Országgyűlési napló, 1980. I. kötet • 1980. június 27. - 1982. december 16.
Ülésnapok - 1980-13
797 Az országgyűlés 13. ülése, 1982. március 25-én, csütörtökön 798 fejlesztésével és támogatásával összefüggő állami feladatokat, valamint a nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok irányítását, a tömegkommunikációs eszközök kulturális tevékenységének szakmai orientálását. A minisztériumnak döntően elvi-politikai eszközökkel, elemző, tervező koncepcionális munkával, és csak kisebb részben közvetlen hatósági eszközökkel kell feladatát megoldania. Cél- és eszközrendszere, valamint a lakosság minden rétegét érintő akció- és hatásköre feltételezi működésének fokozódó demokratizmusát, a különböző irányító és művelődési szervezetekkel és intézményekkel való szoros együttműködést. Azt is hadd mondjam el, hogy az új minisztérium létrejötte, különösen a kulturális életben nagy visszhangot, többekben értetlenséget vagy egyenesen rosszallást váltott ki. Ügy látszik, túlzottan meggyökerezett az a fajta szemlélet, amely az intézmények, a vezető szervek rendületlenségén és mozdíthatatlanságán méri a rendszer, benne az oktatási és kulturális rendszer stabilitását. Emiatt önmagában az átszervezés ténye is bírálatokat, ellenzérzéseket váltott ki. Az ilyen bírálat egy kicsit elfordulást jelent a tartalmi gondolkodástól, hiszen a különböző társadalmi berendezésű államok történetében nem ritka dolog az államigazgatási, szervezeti feladatok újrarendezése. Ennek nincs mindig ideológiai tartalma, és az ilyen szervezési akciókban nem is kell mindig különböző ideológiákat feltételezni. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy az átszervezés az csak ideiglenes állapot lehet, a feladatok megoldása stabilitást követel az irányító szervekben. Az alig több mint másfél év tapasztalata azt mutatja, hogy az átmeneti nehézségek leküzdése megtörtént, és az említett feladatkörben jelentős eredmények is születtek. A közművelődés irányításában erősödött az ágazati irányítás, javult a közművelődés-politikai irányítás színvonala, mind jobban érvényesül az egységes közművelődési szemlélet a minisztérium különböző szakterületein, közelebb került egymáshoz a közoktatás, a szakoktatás és a közművelődés. Az eredmények mellett a gondok is számottevőek. Visszaesett a felnőttoktatás, zavarok vannak az intézmények együttműködésében, és továbbra is sok a felesleges párhuzamosság. A tanácsok többségének tevékenységében a gazdasági-társadalmi ügyekkel egyenrangú helyet kapott a közművelődéssel való foglalkozás. A megyéknél és a nagyobb városok szakigazgatási szerveiben javult az irányítás szakszerűsége, emelkedett a színvonal. A megyei politikai vezetés és a tanácsi irányítás pozitív szemléletváltozása érződött azon a magatartáson, ahogyan az V. ötéves tervben a közművelődési beruházásokat megvalósították. A jelentésben is leírt példákon túl hadd említsem meg azt a tiszteletre méltó igyekezetet, amelyet például Pest megye tanúsított Szentendre — joggal mondhatjuk — világra szóló múzeumainak létrehozásáért, fejlesztéséért. Mindenki tudja, milyen nagy szerepe volt ebben a város közösségének is. Külön is szólni kell arról, hogy Tolna. Pest, Hajdú, Szabolcs, Csongrád és Bács megyében milyen példamutató erőfeszítéseket tettek és eredményeket értek el a művelődési intézményhálózat kiépítésében, a történelmi eredetű művelődési hátrányok leküzdésében. Ki ne gondolna elismeréssel azokra a városi közösségekre, amelyek rangjukat régi iskoláikon mérik? A sok közül itt csak Mezőtúrt, Sárospatakot, Pápát, Debrecent, Pécset, Sopront, Kiskunhalast és Hódmezővásárhelyt említem. Vagy azt a megható igyekezetet, ahogyan Sopron polgárai kulturális rangjuk, helyük megőrzéséért harcolnak. Avagy ahogyan Nyíregyháza és Zalaegerszeg minden erejét latba vetette azért, hogy színháza legyen. És miközben a tovább szaporítható példákat sorolom, érzem, hogy igazságtalanul mellőzöm az említésre méltó fővárosi kerületeket, a kiválóan működő országos intézményeket, az önmagukat művelődéssel is megbecsülő községeket, vállalatokat, szövetkezeteket, a Magyar Néphadsereg kiváló művelődési munkát végző alakulatait, a különböző szakszervezetek és társadalmi szervezetek kulturális tevékenységét, művelődési mozgalmait. A példákkal inkább csak azt szerettem volna bemutatni, hogy egy jó szellemű törvény megmozgatta az irányító szervezeteket, vezetőket, munkatársakat, és ennek hatására ha tömeges áttörésre nem került is sor, megmozdult az ország. Ezt a megmozdulást követték tájékozatlanságból eredő, jó szándékú, de téves megjegyzések is. Leginkább azt mondogatták, hogy művelődési házak, múzeumok, színházak helyett, miért nem iskolákat építettek. Válaszul hadd idézzem fel az írásos jelentésből azt az adatot, mely megmutatja, hogy a közművelődési beruházások alig valamivel több, mint fél százalékát tették ki a népgazdasági beruházásoknak. Fenntartási, működési költségeik pedig a nemzeti jövedelem körülbelül 1 százalékát veszik igénybe. Higgyék el, hogy az iskola gondjait nem a közművelődési fejlesztési programok okozták. Rosszat tennénk az egész magyar kultúrának, ha a művelődésügyön belüli területek szembeállításával elhomályosítanánk az egész ágazat fejlesztését hátráltató valódi okokat. Tudjuk persze, hogy a művelődésügyben és -irányításban is vannak szép számmal olyan jelenségek, amelyek nagymértékben hátráltatják az alkotóerő és kezdeményezőkészség kibontakozását, a rendelkezésre álló eszközök ésszerű kihasználását. Rossz tradíciók és más okok miatt még mindig túlzottan sok az álcselekvés, a hamiskodás, az önbecsapás. De a legnagyobb baj változatlanul itt is, ami egyébként országos nyavalyánk, a bürokrácia. Alig hihető, hogy az alábbi szavakat Apáczai Csere János a XVII. században írta: „Olyan álmosan, olyan ímmel-ámmal intéződnek nálunk az ügyek, hogy az már valósággal lelki émelygést okoz a közjóra született léleknek." Mi, közjóra született lelkek ettől ugyanúgy szenvedünk, mint évszázadokkal ezelőtti őseink. Kedves Elvtársak! Az irányítás tapasztalatai és gondjai után az iskola közművelődési szerepéről szeretnék beszélni. Hazánkban a közoktatás és közművelődés kapcsolatának számottevő történelmi előzményei vannak. A kölcsönhatás kimutatható a művelődés tartalmában, szervezetében és a módszerekben