Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-13
829 Az országgyűlés 13. ülése, 1982. március 25-én, csütörtökön 830 túra komplex eszközeivel. Ez legyen a feladatunk, hogy így egész hazánk szellemiekben még tovább gyarapodjon. Én a beszámolóval egyetértek, elfogadom és elfogadásra ajánlom a Tisztelt Országgyűlésnek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Taps.) (Szünet: 16.45—17.07 — Elnök: APRÓ ANTAL.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Dr. Király István képviselőtársunk felszólalása következik. DR. KIRÁLY ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! A minisztériumi beszámolónak komoly érdeme, hogy mértéktartó, reális. Az öntudatot adó eredmények nem fedik el azt, hogy a törvényben rögzített feladatok megoldásában még csak a kezdeteknél tartunk. Hiszen új problémák társultak közben a régiek mellé. Nem utolsósorban azért, mert kedvezőtlenebbé váltak az anyagi feltételek, s ugyanakkor nőttek a feladatok. Szorítóbb lett egyrészt az a helyzet, amely sürgeti külgazdaságilag versenyképes, belpolitikailag pedig a szocialista demokratizmus jegyében fejlődő, s így a konfliktusok okos, ésszerű feloldására képes műveltebb országot. S ugyanakkor le kell küzdeni az életmódváltásból eredő új nehézségeket, köztük nem utolsósorban az úgynevezett szabad idős veszélyt. Mindenütt megjelenik ugyanis ez, ahol a munkának évszázadokon át megszokott fegyelmező, szigorú szorítása enyhül, s az emberek oly helyzetbe jutnak, hogy idejük jelentős részével maguk gazdálkodnak. Kellő kultúra híján nem tudnak azzal gyakran mihez kezdeni. Felbukkan ilyenkor, főleg fiatalok közt a szabadidős-veszély. Az értelmetlen, üres, vagy nem egyszer önpusztító gyilkos időtöltés, az alkoholizmus, a nemi aberráció, az öncélú rongálás, sőt olykor-olykor már kábítószer is. Kötelessége szembenézni ezzel a társadalomnak. Beszédes tény az, hogy az elmúlt években például nemcsak a kultúrára fordított összegek nőttek, de az alkoholfogyasztás adatai is. S az egyéni fogyasztási statisztikában országos átlagot nézve, az alkohol még mindig jóval nagyobb helyet foglal el, mint a kultúra. Megtévesztők ily vonatkozásban olykor még a közművelődés adatai is. Imponálóan, 28 százalékkal emelkedtek például a könyvkiadás mutatószámai. De ezen a növekedésen belül a ponyva szembeszökő módon, tízszeres arányban, 222 százalékkal ugrott meg. Sejteti mindez, hogy a mi országunkat sem kerüli el a szabadidős veszély. A miniszteri előterjesztés érzékelteti az új bonyolult helyzetet, s reális tervet vázol fel a további munkára. Csak a leglényegesebb dolgot kiemelve ebből. Helyes véleményem szerint az a kultúrpolitikai elképzelés, amely mindenekelőtt az iskolai munka és a közművelődés közelebbhozásával véli megoldhatónak a rendelkezésre álló lehetőségek jobb kihasználását, amely az iskolát tekinti a közművelődési tevékenység egyik leglényegesebb bázisának. Üdvözlendő szerintem, ez az iskolasúlypontú közművelődési koncepció. Egyrészt valóban ésszerűsített, összefog emberi és anyagi erőket, rokontípusú létesítményeket. Másrészt, csakugyan fiatal korban lehet leginkább megalapozni, második természetté, szokássá tenni a kultúraigényt, a műveltségvágyat. S ezen túlmenően fontos ez a hangsúly már pusztán azért is, mert az említett szabadidős veszélyek, főleg a most kezdődő ötnapos tanítási hetet figyelembe véve, iskoláskorú fiatalokat fenyegetnek a legerősebben. Éppen azért kiváltképp fontos itt a tartalmas, kulturált időtöltés lehetőségének a biztosítása. Az előterjesztésben tükröződő kultúrpolitikai elképzelést, az iskolasúlypontú közművelődéstervet elfogadva és helyesnek tartva, egy más jellegű problémakörről szeretnék szólni. Az interfunkcionális szemlélet fontosságáról. Arról a kérdésről, amiről az előterjesztés is nyomatékkal utal. Az iskola közművelődési súlyának megemelése nem jelentheti, hogy elhalványodjék a törvényben rögzített állami akarat fő célkitűzése, annak a tudata, hogy a közművelődés nem reszortfeladat. Nem a kulturális ágazat belügye, össztársadalmi, összállami erőfeszítés hozhat itt csupán megfelelő eredményeket. Két kérdést szeretnék érinteni ezzel kapcsolatban. Az egyik a vezetői törődés, a másik a fokozott demokratizálás szükségessége. A közművelődés problémáiról szólva megkerülhetetlen a különböző gazdasági, politikai, tömegszervezeti, tanácsi vezetők hozzáállása, annak mikéntje. Népművelők tanúsága szerint, messzemenően megérződik mindig a helyi közművelődési munkán, hogy közönyös-e iránta vagy odafigyel rá az adott vezető. Hisz elsődlegesen rajta múlik-e, hogy milyen összegek fordíthatók ilyen célokra. Hogy a többnyire azonos rovaton szereplő oktatási, szociális, sport, üdültetési, s más típusú feladatok mögött nem sikkadnak-e el a közművelődésiek. S ezen a közvetlen gazdasági felelősségen túl van a vezetőnek számos más típusú, közvetett jellegű közművelődési kötelezettsége, kihívása is. Csak egyet, de általam nagyon lényegesnek véltet szeretnék kiemelni közülük, a környezetkultúra kérdését. Hisz nem utolsósorban mindig a vezetőn múlik az, hogy a rábízott területen jelen van-e nem a formális közművelődés, de a kultúra jegyében való életalakítás. Hogy kulturált levegőt árasztanak-e, a gondjaira bízott intézmények, létesítmények, avagy megtűri maga körül a giccset, az ízléstelenséget, az elhanyagoltságot, a kultúrahiányt. A közművelődés szempontjából rendkívül fontos szerintem, ez a miliőn keresztül történő, áttételes atmoszferikus befolyásolás, a tárgyak, a dolgok néma beszéde, az úgynevezett háttérhatás. Nemcsak az ismeretterjesztő előadás, a színház, a rádió vagy a film nevel esztétikailag, kulturálisan. De minden fontosabb közösségi hely, az üzlet, a hivatal, az utca, a munkahely, a villamos, a vasúti kocsi, a metróállomás, a kórház, az SZTK-rendelő, s nem utolsósorban a vendéglő, a kávéház, a presszó. Egy nemzet kultúrája akkor gyökeredzik igazán mélyen, ha nemcsak külön intézményekben él, de áthatja az élet egészét, a mindennapokat. A környezetkultúra kulcskérdése így az ország légkörének, taszító vagy vonzó voltának, de
