Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-16
985 Az országgyűlés 16. ülése, 1982. június 18-án, pénteken 986 gíteni a hallatlan nagy forgalmat. Tavaly a nyári hónapokban több mint félmillió ember pihent a strandokon és ezek egy része a tópart környékén vette igénybe a kereskedelem szolgáltatásait. Két héttel ezelőtt, az igazi nyári hétvégén 75 ezren voltak a tóparton. És magam is tapasztaltam, hogy a strandokon a kereskedelem dolgozói megfeszített munkát végeztek, de így is csak hosszas sorbanállás után lehetett áruhoz jutni. Pedig mozogtak a hűtőház külön kocsijai, voltak mozgó árusok és így sem volt tökéletes az ellátás. Vajon nem mentesíthetné-e az intézményes ellátást, ha a kistermelők nagyobb lehetőséget kapnának a hétvégi árusításra a strandokon ? Kevés az olcsó szálláshely is. Folytatni kellene ezek építését, és tekintettel a külföldi vendégek részéről mutatkozó érdeklődésre, újabb szállodára is szükség lenne. Budapest és Székesfehérvár közelsége, a drágább benzin következményeként egyre több budapesti és székesfehérvári üdülővendéggel kell számolni a Velencei-tó partján. Ez egyben a Balaton tehermentesítését is jelentené. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők, Elvtársak! Szeretnék néhány gondolatot fűzni a kereskedelemben jelentkező újdonságokhoz. Ezek közül az egyik új üzemeltetési forma, a másik pedig az ötnapos munkahét bevezetésének kérdése. Az országoshoz hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek a kereskedelmi szervek a szerződéses üzemeltetési forma bevezetéséről. Mi vásárlók ebből annyit tapasztaltunk, hogy színesebb a vendéglátás, gazdagabb az áruválaszték, színvonalasabb az üzemeltetés, udvariasabb a kiszolgálás. A szakemberek arról tájékoztattak, hogy a kiadható vendéglátó egységeket ez év végéig várhatóan átadják szerződéses üzemeltetésre. Viszont gyér az érdeklődés az élelmiszerboltok iránt. Ez esetben gondolkodni kellene a jövedelmezőség hatósági úton történő emeléséről. A kereskedelmi dolgozókat legjobban foglalkoztatta az elmúlt év végén és az év elején az ötnapos munkahét bevezetése. Azok, akik szabadnapjukat vasárnaphoz kapcsolódóan vehették ki, örömmel fogadták az intézkedést, azok viszont, akik hét közben vagy évesen összevontan vehették igénybe a szabadnapokat, kevésbé lelkesedtek. Különösen a családos anyák helyzete nehéz. És az ősszel az ötnapos tanítási hét bevezetése után további feszültségek várhatók. A kedvezőtlen munkabeosztás már eddig is elsősorban Székesfehérváron és a Velencei-tó környékén okozott munkaerő-gondokat. Csak a Velenceitó Környéki ÁFÉSZ áruházaiban, üzleteiben 40— 50 szakképzett bolti dolgozóra lenne szükség. Az ABC-k és az élelmiszerboltok egy része a szükségesnél jóval kisebb létszámmal dolgozik, és ez fokozza a boltban dolgozók leterheltségét. A Velencei-tó partján nyári szezonban a vasárnapi nyitvatartást szabadnapok kiadásával nem lehet megoldani. A távolabbi községekből szállítják be a dolgozókat, akik csak túlóradíjért vállalják a munkát. Ügy érzem, igazuk van azoknak a szakembereknek, akik azt vallják, hogy lehetőség lenne a szombati nyitvatartás bizonyos szűkítésére későbbi nyitással és korábbi zárással. Segítene az is, ha az élelmiszerkereskedelem, tekintettel a jelentős munkerő-gondokra, a rendszeres túlórákra bérpreferenciát kaphatna. Itt figyelembe kell venni azt is, hogy a miniszter elvtárs beszámolója is tartalmazza, hogy a kereskedelmi dolgozók keresete elég alacsony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők, Elvtársak ! Az áruellátáson túl a lakosság közérzetére jelentős hatással vannak a vásárlási körülmények, a kulturált vásárlási lehetőségek. Fejér megye lakói is tapasztalják, hogy az utóbbi években korszerűsödött és bővült a kereskedelmi hálózat. A legfeszítőbb gondokat — néhány kivételtől eltekintve — sikerült az ötödik ötéves tervidőszakban megoldani. A megye területén felépült több nagy alapterületű egység csökkentette a zsúfoltságot. Elkészült Székesfehérváron 1978-ban a Fehérvár Áruház, több nagy alapterületű ABC-áruház is létesült, a megye két városában és a községekben is bővült a napi cikkek kereskedelmi hálózata. Miniszter elvtárs beszámolójában olvashattuk, hogy a fejlesztési lehetőségek az elmúlt években szűkösebbé váltak. Megyénkben is a hatodik ötéves tervidőszakban az előző éveknél kisebb alapterületbővüléssel számolnak. Legjelentősebb fejlesztésünk Dunaújvárosban egy új négyezer négyzetméteres szövetkezeti Skála áruház. De épül megyénkben két ezer adagos diák- és kereskedelmi vendéglátó egység és egy négyezer adagos gyermekélelmezési bázis konyha, valamint egy gasztrofol üzem. Ezek mellett a szűkös fejlesztési források arra késztették a kereskedelmi szerveket, hogy olyan új értékesítési módszereket, formákat keressenek, amelyek kisebb beruházási eszközök felhasználásával valósíthatók meg. így született meg az a döntés Székesfehérváron, hogy a korábban ipari célokat szolgáló bőrgyár épületének átalakításával, olcsó berendezések alkalmazásával raktár áruházat alakítson ki a Fejér megyei Iparcikk-kereskedelmi Vállalat és így a Diszkont áruház példás gyorsasággal elkészült. Működik, kedvezőek az értékesítés tapasztalatai, szívesen vásárolnak itt az emberek és gyakran alkalmaznak kedvezményes árusításokat is. Ami legfigyelemreméltóbb, az áruház kialakítása és berendezése a felét sem éri el egy új, hasonló alapterületű áruház költségeinek. Ismerve gazdasági helyzetünket, a szűkös beruházási lehetőségeket, nem fordulok a miniszter elvtárshoz olyan kéréssel, hogy ezt vagy azt a beruházást támogassa. Bár a lakosság igényei alapján néhány nagyobb egység, mint például Székesfehérvár bevásárló központjának felépítésére nagyon nagy szükség lenne. Feltűnt a miniszter elvtárs beszámolójának az a mondata, hogy számos piac, csarnok épült meg és ma már minden megyeszékhely rendelkezik ilyen létesítménnyel. Hát én gyakran járok Székesfehérváron és a mai elavult piacot látva többször eszembe jutott, hogy itt is szükség lenne a városképbe illeszkedő korszerű vásárcsarnokra. Eredményeinkről, gondjainkról ennyiben szerettem volna tájékoztatni a tisztelt országgyűlést. A miniszter elvtárs beszámolójával teljes mértékben egyetértek, azt elfogadásra javaslom. (Taps) ELNÖK: Szólásra következik Winkler László képviselőtársunk. WINKLER LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Miután majdnem mindent elmondtak már az előttem szólók, eszembe jutott egy korábbi ülésen el-