Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-18

1131 Az országgyűlés 18. ülése, 1982. december 16-án, csütörtökön 1132 tűzkeresztségem izgalma is. Kérem, nézzék el elfogódottságomat. Budapest egyik munkáskerületében, Űjpesten vagyok képviselő, ahol rövid kétéves munkám során tapasztalhattam, hogy természetes a nyílt beszéd és a szókimondás. Nemcsak mint képviselő tevékenykedem a kerületben, de itt dolgozom és itt élek is. így azt mondhatom, hogy szinte együtt élek a kerülettel. Mindennap látom fejlődését, szépülését. Naponta hallom az emberek véleményét, észrevételeit, tapasztalatait munkahelyemen, választókerületemben és lakókörnyezetemben egyaránt. Elmondhatom, hogy az emberek mind fokozottabban érzik a gazdasági nehézségeket. Különösen érvényes ez erre az évre. Tudomásul kell vennünk, hogy az elmúlt negyedszázadban még nem volt ilyen nagyarányú áremelés, mint az idén, és ez iaz embereket nagyon érzékenyen érintette. Érződik rajtuk egy bizonyos feszültség, idegesség, de ugyanakkor van bennük biztonsági érzés is, ami igen nagy jelentőségű. Az emberekben megvan az elszántság, hogy dolgozzanak. De nagyobb figyelmet kell fordítanunk a szervezettségre, a munkafegyelemre, ami nagyban befolyásolja a közvéleményt és a közhangulatot. Lehetőségem volt ennek lemérésére az ez évi tanácstagi beszámolókon való részvétellel. Az idén kerületünkben ezek a tanácstagi beszámolók nemcsak a tanácsi munkával foglalkoztak, hanem napirendre tűzték a szocialista együttélés tapasztalatait, ami kedvező, és érdekes visszhangot váltott ki a közvéleményből. A beszámolók többsége nemcsak szokványos IKVproblémákkal foglalkozott, hanem élénk vita folyt az egymás közötti viszonyról és az egymáshoz való alkalmazkodás lehetőségeiről. Mindenki előtt köztudott, hogy a napokban folynak a pártalapszervezetek beszámoló taggyűlései. Vállal atomnál, a BUDALAKK Festékés Műgyantagyárban is az elmúlt napokban zajlott le. Az a tapasztalatom, hogy párttagjaink nemcsak a pártmunkával, szervezeti életükkel foglalkoztak, hanem a társadalom minden területéről elmondták véleményüket, legyen az áremelés, a vállalatoknál hamarosan életbe lépő új szabályozórendszerek, munkatársak egymás közti kollegiális viszonya vagy akár a lakóterületet foglalkoztató probléma. A jövő esztendő gazdasági tervezése mindig is, de most különösen nagy jelentőségű politikai esemény. Politikai kérdés ez azért, mert egy nehéz világgazdasági helyzetet és számos, országunkon belüli probléma megoldását kell számba venni. A költségvetést gondosan áttanulmányozva, azzal magam is egyetértek. Erőteljesen javítani kell a termelés exportképességét, növelni — főként a ráfordítások mérséklésével — a hatékonyságot. A termelés elsősorban a gazdaságos kivitel emelését és a behozatal ésszerű helyettesítését szolgálja. A népgazdaság fontos része az életszínvonal-kérdés. Tudomásul kell venni, hogy szerény keret áll rendelkezésünkre. A meglevő fogyasztási színvonal mellett, a jólét szerkezetén csak úgy tudunk változtatni, ha a meglevő eleméket csoportosítjuk át, illetve olyan pluszt teszünk hozzá, amely nem kíván a gazdaságtól erejét meghaladó befektetést. Nagyon fontos a közvéleménnyel megértetni, hogy az életszínvonal nemcsak munkabérből és áremelésből tevődik össze — ide tartoznak még olyan fogalmak, mint fogyasztás, reáljövedelmek, reálbérek alakulása is. Ezeket figyelembe véve a népgazdasági terv jövőre is fejlődést tervez a fogyasztás kérdésében. Javítani szándékozik az életkörülményeken, például' lakásépítés, bölcsőde-, óvoda-, iskolaépítés, egészségügyi ellátás javítása tekintetében, és még sorolhatnám. Ugyanakkor a reáljövedelmek szinten tartását és a reálbérek csökkentését tervezi. Ez különböző mértékben hat a lakosság egyes rétegeire. Általában nagyobb terheket róva rájuk, romlik az életszínvonala a pályakezdő fiataloknak, a nagycsaládosoknak és a nyugdíjasok nagy részének. Sajátos ellentmondás feszül népesedéspolitikai céljaink és a több gyermek nevelését vállalók életkörülményei között. Két azonos jövedelmű család életviszonyai között az eltartott gyermekek számától függően rendkívül nagy a különbség. Annak ellenére, hogy a népesedéspolitikai céljaink érdekében a nagycsaládosok soron kívüli lakásjuttatásban, differenciált, progresszívan emelkedő családi pótlékban, a gyermekintézmények kedvezményes térítési díjaiban részesülnek — évről évre csökken a születések száma. Az állam által biztosított kedvező lehetőséget, a gyermekgondozási segélyt — az anyagi háttér miatt — egyre kevesebben veszik igénybe. Meg kell találnunk annak a módját, hogy ezt a folyamatot megállítsuk, illetve a kedvező irányban kimozdítsuk a holtpontról. Természetesen az ország gazdasági helyzetétől, lehetőségeitől függően további erőfeszítésekre van szükség ezen a téren is. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg. hogy fiatal korom ellenére ne csak saját korosztályom, hanem a nyugdíjasok életkörülményeivel is foglalkozzam. Teszem ezt azért, mert szeretem az idős embereket. Választóterületemen nagyrészt idős emberek laknak, így természetesen sokat foglalkozom életkörülményeikkel, problémáikkal. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a fővárosban a nyugdíjas lakosság 33 százalékának a nyugdíja nem éri el a 2000 forintot, s hasonló állapoto'k jellemzőek az egész országra nézve. Sajnos, ennél rosszabb a helyzet kerületemben. Ezek az emberek nagyon nöhéz körülmények között élnek, nagy szükségük van támogatásra, segítségre, gondoskodásra. Messzemenően egyetértek azzal, hogy ezeknek a nyugdíjasoknak az életkörülményeit javítani kell. Ezt tekintsük széles társadalmi feladatnak. Már csak azért is, mert az 1983. szeptember 1-én hatályba lépő szociálpolitikai rendelkezésekhez az anyagi hátteret még meg kell termelnünk. Ahhoz, hogy anyagilag többet tudjunk nyújtani az idős embereknek — a társadalom minden egyes tagjának többet és jobban kell dolgoznia. A szűk anyagi keretek miatt megnőtt a jelentősége a társadalmi támogatásnak. A segítség és az összefogás megszervezése döntő jelentőségű. A kisnyugdíjú emberek étkeztetésének megoldása, rendszeres látogatása, gondozása, egész-