegeket az éoítőmunkára. Ezt értjük a vezetésen, hozzátéve, hogy a pártnak az alkotmányban is rögzített szereoe számunkra természetesen végtelenül megtisztelő, de egyben nagyon nehéz és felelős szolgálat is. Nem uralkodás, hanem a nép ügyének becsületes szolgálata. Ez a lényege a párt vezető szerepének. Legfőbb módszerünk a meggyőzés, nem a narancsolgatás. Különleges történelmi helyzetekben egy nép forradalmi erőinek arra is készen kell lenniük, hogy a haladás ügyét erővel védelmezzék. De ez a történelem ritka pillanataira vonatkozik. A konszolidált építőmunka korszakában másra van szükség. Azt valljuk — s ezt vallottuk a kapitalista rendszer, a tőkés hatalom ellen vívott harc idején is —, hogy mi annyian . szeptember 26-án, pénteken 122 vagyunk, ahány embert igazunkról és a szükséges tennivalókról képesek vagyunk emberi szóval meggyőzni. Ez vezérel bennünket a jövőben is. A mi pártunknak — mint tudják — több mint 800 ezer tagja van. Ez a párt belső természetes fejlődésének az eredménye. Mi ezt az arányt megfelelőnek tartjuk, azt valljuk — igaz — nem katekizmus tételként, hogy mi még a pártépítésben is arra törekszünk, minél kevesebb olyan ember legyen a párton belül, akit kívül szeretnénk látni, és minél több olyan ember vegye körül a pártot, akit a párt soraiban is üdvözölhetnénk. Ebben a politikában és az ilyen módszerekben van pártunk ereje. Amit annak idején megfogadtunk, azt ma az ország egész népe a gyakorlatban tapasztalja: mindig csak olyan határozatokat hozunk, amelyek kizárólag a párt tagjaira és a Kommunista Ifjúsági Szövetségre kötelezőek, hiszen ez a párt ifjúsági szervezete. Ha a párt vezető testületeiben az ország alapvető, fő kérdéseiről tárgyalunk, vagy bármilyen más témát megvitatunk, mindig figyelembe vesszük és tiszteletben tartjuk az állami szervek, valamennyi társadalmi szerv és mozgalom önállóságát, felelősségét. A mi határozataink a párttagokra kötelezőek, akik természetesen kötelesek azokat képviselni, de elsősorban a meggyőzés és az érdek eszközével és erejével. Ennyit akartam pártunkról mondani. Mi ezt fogadtuk meg valamikor. Eddig is erre törekedtünk és erre törekszünk a továbbiakban is. Társadalmunk politikai rendszerének fontos eleme az állam, amellyel a marxista—leninista elmélet tudományos alapossággal sokat foglalkozott. Megállapította, hogy az állam az osztálytársadalmak szülötte, amely meghatározott körülmények között majd el fog halni. De a történelmi fejlődés jelen szakaszában is szükséges pontosan meghatároznunk az állam szerepét. Mivel az állam az osztálytársadalmak terméke, elnyomónak született. A szocialista rendszerben az állam funkciója és tevékenysége megváltozik. Magyarországon a szocialista fejlődés jelenlegi szakaszában nincsenek antagonisztikus, kibékíthetetlen osztályellentétek, nincsenek kizsákmányoló osztályok. Az állam elnyomó funkciója — belpolitikai értelemben — elhalványult, s mármár eltűnőben van. Növekszik viszont — és véleményünk szerint a szocialista építés egész szakaszában növekedni és erősödni fog — az állam szervező funkciója a gazdasági és kulturális építés legfontosabb területein. Mi így fogjuk fel az állam szerepét, amely egyben országunk szabadságát, szuverenitását, nemzeti függetlenségünket is védelmezi, amire a jelenlegi világhelyzetben szükség van. Politikai rendszerünkben a tömegszervezetek, a tömegmozgalmak nélkülözhetetlenek. Munkájukban a párt tagjai minden szinten részt vesznek. Ezek a szervezetek önállóak, és rendeltetésüknek megfelelően működnek. Szükségünk is van az ő önálló munkájukra. így például a szakszervezetek — amint ezt tegnapi felszólalásában Herczeg elvtárs nagyon helyesen megemlítette — önállóan dolgoznak, végzik a maguk