Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.

Ülésnapok - 1980-13

801 Az országgyűlés 13. ülése, 1982. március 25-én, csütörtökön 802 egy meghatározott, hosszú felkészülési időt tartalmazó pálya, ennek eredményeként nagyobb személyes tudás és alkotóképesség különbözteti meg másoktól. Ez a meghatározás bizonyára elfogadható a nagy társadalmi összefüggések, osztályméretű kapcsolatok leírásához. Jól használható a népszámlálásnál a különböző foglalkozású emberek, csoportok helyzetének összehasonlításánál. Kevés azonban az egyén valóságos szerepének, cselekvési lehetőségének a megítéléséhez. Igaz ugyan, hogy az értelmiségire mindaz jellemző, amit róla statisztikai általánosságban mondanak. Az értelmiségi azonban több — akár van diplomája, akár nincs —, mint ezeknek a tulajdonságoknak számokban is kifejezhető összege. Olyan ember, aki túljutott a látszaton, aki képes felfogni a jelenség mögötti lényeget, és tudása alapján hisz a haladásban. A látszattól a valóságig, a jelenségtől a lényegig eljutni olyan képesség, amelyet tanulással a tehetség és a szorgalom mértéke szerint, meg lehet szerezni. Ennek a tanulásnak a kereteit szorosan a munkamegosztás szükségleteihez kapcsolódva szervezett intézmények, egyetemek, főiskolák adják. Mindaddig persze, amíg a munkamegosztás úgy kívánja és a lehetőségek úgy adják, a társadalom tagjai csak korlátozott számban vehetnek részt az értelmiségi képzésben. Ebben az értelemben még hosszú ideig lesz a szocializmusban is értelmiségi réteg. De azt már ma is kimondhatjuk, hogy az egyetemeken, főiskolákon nem a rendi szellemet és egy kiváltságos elitet, hanem a tudást kell újra termelni. Ha ezt a célt el akarjuk érni, akkor gondoskodnunk kell róla, hogy az egyetemekre a tudás iránti vágy hajtsa a fiatalokat, lehetőleg minél nagyobb számban munkások és parasztok gyerekeit. Ott pedig biztosítani, hogy a tudásvágy egészüljön ki a nép műveléséért érzett felelősségtudattal. Ügy vélem, az egész értelmiséget a közművelődés egyik hajtóerejének kell tekinteni. Hogy ez az erő működjön is, ahhoz közösen kell keresni a lehetőségeket, megteremteni a feltételeket és a legalkalmasabb formákat. Azt mondják némelyek, hogy ezen az úton manapság nehéz az egyetemi ifjúságot elindítani. Ügymond, a fiatalok szerint elvesztettük a követhető értékeket, Nem értek egyet azokkal, akik napjaink társadalmát az értékvesztéssel jellemzik és ebből kívánnak következtetéseket levonni az ifjúság magatartására. Igenis vannak olyan alapértékeink, amelyek segítségünkre lehetnek társadalomfejlődésünk, új lehetőségeink megtalálásában. Ami társadalomfejlődésünk szakaszváltó, átmeneti jellegéből következik, az nem az értékvesztés, hanem inkább valami olyasmi, amit értékvákuumnak neveznék. Mert vannak ugyan szilárd fogódzóink, de nem elégségesek az új ellentmondások megoldásához. A mi bizonytalan tapogatózásaink pedig az ifjúság körében perspektívavesztésként köszönnek vissza. És ha a nemzedékek közötti távolságokat nem sikerül megszüntetnünk, akkor fennáll annak a veszélye, hogy mindaz, ami a felnőtt társadalom számára útkeresés, az ifjúság számára perspektívavesztésnek, kiúttalanságnak látszik. Ezért olyan felelősségteli kérdés, hogy miképpen fogunk politizálni nemcsak az ifjúsággal, de egyben az egész társadalommal, és ezért kell megtalálni az együttműködés új formáit a közművelődésben, a kulturális életben mindazokkal, akik bomlasztás helyett, társadalmi fejlődésünk, új tartalékainak megtalálásához akarnak hozzájárulni. Ha sikerül az egyetemi, főiskolai fiatalsággal elfogadtatni, hogy vannak valódi értékeink és bevonni őket társadalmunk erkölcsi újjáépítésébe, akkor ezzel már a népművelői pályán is elindítottuk őket. Amikor az értelmiség és az értelmiségi pályára készülő fiatalság közművelődési szerepéről beszélünk, méltánytalanság és igazságtalanság lenne nem szólni azokról, akik szakmájuknak, fő hivatásuknak választják a népművelő pályát. Sok ezren vannak és többségük lelkesen, elkötelezetten végzi munkáját. Nem kevesen közülük az áldozatvállalástól sem riadnak vissza. Az 1977-es béremelés idején a fizetésben is törekedtünk kifejezni irántuk érzett megbecsülésünket, de tudjuk azt is, hogy gondjaikat ezzel korántsem oldottuk meg. Hallani manapság, hogy a közérzet dolgában megint nem a legjobb közöttük a helyzet. Mondják, hogy a népművelők fáradtak, agyonhajszoltak, s hajszoltságukban szerepet játszik a rossz fizetés miatt a pótkereset utáni hajsza. Ebben a hajszoltságban sokan úgy érzik, szerepet játszik dolgaik elbürokratizálása, a túlszervezettség, az intézmények nyomasztó teherviselése, vállalása is. A jövőben tehát ahhoz, hogy a népművelők helyzetén változtassunk, keresetükre, jövedelmükre is figyelve nagyobb gondot kell fordítanunk környezetükre, társadalmi kapcsolataikra, munkakörülményeikre. Javítani kell képzésük, továbbképzésük feltételeit. Nekünk elkötelezett, bizakodó népművelőkre van szükségünk, akikben nem az életkörülményeik miatt van elégedetlenség, hanem a megoldatlan feladatok miatt. S nyugtalanságukban a hivatástudat működik és a jobbító szándék. Mai viszonyaink között a népművelő és a közművelődésbe bekapcsolódó értelmiségi a társadalmi haladáshoz nélkülözhetetlen politikai kultúra terjesztésének főszereplője. Nem mindegy tehát, hogy mit értett meg abból a világból, amelyben az egyik főszerepet játssza, hogyan érzi magát abban a társadalomban, amelynek értékeit meggyőződéssel hirdetnie kell. A szocializmus nemcsak akkor lehet az emberek szemében vonzó, amikor sikert sikerre halmoz, hanem a nehézségek idején is. Ha az emberekben sikerül feléleszteni a felelősségtudatot azok iránt az értékek iránt, amelyeket az új társadalom már létrehozott, ha sikerül a nemzeti múlt értékeit a nemzeti jelen és jövő sorskérdéseibe ágyazni, akkor sikerülhet egy országot a nehézségek idején is a haza és haladás kettős követelménye szerint előrevinni. Ennek a követelménynek a teljesítéséhez a legjobb feltételt a politikai demokrácia folyamatos fejlesztése adja. Az eszmeileg és politikailag megfelelően tisztázott körülmények között fejlődő szocialista demokrácia több fontos funkciót is betölt. A távlatokat illetően politikai előkészítője az ember teljes felszabadításának, ugyanakkor napjainkban megadja az embernek az állampolgári részvétel élményét, a döntésekben való rész-