Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-13

831 Az országgyűlés 13. ülése, 1982. március 25-én, csütörtökön 832 kulcskérdése ez a közművelődésnek is. S egy vezető a maga ízlésével, kulturáltságával, s nem utolsósorban példaadásával nagyon erősen tudja befolyásolni ezen keresztül is a magyar művelődést, az ország kulturális magatartásbeli színvonalát. A nem reszortszerű, de interfunkcionális közművelődési szemléletnek egy másik lényegi kérdése, véleményem szerint, a társadalmi aktivitásé. Mégpedig nemcsak, s elsősorban nem anyagi vonatkozásban. Ezen a téren nemigen lehetnek illúzióink. Az állami költségvetés beidegzett arányai sem könnyen módosulnak, az egyéni háztartások kiadásainál sem várható tehát gyors átrendeződés a kultúra javára. Nem áltathatja magát a művelődés azzal, hogy az állami dotáció nem kellő mérvű növekedéséből eredő hiányokat a társadalmi hozzájárulás néven ellensúlyozhatja. A most áttekintett ötéves fejlődés nem ad reményt erre. Éppen ezért más jellegűen kell növelni a társadalmi hozzájárulást. A szellemi, morális erőforrásokat kell megpróbálni sokkal határozottabban igénybe venni. A közművelődésben mindig is az egyik legszámottevőbb eredményforrás ugyanis, a szubjektív tényező, az emberi minőség, az egyéni munka. Ahol adott egy tehetséges kezdeményező, vállalkozó kedvű népművelő, aki nemcsak foglalkozásnak, de hivatásnak tekinti pályáját, aki Lukács szavaival nem bürokratája, de néptribunja a maga szakmájának, meg tudja pezsdíteni maga körül szinte az életet. S vannak ilyen hivatott népművelők nemcsak a foglalkozásszerűen arra rendeltek közt, de szerte az országban. Több erőfeszítést kellene tenni a megtalálásukra. Annál is inkább, mert a miniszteri beszámolóhoz mellékelt adatok között van egy nagyon is meggondolkodtató. Nagyobb részt visszaestek a személyes megjelenést igénylő, úgynevezett közvetlen művelődésformák. Csökkent a moziés színházlátogatók, valamint a műkedvelő művészi csoportokban részt vevők száma, s főleg az ifjúsági klubokkal és a művelődési házakkal kapcsolatos adatok árulkodnak egy erős apályról. Talán nem túlzás ez a szó a közvetlen formáknak szinte válságáról. Vannak, akik törvényszerűnek tartják ezt a folyamatot. Arra hivatkoznak, hogy nőtt ezzel szemben a tv-előfizetők, a könyv, a hanglemez és az újságvásárlók száma. A kultúra az otthonba vonul be, a magánszférába, s így talán mélyebb, tartalmasabb is. Ez lehet, hogy igaz. önmagában egy ilyen fogyasztási átrendeződés nem bírálható. De felmerül a kérdés, nem nő-e ezzel együtt a privatizálódás, az elzárkózás is, s az emberi magány? Nem marad-e kielégítetlenül vagy nem szorul-e téves utakra egy nagyon is fontos minőségi emberi szükséglet, a társasszükséglet, a vágy a kisközösségek, a társaság, a másik ember után ? Az eltorzult közösségi formák megsokasodása, a galerik, az ivócimboraságok gyakorisága, mintha erről tanúskodna. Fontos tehát, hogy a kultúra ne költözzék ki szinte teljesen a magánéletbe, hogy jelen legyen, mint közösségeket szervező erő a nyilvános szférában, a közéleti mindennapokban is. Ehhez adhatna nagy segítséget, véleményem szerint, a közművelődési munka fokozottabb demokratizálása, a nem kívülről, felülről, nem formálisan, de belső szükséglettől, közös érdeklődéstől egybeszervezett közművelődési kiscsoportok léte. Meggyőződésem, hogy előremutató közművelődési fejlődés csíráit hordják magukban olyan többnyire alulról kezdeményezett egyesületek, társaságok, mint amilyenek például értesüléseink szerint a budapesti KISZ-bizottság vitaklubja, a békásmegyeri, a kecskeméti, a miskolc—avasi lakóklubok vagy egy-egy olyan közművelődési társulat, mint a nemrég megalakult győri Radnóti Miklós Társaság. Növelni kellene véleményem szerint, az ilyen és ezekhez hasonló helyi emberközeli közművelődési közösségek számát. A Németh László-i nagy család sajátos formáját jelenthetik ezek. Otthont, terepet biztosíthatnak az emberi társkeresős tevékenységvágynak, ösztönözni kellene éppen ezért a létrejöttüket. Biztosítani, hogy az érvényes jogszabályok között, a szükséges politikai és ideológiai felelősséget magukra véve esetleg, megkülönböztető egyéni névvel is működhessenek. Ki kellene dolgozni működésük rendjét, kapcsolatuk mikéntjét az Országos Közművelődési Tanácshoz, a Hazafias Népfronthoz, a TIT-hez és más központi szervekhez. Valamikori típusú egyesületek, olvasókörök, munkásotthonok, gazdakörök, kaszinóklubok, helyi közművelődési társaságok látták el az államilag nemigen támogatott közművelődési munka túlnyomó részét. Helyes volt kifejleszteni ezek helyett a nagy, átfogó, államilag irányított dotált közművelődési tevékenységet. De most, amikor az így létrejött kereteket kell a megnehezedett gazdasági körülmények közt továbbfejleszteni, nem időszerűtlen talán föleleveníteni és az új viszonyok közt újrafogalmazni egy régi hagyományt, s megvalósítani a társadalmi és állami formák közt egy szorosabb együttműködést, munkamegosztást. Kisebb településeken a létrejövő olvasóegyletek is átvehetik például szinte klubszerűén az egyébként csak hetente néhány órára nyitva tartó könyvtárat. S a művelődési házak is nem utolsósorban ily társaságok révén, ilyeneknek otthont biztosítva léphetnek ki a hivatalosság, a statisztikai rendezvény szemlélet bénító köréből, s válhatnak azzá, ami hivatásuk, valós társas helylyé a dolgozó tömegek Fészek klubjaivá. A gazdaságban folyamatban van egy oly jellegű reform, mely hivatott fölszabadítani a fokozottabb kezdeményező, s vállalkozókedvet. Véleményem szerint nem tévesztett út ez közművelődési vonatkozásban sem. Csak az elvontság gondolkodik mindig vagy-vagyokban. A valóság kedveli az „is-is"-t, a differenciáltságot, a sémanélküliséget, az árnyalatokat, az átmeneteket. A szocialista építés munkáját szétzilálni akaró, gyakran kulturális köntösbe burkolózó politikai pluralizmust sürgető anarchizmusok, s az eltúlzott, merev centralizálás hamis végletei közt adott egy közbülső megoldás. Ahogy Lukács György szerette mondani: egy „tertium datur", egy építő, alkotó jellegű mozgási tér, s a helyi közművelődési egyesületek, társaságok, klubok, körök számának növelése — véleményem szerint ebbe tartozik bele. Igaz, megsokasítja az ilyenek léte esetleg a polémiákat. Próbára teszi a konfliktustűrő és a