Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-17
1039 Az országgyűlés 17. ülése, 1982. október 8-án, pénteken 1040 Belügyminisztérium nevében is a közrend és a közbiztonság ügyéről, a nép képviseletében a képviselő elvtársaknak is volt — szépítgetés és mellébeszélés nélkül —, mondanivalójuk a Belügyminisztérium és a belügyi szervek számára, mégis számomra egyértelműen úgy tűnt, úgy vettem észre, hogy a képviselő elvtársakban is ez a meggyőződés alakult ki, hogy a napirendnek a tárgyalása a közéleti demokratizmusnak a megnyilvánulása, amely azt jelzi — hadd idézzem talán Pap János elvtársnak a kifejezését is —, hogy a Belügyminisztérium és annak szervei, mint az ország és az állam összes többi rendesen és normálisan működő szerve, ugyanúgy folyamatos és állandó ellenőrzés alatt állnak. Ez a testület régóta — egyébként nem egyedül tudom tanúsítani, azt hiszem, hogy az ellenforradalom óta eltelt időben ebben a tisztségben a hivatali elődeim hárman ülnek itt, akik tudják azt, hogy a belügyi testület régóta nem valamiféle avantgárd szellemben, és a többi állami szerv fölött álló intézményként dolgozik, hanem ez a szerv is ugyanúgy, mint minden állami szervünk, a politikának és a törvényeknek alárendelve, a dolgozó nép érdekében tevékenykedik. Ami pedig a témát illeti, amelyről itt szó volt, azt a tapasztalatot szűrtem le, hogy a külföldi és a saját régebbi tapasztalatainkra való hivatkozáson túl — ez azért természetes, hiszen ez a felelősségünk — a legnagyobb figyelem a jelenlegi tapasztalatainkra és állapotainkra irányult, s talán még ennél is nagyobb figyelem a jövő felé, hogy azt milyennek képzeljük el, s milyennek akarjuk formálni a közrend és a közbiztonság viszonyaiban. Ami a jelent illeti, én úgy éreztem, hogy valamennyi felszólalónak az alapállása higgadtságot és nyugodtságot fejezett ki, de ez nem volt elégedettség. A kép tehát, amelyet a beszámoló felvázolt, bizonyos kiegészítésekkel és kis korrekciókkal — bizonyos ügyekben, úgy tűnik, hogy talán még élesebb kontúrokkal is — kicsit világosabb is lett, de a beszámolóban foglalt értékelés a képviselő elvtársak észrevételei alapján — és anélkül, hogy itt megkülönböztetést tennék, engedtessék meg, hogy külön is hivatkozzam az országgyűlés honvédelmi bizottságának az észrevételeire, s a legfőbb ügyész elvtársnak az észrevételeire, szóval a Belügyminisztérium által előterjesztett értékelés — elfogadásra került. Az észrevételekben azt is éreztem : az egyértelmű megfogalmazások mellett az is teljesen világos volt, hogy azok a sötét és fekete íoltok, az összképen belül is jelentkező negatív megnyilvánulások senkit nem riasztanak el, mert mindenki jó érzékkel tudta kitapintani, s mások számára is, itt egész országunk közvéleménye számára is érzékelhetővé tenni azt, hogy ezek a negatívumok, a bűnök, a szabálytalanságok és egyéb dolgok végül is az összképen belül, amely a társadalmunk életét jellemzi, tulajdonképpen csak egy szeletet, méghozzá azon belül is egy vékony szeletet képviselnek. Az életünket nem a szabálytalankodók, nem a bűnözők alakítják, hanem a becsületesen élő, a becsületesen dolgozó, a szabályokat betartó és a szabályokat követő embereknek a milliói. Ami a jövőnek a formálását illeti, itt az alapállás, amelyet a Belügyminisztérium, s mellette a többi bűnüldöző szerv is képvisel, teljes mértékig egybeesett azzal a felfogással, ahogy a képviselő elvtársak is beszéltek a küzdelmeinknek az irányáról és a módszereiről, hogy szükség van arra, hogy a társadalom egészének a felelősségét is hangsúlyozzuk, és hogy ezt az ügyet tényleg, kétségtelenül nem lehet mindössze három szervre — a rendőrségre, az ügyészségre és a bíróságra — bízni, de azért az is teljesen nyilvánvaló volt, hogy a rendfenntartó és a bűnüldöző szervekkel szemben — beleértve a rendőrséget is — a közvélemény nevében a képviselő elvtársak is nagyobb követelményeket támasztanak, hiszen ha valamilyen szervtől, akkor éppen ezektől a szervektől, amelyeknek ez a rendeltetésük, el lehet várni, hogy a helytállásuk javuljon, és alkalmazkodjék a megváltozott körülményekhez. Ezen belül a belügyi munka és a rendőrség az észrevételekben kapott elismerést, kapott bírálatot is, és kapott tanácsokat, ösztönzést is. Ami az elismerést illeti, azt — a belügyi szervek állományában dolgozó valamennyi munkatársam nevében is mondhatom — nagyon jóleső érzéssel és Örömmel nyugtázom, kijelentve azt is, hogy ez minden bizonnyal újabb ösztönzése és újabb elősegítője lesz majd a munkánkban jelentkező sokoldalú és újítő szándékú törekvéseknek. Ebben a körben, az elismerések körében említeném meg itt azokat az utalásokat is, amelyek a belügyi vezetésre vonatkoztak a tekintetben, hogy a minisztérium vezetése érzékeli, és annak megfelelően kezeli az ország területeit, hogy ott — szakmai zsargonnal szólva — milyen a bűnügyi fertőzöttség, és milyenek a gondok. Valóban az a helyzet, hogy a minisztérium vezetése már hosszú-hosszú ideje a munka igényei szerint differenciált, és nem másokat hátrányba hozó, nem indokolatlanul előnyben részesítő, de az objektív helyzetnek járó, megkülönböztetett figyelmet fordít az országnak azokra a területeire — különösen a fővárosra, Budapestre, Pest megyére, Borsod megyére és Bács-Kiskun megyére —, ahol nagyon bonyolult történelmi és a jó ég tudja, mi mindenféle sok más oknál fogva, sok jelenlegi gond miatt is a helyzet mindenképpen az átlagosnál is nagyobb erőfeszítéseket igényel. Ami a bírálatot illeti, azt mondhatom: első hallásra is úgy tűnik, hogy ezek az észrevételek is helytállóak, megalapozottak és megszívlelendők, meg is fogjuk szívlelni őket. Szóba került itt a nyomozás eredményessége és az ismeretlen tetteses ügyekben folytatott eredményeinknek a gyengülése. Az természetesen nem ment bennünket, ha arra hivatkozom, hogy ez világjelenség. A bűnözésnek a modern világ körülményei közepette megnyilvánuló különböző formái egyre nagyobb nehézség elé állítják a bűnüldöző szerveket. Hogy ez a mi világunkban például milyen körülményekkel is összefügg, csak jelzésként hadd hivatkozzak arra, hogy amikor valaki ősszel elhagyja az üdülőkörzetben levő víkendházát vagy a hobbikertjén a kis szerszámosbódéját, és aztán tavasszal újra odamegy, látja, hogy